Le Café de Capucine

Mint a csokis bejegyzésemben is megemlítettem, éppen iskolai kötelezettségeimet nyögöm és vergődöm a rám rakott pihe súly alatt. Ez a viselkedés saját magam fejrázását és szemforgatását írja körül, magamra vagyok mérges, amiért nem csináltam meg mikor még bírtam, miért nem szorítottam össze a fogam és kinyögtem. Inkább a katalógus aláírása helyett elmentem kávézni, vagy a tanszékre, hogy fessek.
Most a fejemre szakadt 4 ilyen tantárgy, szombatig lesz egy vizsgám és 2 leadandóm. Olvasom ezeket a tudományos igénnyel, egzakt módon megírt könyveket és csak egy dolog motoz az agyamban: nem szégyelli magát az ilyen, hogy ilyenre pazarolja az aktív kutató éveit? Bizonyára a professzora megdicséri, hogy jáj kislányom, milyen szépen fogalmaztál, volt vagy 4 sor! Teljesen mindegy, hogy ugyanazon szó minden szinonimáját felsorolja, mint teljesen különböző fogalmakat.
Az a jóbarátok epizód jut eszembe, amikor Joey megtalálja a wordben a szinoníma-szótárat, így lesz egy tömör meghívásból, terjengős és érthetetlen pocsolya.
Az írók fejedelme, Umberto Ecco azt írta, hogy elsődleges szabály akármely írói feladat megoldásában, hogy olvasható és élvezhető dolgot hozzunk létre, amit azok is szívesen fussanak végig, akik nem konyítanak a szakterületünkhöz. Valószínű ez a jó ember elméleti írása nem jutott el a neveléstudományi tanszékre. De meg is látszik a különbség abban, hányan olvassák őt és a kényszerűen végigszenvedtetett olvastatókat.  
Az a legkiábrándítóbb az egészben, hogy látom, milyen sok energiát fektetnek ebbe a munkába és egymás között nagyszerűen ping-pongoznak egymás kutatásaival, olyan nagyon fontos világrengető felfedezésekkel, mint például, hogy egy gyerek kötődik az édesanyjához. De hát, ők maguk mondták: Publish or get lost! (Publikálj, vagy vessz el!)    

Sűrű hétvége áll mögöttünk. De megérte, több szempontból is, részt vettünk kiöltözve egy doktori avatáson, 4 órával később gumicsizmában 500 fát ültettünk, amitől nem csak zöldnek, hanem szuper-zöldnek érezhettük magunkat és jó ügyért dolgozhattunk. Megkóstolhattam életem legjobb aranygaluskáját és halászlevét. Respect az ÉDESanyámnak.
A vasárnapi halebéd egy gigantikus pontyból készült, nem tudtam, vagyis röstelltem mellé rakni egy centit, de azt tudom, hogy minden alá rakott tálcáról lelógott. A másik rejtély számomra, hogy hogyan szeletelte fel szép, egyforma darabokra a kis aranyost.
Egy szó mint száz, nekünk, hétfőre is jutott néhány halszelet, amik gondosan megsózva várták azt, hogy a közös életünk no.1 aranyérmes ételévé, Rácz-ponttyá változzon.
Elmondva, nem hangzik túl bizalomgerjesztően, hogy “végy egy halat, önts reá az paprikát, hagymát s paradicsomot, süssed” főleg nekem, akit egy nagy hallal ki lehetne kergetni a világból, drága testvérem meg is tette kiskorában.
Mégis. Ez az étel megérdemli a megdicsőülést, mert forró, fűszeres, paradicsomos a hal, hűs és tejfölös a túrós csusza, tökéletes ellentétek és jó barátok.  
A történetet kiegészíti egy fontos tény, miszerint a túrós csusza alapját, nagymamám gyúrta egy nyújtotta a kis kezével, hogy azután lebbencstésztaként faljuk fel, nagy nagy örömmel.

A szalonnát pirítsuk zsírjára és tegyük félre. A tésztát
főzzük meg, 1 tk sóval. Lecsöpögtetés után tegyük egy nagy tálba, öntsük rá a
szalonna zsírját, keverjük meg. A tejfölt 1 tk sóval és túróval keverjük össze,
fokozatosan keverve adagoljuk a tésztához. A pörcöt szórjuk a tetejére
tálaláskor.     

Ennyit mondhatok: fortepan.hu

Szeressétek, tiszteljétek. Nézegessétek minél többet, mert ott van a 20. századi magyar ember minden szerepe: feleség, anya, földbirtokos, aranyifjú, jóevő, kártyapártner, katona, osztálytárs.
Megható, mert magánemberek és családok egyéni látásmódjába túrhatunk bele, amit az idő és egynéhány nagyon szorgalmas ember közkincsé tett.
Az állatok néma és rajongó megfigyelői az életünknek. Ez a néhány kép, olyan bájos, árulkodik a rácsodálkozásról és a rajongó, mosolygó szeretetről. Mert szerintem ezeket a képeket így fotózhatták: bárgyú mosoly-fej félredönt- AAwww! felkiáltás.
Személyes kedvencem a jó Szent Ferenc prédikál az ő kis farokcsóváló “madarainak”. 

A kihagyhatatlan, megkerülhetetlen iskolai feladatom, az érdekes tantervfejlesztés, ami legalább egy Mont Blanc méretű problémának van beállítva, nem halad. Fizikai elszaladást tudnék produkálni, mikor kinyitom azt a 600 oldalas írást, amit olyan emberek vetettek papírra, akik csak képen láttak gyereket és elvárják egy 5.-estől, hogy plasztikai mozgássorozatot tudjon gyártani. (Köszönjük, fáradjon ki, egyes.) 

Classic chocolate pudding –>hol van ehhez a pudingpor?

Kérdem én, miért engedik az ilyet alaptanterv közelébe, megértem én, hogy neki is meg kell valamiből élni, de miért ebből?

Kikapcsolva a nehezen gyarapodó dolgozatom és a köznevelés bestsellerét karácsonyi receptekkel próbálom feldobni magam. Találtam egy nagyon jó oldalt, ahol a gyomrunkat legeltethetjük, később megéhezhetünk és megpróbálkozhatunk valamivel. Be kell vallanom valamit: feltétlen rajongója vagyok a szép étel, kiváltképp édesség fotóknak. Itt olyanokat találtam, hogy állandó gasztronómiai turkálásom új fejezetéhez érkezett.
Ez itt a reklám helye: www.chow.com Minden tiszteletem az igényes fotókért és a receptek mennyiségéért.
Kiváltképp megdobogtatta a szívemet a “Magyar csokoládés-diós torta”, bár eddig nem is tudtam, hogy van ilyen hungarikumunk, azért kihúztam magam büszkeségemben. 

Nem szégyenkezhetünk, elegáns darab. Mindenképpen megsütöm.

Olyan estének nézek elébe, mint az elmúlt napokban annyiszor: próbálok megoldást találni azokra a megrágandó és igazság szerint kiköpendő csomagokkal, amit nem tudok lerakni. Olyan elmérgesedett, megmerevedett és szőnyeg alá söpört helyzetekről beszélek, amikor akkor úgy gondolod, hogy jogosan teszel szemrehányást valakinek, aztán a következmények, mint egy tóba dobott kő koncentrikus körei elhatalmasodnak, az “én csak őszinte vagyok” felkiáltást hangoztatva töltöd ki rajta a saját csalódottságod és mellőzöttséged.
Olyan szemetek, olyan emberek vagyunk. Minden gyarlóságom birtokában azt kell mondanom, hogy a saját hibáimon kívül másokéit is meglátom. Csúnya módon, emlékeztetem is őket a saját félelmeikre és lelki gátjaira. Duzzogva bár, felháborodva, néha hisztisen, végül belátva, de tudomásul veszem azt, ha mástól ilyet kapok.
Érdekes módon azok a kapcsolatok maradnak meg hosszútávon, amelyekben ott volt az összetűzés és meg lettek rágva. Másokkal, akikkel mai napig szeretném ezeket megbeszélni, megszakadtak, hiába előzte meg azt jó néhány szép év.
Többek között azért szeretem annyira a párom, mert ő ismeri a legnagyobb skálán a reakcióimat és be kell vallanom, remekül kezeli őket, bár ez a törődés mindkettőnknek új. Nekem a meghallgató fülei, neki pedig az, hogy moderálnia és objektíven értékelnie kell. Ennek ellenére, mindig eszembe ötlik kedves barátnőm szentenciája: “Ha minden embernek csak egy igazi barátja lenne az életben, nem lenne szüksége az embereknek pszichológusra.”
Konklúzió: Gazdag vagyok, nemhogy egy, hanem legalább 3 ilyen embert mondhatok segítő erőnek, akik nem futnak el a másik rossz napján, hanem megkérdezik: Kedveske, térjél magadhoz, segíthetek?    

Az előző bejegyzésben közzé tett reklamáló levél azt eredményezte, hogy csodák csodájára másnap délután felkeresett a kuponvilág és egyből-azonnal átküldték a nyeremény utalványom. Csak kissé ironikusan mosolyogni tudtam, hitetlenül, hogy lám lám Zuckenberg Facebook birodalma micsoda médiagépezet.
Mikor tizenéves voltam, az internet olyan nagyon hasznos kütyü volt, amiről tudtam, hogy valahol valakiknek biztosan jól jövedelmez, de az a tény, hogy erre fel lehet építeni egy vállalkozást és kaszálni vele….hihetetlen és futurisztikus.
Viszont megelégedéssel tölt el az, hogy hiába vagyok kis kosz a nagy gépezetben, a hangom így is eljuthatott odáig, hogy olvassanak és rossz reklám kategóriába tegyék a levelem, amivel nem kívántak élni.   

Ez a “nyereményem” utóélete. 

Tisztelt Kupon Világ Kft.!

 XY
vagyok, az Önök által meghirdetett “Tart még a nyár”
írópályázat egy versenyzője, később mint megtudtam nyertese.

Amikor értesültem arról, hogy Hévízen tölthetek egy hétvégét a
párommal, nagyon megörültem. Annak rendje és módja szerint megkaptam az
értesítést és egy kódot, amit a szállodában kaphatok meg. Visszajeleztem
a kollégájuknak, hogy megkaptam a levelét.

Ezen kívül tettem fel néhány kérdést kérdést, ami a nyereményem
mibenlétére vonatkozott. Ez a levélváltás október 17.-én ment végbe,
amelyre még mai napig nem kaptam semmilyen választ. A felhívott hotel
hivatkozott  egy olyan kuponra, amit nem kaptam meg az értesítő
levélben.

Azóta már írtam az úriembernek (?), hogy szíveskedjen érdemben
válaszolni a kérdéseimre, próbáltam felhívni az feltüntetett
telefonszámot, amely vagy kicsöngött, vagy foglalt volt.

A páromnak sikerült elérnie az ügyfélszolgálatot, ahol azt mondták,
hogy megkapták a levelem és azonnal válaszolnak rá, ennek másfél hete.

Önök szerint hogy vegyem igénybe legközelebb a szolgáltatásukat vagy
jelentkezzek egy pályázatukra, ha ennek a megalázó és időigényes
procedúrának vetnek alá? Nekem kell úgy éreznem, hogy kilincselek egy
olyan jutalomért, ami a saját verseny kiírásuk szerint megillet? Nem
tudom, hogyan éreznék magukat, de én elmondhatom: kellemetlen és
becsapottnak érzem magam.

Ha nem akarják kiosztani a nyereményt, akkor ne küldjenek senkinek
gratuláló levelet, hadd süllyedjen el a feledésben, az ingyenreklámot
így is megkapták.

További sikeres üzletet kívánok!