Le Café de Capucine

A kreativitás nem a teremtő szellem zsenialitásának függvénye.
Inkább a szükség (értsd a munkából hazatérő, küszöböt is megrágó pasi), a hűtő üressége, az idő szorítása és a lustaság mértéke az, ami keretet ad egy új összeállításnak.
Nincs új a nap alatt, se szeri se száma a töltött zöldségek és mutatósan ráolvasztott sajt bozontoknak a szakácskönyvekben.
Talán ezért nem próbáltam még bevonni a menübe eddig, túl kommersznek tartottam. A héten eljött a nap, hogy annyit ettük az otthoni csomagokat, annyit bíztuk magunkat a vendéglátó ipar kegyeire, hogy azt mondtam: Fene egye meg, valami szépet én is csinálhatok az embernek mire hazaér, hadd gondolja, hogy jól választott párt!
Utána jött a hullám, hogy: igaz-igaz kislány, de gyors legyen ám az a szép kaja, mert te is lejártad ám a lábad a nap folyamán! Meg legyen egészséges is, hogy ezt a leterhelést épen viseljük tavaszig.
Megszületett ez. A kivájt krumpli közepe még várja a burgonyás pogácsába való kerülést a mélyhűtőben.
Ez az étel a szakaszosság jegyeit viseli magán, ugyanis 2 fázisa közben elszaladok betenni egy mosást, fénymásolni, kiporszívózok et cetera.

Hozzávalók: (3 személyre)
– 5 db nagy krumpli
– 4 db frankfurti virsli
– 1 fej hagyma
– kevés kacsazsír
– szerecsendió
– só, őrölt bors
– 1 kis doboz tejföl
– ha a kezünkbe ugrik 1 evk túró, akkor meghálálja
– 5 dkg füstölt sajt

Elkészítés:
Tegyük fel sós vízben főni a krumplit. Közben készítsük el a tölteléket: a hagymát aprítsuk fel, a virsliket először hosszában vágjuk fel, majd félkarikákra. Kacsazsíron lassú tűzön dinszteljük a hagymát, majd rakjuk bele a virslit is, azután fűszerezzük sóval, borssal, kevés szerecsendióval. Pár perc pirulás után zárjuk el a tüzet és keverjük bele a tejfölt és a túrót, végül kevés reszelt sajtot.
A megfőtt burgonyát teljesen hűtsük le, pihentessük, mert így könnyebb lesz kivájni. Hámozzuk meg, ha még eddig nem tettük, vágjuk félbe és óvatosan egy teáskanállal vájjuk ki a közepét. Vékonyan kenjünk be egy tűzálló tálat és tegyük bele a ladikokat. Végül osszuk el a tölteléket benne, majd szórjuk meg sajttal.
Tegyük a sütőbe 15 percre, ha lehetséges csak felül sütésre, ugyanis minden azonnal ehető benne, csak az esztétika miatt kell a ráolvasztás.
Salátával laktató és egészséges vacsora. Fekete retket és almát tálaltam hozzá.   

A turi olyan mint az orosz rulett, itt, kisebb rizikóval. Lehet, hogy egy semmirevaló rongyot fogsz meg, de az is lehet, hogy a méretedre és személyiségedre tökéletesen passzoló és jó minőségű darabot amit még 10 évig hordhatsz. Nekem több ilyenem van. Jobban megéri mint a cosmo szerint öltözni…ami mellékesen 5-6 évenként visszatér.   

Bakancslistám egyik pontja: AZ ecseri. Kütyük, izék, hogyhívjákok szentélye.

Turkálni nem tevékenység, olyan dolog amiért le kellene sütni a szemünket, hanem ősi, női gyűjtögető ösztönünk kiélése. A férfiak – kivéve azt a néhány példányt, akik szintén hódolnak ennek a tevékenységnek – presztizs kérdést csinálnak ebből a dologból, mert derogál nekik olyan gúnyában látni a párjukat, ami – szerintük- nem a nő, hanem az ő helyzetüket mutatja. Bonyolult?
Szerintem is, mert én a magam gyermeki, rácsodálkozó agyával, nem látok mást csak színek, formák, anyagok, szabásminták kavalkádját. Nem tudok érdekesebb helyet mondani a kapitalista  világ gépezetében, ahol ennyire komplexen megjelenik minden társadalmi osztály és életforma matériája. Olyan végeredménye az élet külső megjelenésének, amit megfigyelni és nem elutasítani kell.
Ez a tevékenység egyedül végezve terápiás hatású, mert ha boldog vagy még boldogabb leszel, ha szomorú, akkor felvidulsz, mert az univerzum ilyenkor sodorja eléd a következő kedvenc darabod. Ugyanakkor barátnős programnak azért elsőrangú, mert nézegetés közben lelkifröccsöt adhatsz vagy vehetsz, illetve ketten sokkal kevésbé égő felpróbálni a parókaosztály vagy a jelmezes, kalapos, öves… et cetera doboz, nem ritkán esztétikai környezetromboláshoz sorolható gyöngyszemeit.
Szegeden, a kedvenc turkálómban majd’ 80 éves, kitűnő állapotnak örvendő festményalbumokat vásároltam abból az összegből, amit kávéra tettem el. Az a művészettörténész, műkedvelő azóta már biztosan a bemutatott képek festőikkel diskurál. Debrecenben, a kedvenc helyemen márványlapos kis réz asztalt vettem egy fél cipő áráért. Nem tudom megérteni ilyenkor, mi kivetnivaló van a régi tárgyak, más tárgyainak szeretetében.       

Kapard ki a gesztenyét!

A közvetlen környezetem nem nézi jó szemmel az ilyetén kiruccanásaimat, így maradok “bűnben járó” és titkos megfigyelő, aki csak ritkán enged meg magának egy-egy érdekesebb darabot, szigorúan a praktikai szempontokra támaszkodva.

Ha elégedetlenkedem a helyzetem miatt – hogy nem vihetek semmi kóbor cuccot magammal haza, na jó néha, én sem vagyok szent – elmondom vigasztalásképp, hogy nem a tárgyakkal, hanem az élőkkel izgalmasabb együtt lakni. A többi szép hívság csak hab a tortán.  

Nehezen tudtam rávenni magam, hogy előítélet mentesen nézzem meg ez a filmet, ami Hál Istennek, az első öt percben semmivé foszlott.

Kis kezek rakták össze az irodai zabáló csíkjait.

Ugyanis, Ben Affleck-el kapcsolatban élt bennem egy kép: a Good Will Hunting melósa, az a szuperhős aki vakon ugrál a háztetőkön, a Néma Bob filmek epizódbunkója, vagy az Apja lánya című csokizabálós, kanapén drukkolós filmje, ami azt sugallta számomra, hogy ez az ember bizony nem a politikai drámákra szakosodott karrierje során. Besegített még a Family Guyban parodizált jelenet, amikor a buzgómócsing
Matt Damon gépeli a szövegkönyvet, közben a háttérben Ben csak azt
tudja kérdezni, hogy: hé haver, van füved?

De meg kell követnem, amit eddig gondoltam: ez az ember jó rendező, producer és főszereplő is, egy személyben.
Ez volt az első rendezése amit láttam, de rövid időn belül pótlom a hiányosságot. 
Az alapszituáció az iráni amerikai nagykövetségen fogvatartott, nagyjából 60 alkalmazott, a hetvenes években az olajválság derekán.

A nemzetközi sajtó rájuk figyel. Viszont 6 ember azt csinálta, amit jómagam is, ha egy horda elkeseredett iszlámista döngetné a kapukat: kislisszantak a hátsó bejáraton. A kanadai nagykövetségen 9 hónapot töltöttek, a film a kiszabadításukra kísérletet tevő akciót mutatja be.
A kerülőút, ahogy eljutottak hozzájuk annyira képtelenség, hogy éppen ezért hihető. Kreáltak egy mozisikert a semmiből, a hollywood-i látszat-társadalom úgy kajálta a Star Wars-ot utánzó film kezdeményt, hogy néhány ember – köztük a Ben is, aki túszszabadítót játszik – létrehozták a ”Császár új ruháját”. Vagyis senkinek sem volt annyi esze, hogy rákérdezzen mi is ez, csak az ingyen pezsgő és a fotózkodási lehetőség érdekelt mindenkit.

“Argo, f***ing yourself!”  Ez nem egy modoros pohárköszöntő, még egy ok, hogy eredeti nyelven nézzük.

 A kamu munkáról, kamu plakát és egész kis univerzum (mert sci-fi hahaha) épült, hogy hiteles legyen.   
Tetszett, hogy a patthelyzet ellenére teret engedett az irániak emberségének, nem akarta a helyzetet kiélezni a rossz és jó küzdelmére. Hitük mellett helyet kapott a munkahelyhez és munkaadóhoz való hűség és a gyermeki játékosság ahogy a scriptboardal játszottak a reptéren, megenyhültek a morcos képű vámtisztek.
Annyira jó film volt, hogy nálam leverte Django-t. Hogyan lehet összevetni az almát a banánnal, ugye? Csak arról beszélek, hogy valami homályos érzés megsúgta azért, hogy Tarantino nem fog kamara drámát rendezni és hősünk bosszút áll asszonyáért, nagyon látványosan.
VISZONT Bennél, ő ugrott ám, biztosító kötél nélkül! Álmosan ültük le megnézni és úgy álltunk fel mindketten, mint akik tettre készek. Adrenalin pumpa az Argo, izgalmas, mert a történet és a vágás olyan nagyszerűen kivitelezett, hogy a franciákkal mondhatom: Chapeau! vagyis Emelem kalapom!
Azt elárulhatom, hogy útlevélbe pecsételéskor és repülő felszállásakor, még nem örültem ennyire.
Mindenkinek ajánlom.  

Bár úgy gondolom, hogy a hétköznapok is megérdemlik, hogy valami kis jutalommal fogjunk kezet önmagunkkal, néha csak egy zombit jól megjelenítő lassított felvételre van kapacitás.

Ilyen este volt a péntek is, de úgy döntöttünk, hogy fityiszt mutatunk az elmúlt 4 napnak, mert egy nap a héten én is megérdemlem, hogy más tegye elém az ételt.
Így hát elmentünk pizzázni és megfejeltük az estét közös kedvencünk Quentin Tarantino legújabb filmjével, amelynek címe: Django elszabadul.
Nézzük meg ezt a plakátot! Mennyire egyszerű, mégis olyan markáns. A kommunista éra plakátjai jutnak eszembe róla. A diktatúra színei: fekete, PIROS és fehér. Tanultuk tipográfiából a színek hangulati hatását, nekem erről a pirosról az jut eszembe, amit az ember szívből/véréből hisz és olyan tettek, amit meggyőződése miatt tesz. Ezért olyan ijesztő és elementáris.
Rendező úr kinézetre és ahogy megszólal, egyből kiviláglik, hogy olyan mintha rajzfilmfigura, egy karikatúra lenne, igazi karakter.
Egy boldog ember magabiztosságával szállítja a világnak jobbnál jobb agymenéseit és nem tudunk rá máshogy reagálni: EZ AZ EMBER EGY PSZIHOPATA!! ÉS MENNYIRE JÓ!

Quentin Tarantino és Cristoph Waltz

P.-vel rossz fogyasztók vagyunk, ugyanis, minden filmjét megnézzük, kivéve az “Alkonyattól pirkadatig” vér opuszt, még neki is kell a tanulópénz.
Személyes kedvencem a munkásságából a “Becstelen brigantik”. Elképesztő koncepció: hogyan lehet bosszúállós filmet csinálni a 2. világháború közepén?
Abszolút kedvencem volt a főgonosz, aki elképesztően művelt, ezzel szemben a 3. birodalom legeredményesebben kivitelezett, lelkileg torz példánya, szemernyi lelkiismeret jele nélkül.
Cristoph Waltz ebben a filmben olyan jól játszott, hogy gonosz módon elkönyveltem negatív karakternek. Szerintem gesztusértékű, hogy a Djangoban ő lett a német, aki magával hozza az épp formálódó, vad, rabszolgatartó Amerikába az európai műveltséget.
Itt is pofátlan, tenyérbemászó, viszont arany szíve van. Ő volt az a jótevő, aki a felhő hajú fekete férfit, Django-t először életében emberszámba veszi.  
Vártam volna a Tarantinohoz köthető poénokat, viszont olyan komolyra sikeredett, hogy azok, akik szintén erre számítottak, kényszeredetten várták, várták, de csak néha engedte meg a jó ízlés, hogy felnevessenek.
Ez az ember nem problémázott ezen, úgy volt vele, hogy jelen esetben (rabszolgatartás a Missisippi mentén, Tenesse-ben) nincs helye az akasztófa humornak, az olcsó poénoknak. Igazat adok neki.
De amennyire huncut volt, amikor a formálódó ku-klux klán tagjait
figurázta ki, nem hiszem rosszindulatúnak, mert a praktikus, való
életben ténylegesen lejátszódhatott ilyen. Emberiek lettek azáltal, hogy
inkább marakodó nőegyletnek tűntek, mint önbíráskodó
erőszakszervezetnek. (Kicsit Monty Pyton-os, jó irány 🙂 )
Django egy tipikus hős karakter, pajzs helyett kék libériában, akinek minden tette szíve hölgye felé viszi. A tipikus saját képességeire ébredő és azt felhasználó ember prototípusa, a majdani, lehetőségek Amerikájának telepese.  

Leonardo Dicaprio annyira jó fő gonosz volt, hogy csak kimutatta a foga feketéjét és elhitted, hogy a lelke is olyan kormos és gusztustalan, hiába hívták cukros bácsinak: Monsieur Candy-nak.

Béka bácsi, a Ponyvaregényben hetyke bérgyilkos volt, mikrofon fejjel.

A másik karakter akitől kiráz a hideg a vénemberre maszkírozott Samuel L. Jackson, aki hiába fekete, szolgalelke és meggyőződése saját alsóbbrendűségében, a saját fajtáját kínozza.
 
Végig nem tudtam elszakadni ettől a kegyetlenségtől, személyes érintettségemből adódóan. Nem tudtam “csak” a filmre, a vágásra, a színészi játékra koncentrálni. Olyannyira elborzasztott, hogy nem tudom azt mondani, hogy mostanában megnézem megint. Mondogatom magamban, hogy ez az ember természete, minden korban jelen volt, de itt belemutatja a képedbe, hogy: igen, ez vagy te fehér ember, fogjál kezet magaddal.
El sem tudom képzelni, hogy milyen hatással lehetett a régi rabszolgák jelen kori leszármazottjaira, szerintem vérszemet kaptak a végére, mikor Django, az öntudatra ébredt ember bosszút áll mindenkin. Milyen meglepő ugye?         

Egy filmes élménybeszámolót kezdtem el a minap, viszont a péntek este már olyan rég volt, hogy megint beleestem az új hétfőbe.

haziallat.hu képe, diszkréten a kép címe: HÚS nyúl

Ahogy a cím is utal rá, nyulak hordája szántja most az agyam a tökéletes nyulas recept után kutatva. Addig keresgéltem, hogy inkább elkészítettem a sajátomat.

Utánanéztem, ugyan hogy is állunk ehhez a kedves kis jószághoz: majdhogynem 0 egy átlag magyar fogyasztási rátája. Aki gyerekkorában evett, most is veszi, akinek kimaradt kis eséllyel próbálja ki. Én a cuki kinézetére voksolok amiért nincs szívünk villára tűzni.
De esküszöm olyan nyulat találtam, ami nem szemérmesen nyuszog (Amit amúgy nem csinál), hanem mint egy kidobó a discoban: HÖÖÖ NYUSZ, kimész vagy kivigyelek!  
Mindenesetre örömmel elfogadnám ezt a marcona husit, nézném az ablakomból, ahogy ijesztegeti a kutyáimat a megismerkedéskor, majd ahogy megszoknák egymást, együtt járőröznének az udvaron.  
Vissza a kajához: Anyukám váratlan tüsténkedése juttatott minket egy adag gyönyörű húshoz, teljesen felpiszkálta a fantáziámat. 
Így hát ma Nyúl ragout sült, majd főtt nálunk. Köretnek kacsazsíron pirult krumpit tálalok, kevés oreganoval.

Erdei nyúl ragout
Hozzávalók : (2-3 személyre)
250 g nyúl apróhús

bloggers.com képe, ez is a “cuki vagyok”, a megevéstől viszolygás oka

1 kis fej vöröshagyma
kevés brandy
1 tk só
kevés őrölt bors, kömény
1 kk szárított oregano
1 dl főzőtejszín
1 kis dobozos tejföl
1 kis üveg szeletelt gomba, lecsöpögtetve
(jobb a friss)
1 evk kacsazsír
1 dl víz

Köret:
1 kg burgonya
1 kk oregano
1 evk kacsazsír
1 tk só

Elkészítés:
A húsokat falatnyi darabokra vágjuk, a hagymát felaprítjuk. A kacsazsírt hevítsük fel egy serpenyőben és kezdjük el a hagymát közepes lángon pirítani. Vegyük le a lángot és tegyük bele a húst.
Másik szál: a krumplikat hámozatlanul tegyük fel főni sós vízben.Olyan sok idő, a hús így is hamarabb elkészül.
Vissza a húshoz. Sózzuk borsozzuk, tegyük bele a többi fűszert. Adjuk hozzá a gombát, süljön a húsba az íze. Ne piszkáljuk, csak néhányszor forgassuk át. Öntsük alá a brandyt, rázzuk át, de vigyázzunk, nehogy flambírozás legyen belőle!
Pár percig hagyjuk, vegyük fel közepesre a lángot. Vegyük elő a tejtermékeket. A tejszínt hígítsuk fel kevés vízzel, öntsük a nyuszira, majd jön a tejföl, keverjük jól el.
Vegyük le a lángot takarékra, tegyük rá egy nagy fedőt és csendesen, néhányszor átforgatva főzzük készre.
Köret: a krumplikat főzzük készre, hántsuk le a héját, majd vágjuk szeletekre. A kacsazsírt hevítsük egy serpenyőben, szórjuk rá az oreganot. Rakosgassuk bele a szeleteket, 2 perc után fordítsuk meg.

Első nyulas ételem fogyasztásra kész.

Díszítéshez dukál egy friss rozmaringág

Hozzávalók:

Tegnap nem akartam húst csinálni, ezért azt mondtam mint a Bazi nagy görög lagzi című filmben: “- Mmmm vegetáriánus a fiú?? Akkor cinálok bájányt!”
A bárány ebben az esetben egy kis házi májgombóc próbálkozásból megmaradt csirkemáj és a karácsonyi egész kacsában talált zacskó, ami tartalmazott májat, zúzát és egy gyönyörű sötétvörös szívet. A kis nyakából készülni fog egy adag kacsanyakleves egyszer, így az visszakerült a hűtő aljába. 
A menzás uzsonna elnevezés onnan származik, hogy a napköziben, a
májkrémes kenyérhez általában járt egy alma is, és finom volt.
Konkluzió: belerakjuk a kajába. Hámozzunk és magozzunk ki egy almát,
majd vágjuk a negyedeket vékony szeletekre.

Sütő előtt

Hozzávalók:
-15 dkg belsőség
-egy alma és egy vöröshagyma
-3 db krumpli
-1 tk só
-bors, szerecsendió
-fél csomag fagyasztott leveles tészta
-10 dkg füstölt sajt
-2 tojás
– 1 dl főzőtejszín
– 1 kis doboz tejföl

 A quiche visszatapsolt vendég nálunk, hol halból, hol zöldségből készül, de minden alkalommal nagyon finom.
A falatnyi darabokra szeletelt máj lett az egész alapja. Felaprítottam egy hagymát és kevés kacsazsíron fonnyasztottam, majd a
májat is beleraktam, löttyintettem rá egy feles pohárnyi brandy-t. Fűszereztem őrölt borssal és szerecsendióval. A tűz elzárása után egy teáskanál sóval hintettem meg.
Közben néhány krumplit héjában, sós vízben főztem és addig hagytam benne, amíg félig megpuhultak, majd kivettem és meghámoztam, majd szeletekre vágtam. Pipa, félretesszük. 
Egy előre fagyasztott leveles tészta felét olvasztottam fel és nyújtottam kis olyan vékonyra, hogy kibélelhettem vele a sütőformát, nem szükséges zsiradékkal kenni, mert a tésztában eleve van. Ez esetben ovális tálat választottam, ami nem ad olyan szép “torta szeleteket”, viszont praktikus.
A következő lépés, a fedőréteg összeállítása: Egy kis dobozos tejföl, 2 tojás, 1 dl főzőtejszín, kevés reszelt sajt (5 dkg), kevés bors és só.
Állítsuk össze:
Adott a sütőformánk kibélelve egy fél adag leveles tésztával, alulra rakjuk a hagymás májat, felé az almaszeleteket, majd a krumpliszeleteket. Öntsük rá a tojásos keveréket, majd reszeljünk rá 5 dkg füstölt sajtot, esetleg feta darabokat.
30 percig süssük 160 fokos sütőben, tálalásig tartsuk melegen. 

Sütő után

Nem osztom a távol keleti népek főzési gondolkodását, ami ritka esetekben kutyát is felhasznál egy jó étkezéshez (NEM, nem a társasága miatt) és egy mondás köré épül az ars poeticájuk: Főzz azzal, ami mozog és fűszerezz azzal, ami nem. Ennek ellenére nagyon szeretem enni azt a magyar gyomorhoz szelídített változatot, amit itthon kaphatunk.
Persze az igazság másik kőoszlopa az, hogy ezek a jóemberek nem kifinomult sznob érdeklődésük és kulináris rodeo-drive miatt próbáltak ki minden ehető tücsköt-bogarat. A szükség nem csak náluk tágította a repertoirt, nálunk, így született a pacalpörkölt, a csíkos (kicsi folyami hal) töltött káposzta, a franciáknál a kifinomult “escargot” vagyis éticsiga fokhagymás vajban, vagy a békacomb rántva, vagy az angolok Tote in a hole nevű étele, ami annyit tesz: “varangy a lyukban” Ahogy londonban élő barátosném mondja: “Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az tényleg nem béka volt benne”.
Szerencsére nem hajt annyira a szükség, hogy ma este csigalakomát tálaljak fel és marketingeljem meg annyira, hogy a  P. rávesse magát, Tv-shopot meghazudtoló aktivitással és éteri örömmel.

Viszont tegnap elegem lett a szomorú képből amit a hűtőbe benézve láttam: múlt csütörtöki sültünk még mindig azt várta: EGYÉL MÁR MEG!
Azt tanultam, hogy kaját nem dobunk ki, csak akkor, ha saját magától mászik bele a szemetesbe, mondjuk egy nyaralás előtt elfelejtett camambert, ami külön ökoszisztémát fejleszt.
Summa summarum, a sültet felszeleteltem kis falatnyi darabokra és így szóltam, teremtő, komoly hangon: ííííme lőn belőled az kínai étek, amit a múlt héten ettünk vala!
Régről még maradt egy árva narancs és citrom a hűtőben, azok illatos héját lereszeltem, félbevágtam és egy serpenyőbe facsartam a levüket. Adtam hozzá egy evőkanál mézet, majd lassú tűzön forraltam, amíg el nem olvadt benne.
Közben a húsnál elővettem a titkos kínai fűszerkeveréket (valami Szecsuáni wok fantázianévvel), ami megment attól, hogy a bioboltba menjek görögszénáért meg hasonlókért. Járatlan vagyok ezekben a hozzávalókban, így még erre támaszkodom. Beszórtam a húst vele, csak úgy a vágókövön és összeforgattam.  
Adagoltam bele egy kiskanál chili paprikát, sót és 2 evk szójaszószt a mézes keverékbe. Majd hozzáadom a húst és végignézem, ahogy a narancslé beszivárog a húsba és elkezd pirulni. Gyönyörű!
Végezetül elővettem a fagyasztóból egy-egy marék fagyasztott kukoricát és zöldborsót, a húsra raktam. Kapcsoljuk le a tüzet. Forgassuk bele a zöldet és fedjük le egy nagy fedővel 10 percre. Annyi pont elég neki, hogy varázslat történjen, mert a zöldségből kiolvad a víz, beszívja a szószt, a húst pedig szaftosabbá teszi az a kevéske pára.
Nekünk a kínai barna, zöldséges tészta nélkül fél karú óriás, úgyhogy miután rájöttem, hogy nincs otthon spaghetti, jobb híján csavart tésztával tálaltam, melybe a főzővíz lecsöpögtetése után tettem szójaszószt.
Voila! Egy kínainak csúfolt étel, ami örömmel fogyott el.

Vége a fájós deréknak, a fészkelődő fenéknek, a főzés nélkül hoppon maradó és McDo-val beérő férfiszemeknek, a kelletlenül odaszögező olvasnivaló végre elfogyott. Tegnap letudtam az utolsó vizsgám. Hosszúra sikerült a lecsengető ütem, de a gondviselés megkönyörült rajtam és belátta, hogy a tanári master diploma, egy papír lesz a többi között, ami -egy furcsa rendszer még furcsább eredménye-a majd “talán jó lesz egyszer” kategóriát kapja, amiért harcba szálltam és elértem.
Mementó arról az időszakról, amikor még hittem abban, hogy a fiatalok akarnak jók, műveltek lenni.
Az emberi tudat nagy szerencséje, hogy az évek során a kis rossz élmények nem felsorakoznak egymás mellé, hanem beleolvadnak a jótékony feledés homályába. Talán egyszer én is el tudok a tapasztalataimtól szakadni.

1520 Sebastiano del Piombo képe: egy olyan jelenet, amit még elképzelni sem kellemes, nemhogy megfesteni

Mindenesetre ezt a hajót elsirattam, megrázom magam és minden mással foglalkozhatom, amit szeretek az életemben. A tegnapi vizsga jó ómenje a névnapom volt, kedves névadóm, aki egy görög nevű, római nemes leánya volt, biztosan rajtam tartotta a fél szemét, amikor beteljesítette a saját jelentését: “a jót és jól szóló”.
Az ajtóban szobrozó kedves, a barátok vendégszeretete és a sok sok jó szó, úgy hiszem, feljogosított arra, hogy örömömbe belefeledkezve szökdécseljek, gurgulázva kacagjak, egészen amíg, míg fáradt fejem lecsuklik és beleesik az este 9 óra “csendjébe”.