Kivajazott kapcsolat
Egy recept bevezetőjének szántam ezt a néhány gondolatot, de
úgy meghízott, hogy szócséplésnek érezném belekezdeni más témába, rájöttem,
hogy annyira szeretném elmondani, hogy külön is megállja a helyét.
A gondolatmenetet egy vicces kiszólás indította el, amin
nagyon jót nevettem. Így szólt: „Jaj asszony, olyan jót főztél ma, esküszöm,
nem váglak le!”
Elöljáróban tudni kell, hogy kikérem magamnak, hogy így
nevezzenek. Viszont a családunkban van egy ilyen közjáték minden vasárnapi ebéd
alkalmával, amikor valaki ezt mondja anyukámnak: Olyan jó volt az ebéd, mára is
megszolgáltad a kosztot és kvártélyt. Holnapig maradhatsz.
Ha a komolyság kevés hangja vegyülne egy ilyen megjegyzésbe,
valószínűleg nyújtófával kapna a bokájára, de egy madréval nem illik
packázni.
Barátom erre reflektált és tovább ment, amikor nem csak az
elbocsátásommal, hanem a felnyársalásommal viccelődött. Olyan jól jött ki, hogy
fapi##a, aki ezen megsértődik.
Jókai is megmondotta, hogy a egy férfihoz a hasán keresztül
vezet a legrövidebb út. El ne higyjétek, mert ez nem csak elvezet hozzá, hanem
az úton is tart. Rövidtávon, lehet, hogy összetarthat egy kapcsolatot a
testiség, a kezdeti tűz.
De aki hosszú időre tervez, végig kell gondolnia a következő
dolgot: a has csak metafora. A közös étkezés olyan hátteret ad a
beszélgetéseknek, ami így lélegző, élő kapcsolattá lesz.
Ahogy egy döglött lovat sem próbálunk nyeregből indulásra
bírni, olyan kapcsolatban, ahol nincs meg a szellem izgalma, leszállásra
ítéltetik előbb-utóbb. Időről időre rá kell csodálkoznunk a másikra, hogy
eszünkbe jusson miért szerettünk bele. Nekem ez a katarzis akkor következik be,
amikor P. felsóhajt, ahogy beleszagol az otthon terjengő illatokba, mikor
hazajön. Nekem ez azt üzeni: ő nem csak egy lakásba jön, hanem hazatér.
Az a főnyeremény, amikor együtt tudtok főzni, máshol hol
lehetne jobban gyakorolni a problémamegoldó kommunikációt, a csapatmunkát? Nem
ezekre van szükség egész életünkben, hogy ne csak egymás mellett éljünk?
A közös programok teszik a hétköznapokat elviselhető
helyett, ünneppé. Már nem vagyok elég fiatal, hogy mindent tudjak, de úgy
tapasztaltam, hogy kevésbé megterhelő kicsiket ünnepelni, mint egy nehéz járom
alatt várni a hétvégéket.
