Le Café de Capucine

Ez a szakállas vicc jutott az elmúlt hetekről eszembe, bár eredetileg egy norvégtól kérdezték. Ha nem is skandináv, de egy angol nyárnak igazán hívhatom ezt az árvizes, csöpögős júniust.
Az esőben maradhatok infantilis, aki imádja nézni a megrökönyödött, néha rosszalló arcokat, mikor ebben az időjárásban felvillantom a szürke városnak a piros, kiskutyákat ábrázoló esernyőmet, ami picike is, fodros is, mégis én mosolygok alatta. A színterápia létezik és hat ránk ha hagyjuk.
Nem meglepő módon egy hasonlóképp infantilis barátnémtől kaptam, aki szintén tudja hogyan facsarja ki a citromot és igya tequilával, ha az élettől azt kap.
A londoni nyár, ami Debrecenben jelenleg zajlik, olyan mértékű életszeretetre nevel, amire a dög meleg sohasem fog. Lassan rájövök, hogy a tócsákon való át (és élvezetből bele) ugrás feldobja a napot, ha épp egyik helyről a másikra szaladunk, hogy esernyőt egyensúlyozni, a szél irányába tartani, nehogy kiforduljon=reggeli váll és kartorna, hogy ha telibe kisütne a napocska akkor nem tudnék mit kezdeni ezzel az ajándékkal, ugyanis már azt sem tudom hol a napszemüvegem.
Úgy érzem magam, mint a velencei kisasszonyok, akik 40 cm magas cipőkkel vagy gólyalábbal védték ruhájuk szegélyét a kiömlő lagúna nem mindig kellemes meglepetéseitől, nem nem cápa.
Nekem platform jutott, ha nem is olyan magas, de imádok vele tócsákba gázolni, vagy már ezt említettem?  
Boldog vagyok, mert a Csapó utcán a kezembe nyomtak néhány dedikált grafikai nyomatot a könyvvásáron és nem cafatokban szedtem ki a táskámból, miután hazaértem. Szegényeknek nincs szerencséjük, kimenni most oda több száz könyvvel olyan lehet, mintha meg akarnám számolni egy ventillátor lapátjait, úgy hogy beledugom a fejem. Menjetek ki, ti is kérjetek egy példányt, mikor máskor van ilyenre lehetőség? Ha nem ázik meg az már külön öröm és JEL arra, hogy beleásd kicsit magad a képzőművészetbe.

A monszuneső folytatódik és a mai napon előkerült a térdig érő csizma, de annyi eszem sajnos nem volt, hogy egy evidensnek számító esernyőt is bedobjak a táskámba.
Nem vagyok hajlandó lehangolódni, nem akarok egy morcos macska módjára legörbülő szájjal homlokot ráncolni. Lassan mocorog az idő, csak a szürkeség és a halkan kopogó eső az állandó.
Csak azért is kávékat, sőt kotyogókat nézegetek (máris jó kedvem kerekedik), receptekre csorgatom a nyálam, hogy mit is főzzek, ha hazamentem. Tobzódom a Caprese saláta és a mustáros oldalas, a burgonyapürével kínált citromos csirke és a kókuszos csokoládés sütik között, most nagyon tudnék örülni neki.
Ezért gondoltam azt, hogy azt a néhány képet összegyűjtöm és feltöltöm ide a szívinfarktus veszélye nélkül.
De a csokoládé, karamella, kávéhab után helyet kapott egy kis gyümölcs. De csak udvariasságból. 

Belibegett ez a csalfa, fázós június a hátsó ajtón.  Mintha csúfolódnék szegény diákokon, az év végi dolgozatot, a jobb jegyért felelést bizony nem lengi be a szabadság levegője.
Az igazat megvallva nem bánom, így a hamarosan esedékes nyaralásunk tényleges üdülés lesz, igazi kirándulás a nyárba. 
Június hónapban elkezdődött a visszaszámlálás. Még egy évvel közelebb kerülök ahhoz a bűvös harminchoz, aminek hallatán az én anyukám elsírta magát a születésnapján. Gyermekként nem értettem mire fel ez a kiborulás, de ahogy egyre közelebbről érzem a pallost a nyakamnál, megértem őt.
Mélyen az agyam egy kis polcán mindig átgondolom, hogy kik szoktak ilyenkor gondolni rám, felköszönteni, vagy csak jelezni valahogy, hogy nem felejtettek el. Sorba veszem őket, végiggondolom a kapcsolatot, kivel mikor beszéltem érdemben utoljára, sokszor nem tetszik az összesítő, sajnos van mikor magam miatt, de kiegyenlített meccs.
Évek telnek, de még mindig nehezen rakok le egy-egy ismeretséget, rokoni kapcsolatot. Próbálkoznék én a megjavítással, de a tandem is elborul, ha csak az egyik hajtja. A másik fél nem lelkizik rajta annyit. Utólag szembesülök vele, hogy a másik felet alaposan túlbecsültem emberi értékei, szellemi mélysége szempontjából.
Viszont úgy szeretném hinni, hogy ez a helyes, emberi gondolkodás, magam és a neveltetésem árulnám el, ha olyan embert választanék barátomnak, akiről nem gondolok csak szépet és jót.
Talán ezért van az, hogy néhány ember jutott el idáig és hogy olyan csendesek az ünnepek, de legalább igazi örömből fakadnak.

Egyedül edzés, együtt már móka.