Mai nap eleget tettem régi adósságomnak, a folyamatos kutyakeresés menhelyről való megoldását is fontolóra vettem. Sohasem szerettem nézegetni ezeket az oldalakat, mert krónikus síró-pityogó állapotba kerülök és magamat is beleértve, átkozom az ember azon tulajdonságát, ami arra késztet AKÁRKIT, hogy kirakjon egy állatot. Ilyenkor helyettük és szégyellem magam.
Mondhatja kedves olvasóm, hogy jó jó akko’ tegyél te is valamit ezért, ne csak sajnálkozz! Ok, sajnos várnunk kell még ezzel, de nagyon hiányzik egy kis élőlény, egy kis állatka ebből a kis lakásból. A kis körmeinek hangja a padlón, ahogy ritmusosan, magabiztosan végigcsattog kis birodalmán, mintha ő lenne a gondnok.
Ránéztem a debreceni állatotthonokra, megtaláltam http://debrecen.zug.hu/ oldalát, ahol nagyon kedves és szomorú szemű állatokat láttam. Mindig tiszteltem ezeket az embereket, akik ezzel töltik a mindennapjaikat, tiszteletem őket a tartásukért, hogy nem roppannak össze ennyi kiábrándultság és fájdalom között.
Úgy képzelem ezek az állatok úgy kerülnek be ide, hogy fizikálisan és lelkükben kiürültek, nem tudnak adni, mert mindenük amihez kötődhetnének elveszett. Egy állatnak az élete legfontosabb feladata hogy jobb helyé tegye saját életterét, megvédje és gyarapítsa azt. Mi maradhat azután nekik, hogy kijjebb rugdalják onnan és magára marad?
A gondozóik feladata a rendbetételükön kívül ott folytatódik, hogy ezeknek az élőlényeknek visszaadják az élethez való kedvüket. Ez az igazán kemény. Ez az igazi menedék jelentése és funkciója.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: