Nincs cím megadva

A péntek különleges magasságba emelkedett a szememben, eddig is megvolt a bája, de mostanság mintha ez megtriplázódott volna Az idő sajnos nem vetíti elő a “hétvége jön, uccu neki” érzést, de zsigereim és kialakuló lustaságom bizony tudja.
Külön szintre került a páros kommunikációnk, ugyanis a másik kis rosszaságairól tudni és abból viccet faragni, fulladozva röhögni, mind a sok munka, mind a közösen eltöltött idő javára írható. Jó szívvel dolgozunk érte, amíg a fáradtságunkat nem a másikon, hanem vele töltjük ki.
Az együtt főzős írást alapul véve, a tegnap esti vacsora sokkal jobb lett mint amikor magamban állok neki. 
Számoljuk vissza a napokat, amikor végre elmehetünk valahova, ahol még hírből sem ismerik a hideget. Alig várom, hogy ne csörögjön a telefon, hogy  a sok kedves ember mellett, egy morcos vagy neveletlen ügyfél rossz kedvében sem osztozzam.

Szerintem ide vág az az idézet, hogy: “Az élet nem arról szól, hogy megvárd a zivatar végét, hanem, hogy megtanulj táncolni az esőben.”