Le Café de Capucine

A kép nyersfordítása: Elveszett pasi: ha te vagy…vagy hasonló…kérlek lépj kapcsolatba velem, ezen a számon….

Megmosolyogtató, legalább annyira mint a családi állapot rublikánál azt nyilatkozni, hogy “szándékomban áll 72 macska társaságában kinyiffanni”.
Vagy Vilmos és Katalin esküvőjére kivonulni egy olyan transzparenssel, hogy: “Harry, marry me!”
Számomra azt üzeni, hogy lehet, hogy nagyon vágyik A mindent megoldó kapcsolatra az illető, de ahelyett, hogy a saját önsajnálatában fetrengene, antidepresszánsok, Cabernet Souvignon, csokoládé és tinifilmek társaságában, inkább kiröhögi saját magát. A reménytelenséget, hogy ennyire egyedül van.
Viszont ha ilyet látok, eszembe jut saját magam, mikor a kilátásaim között csak a nagy semmi és az idő folyamatos múlására figyelmeztetett a tanítás miatt előbukkanó első őszhajszál.
Azt a csúfságot elrejtettem, azóta sem láttam, de sok minden átrendeződött az életemben. Mikor most a közös otthonunkban hisztizem a mosogatás miatt, az ember csak ennyit szól: “Mit mondott Allen Peace?”*
Utálom csinálni, de legalább hálás leszek, mert kettőnkre mindent nagyobb örömmel szánok.
Akik még magatokban vagytok, gondoljatok arra, hogyha hozzám be tudott csöngetni az az ember, aki most már az életem, akkor hozzátok is.
A másik dolog, hogy inkább nevessétek ki a saját szerencsétlen helyzeteteket, mint hogy sajnáljátok magatok. A hülyeségben, a szokatlan megoldásokban még van méltóság.

*Viselkedéskutató, első telefonbeszélgetésünk folyamán jöttünk rá, hogy mindketten imádjuk a könyvét. A kis drága, annyival lerendezte a folyamatos mosogatás kérdését, hogy: “örülj, hogy van kiért mosogatni.”
Mondjuk ezt a passzusát jó lett volna kihagyni az olvasásból.

Az agyamat járatom mikor reggelente rovom az utcákat, a cipő kopogását, a zenéket a fülemben egy erősebb gondolat  harsogja túl. Valami eltört az utóbbi hetekben. Varázsolhatok jobb kedvet magunknak, legyinthetek arra, hogy ez csak átmeneti, menjünk el moziba stb. viszont ezt a ködöt, a fásultságot nem tudom kitörölni az agyunkból.
Az a szépen kitaposott rendszer, amit eddig műveltünk és nem fáradtunk el benne, a saját előrejutásunkat láttuk benne, egyre távolodni látszik. Az történt most velünk, mint annak idején velem a tanítás során: elvesztettem a hitemet abban, hogy fontos, jó amit teszek. Imádkozom azért, hogy jobb irányt vegyen ez a helyzet és ne kelljen azt megtapasztalnia amit nekem. Mérnök a lelkem, szerelemből az.
Lehet hosszú távon olyan munkát végezni, amit nem érzel magadénak, mert fogyasztók vagyunk, fogyasztanunk kell, szeretni sem kell.
De végigjárva az utat, mondhatom: Nem érdemes.
Azt tudom, hogy megint szívesen lennék munkanélküli, várnám otthon minden este az embert egy számomra idegen és rideg városban egyetlen barát vagy ismerős nélkül, kiéhezve arra, hogy meséljen mi történt vele. Az oka egyszerű: Mai napig megköszönöm, hogy már nem kell végignéznem azoknak az értékeknek a hanyatlását, amit a magaménak érzek. 
Elvesztettem minden státuszát annak amit a 2 diplomám adott. Elvesztettem a művészeti érával való kapcsolatom, lehetőleg olyan távol került, mint amikor csak álmodoztam arról, hogy a közelébe jutok.
Viszont kaptam valami olyat, amit eddig soha: a tudatot, hogy fontos a munkám és van látszatja.
Ilyen szögből nézve, kit érdeket, hogy a művészettörténetet, csak otthon olvashatom, vagy a festményeimet, csak este fejezhetem be, vagy várnom kell heteket az alkalomra, hogy nekiüljek?
Szerezz be hangoskönyveket, szakmai előadásokat, utazás, vezetés közben hallgasd. Kérdezz meg egy jó szakembert mit ajánlana, ha ebben akarnál elmélyedni?
Végre megértettem mit mondott Matt Damon a Good Will Huntingban: fölösleges elköltened egy csomó pénzt az oktatásodra, hogy elmondhasd hova jártál egyetemre, amikor minden tudást megvehetsz egy másfél dolláros könyvtári tagsággal.
Igaza volt, diplomás presztizsből nem tanítok, nem a harsogásért és a mellveregetésért, hogy akár azért, mert megtehetem. Azért foglalkozom ilyenekkel, mert szeretek velük foglalkozni, örömöt, boldogságot ád, a munkám meg pénzt. 

Pedig olyan jól kezdődött a nap…reggel elcsíptem öltözködés közben
egy dokumentumfilmet az Enigma kódfejtő rendszerről, sütött a nap,
olyannyira, hogy november végén nyitott kabáttal sétálhattam munkába.
De
Barney Stinson ordítás lánca igazi jelenség, erre már korábban is
rájöttem. Ezért olyan rossz, amikor engem is bevonnak, végül hogy a
feszültséget levezessem, tovább kell adnom. Csak egyféleképp lehet
pontot tenni a láncra: akkor és ott kell visszaszólni a hisztis,
arrogáns libára, ott helyben kell reagálni.
Ha elszalasztod, olyat fogsz bántani, akit nem akartál.
Alternatív megoldás: költözz egy ilyen helyre és biciklizz sokat.

Forrás: istenbizony.hu

Kedves nőtársaim, a mai napon, lepjük meg az embert, az édesapát, a jóbarátot egy baconból hajtogatott rózsával, egy hústálból készített bon-bonos dobozkával, vagy egy pödrött bajusz alakú sütivel. Ha óczkodunk ettől a áldozattól, gondoljunk a március 8-ra, amikor ha nem kapunk virágot, vagy egy kis kedvességet, akkor jogosan durcásak lehetünk, nőnapot visítva.

Csontváry Kosztka Tivadar festménye

Az amikor elkezdtem segíteni munkaidő után a páromnak, nagyon jó döntés volt.
Az embert szabaddá teszi a munka, írta fel egy ember egy tábor kapujára valahol Lengyelországban, igaza volt.
Ez a munka szabaddá tesz minden kicsinyességedtől és elégedetlenségedtől, mert olyan képet mutat a magyar társadalomról, ami után úgy érsz haza, hogy köszönetet mondasz minden szögért a lakásban és körbecsókolgatod a szeretteidet, csak azért mert vannak.
Nem azokat sajnálom a leginkább, akik panaszkodnak, hanem épp azokat, akik nem szólnak semmit, de a szemükön látod, hogy már nem tudnak nevetni.
Nem is olyan rég, találkoztunk azzal az emberrel, aki háza mellett minden nap összeszorult szívvel szállunk ki a kocsiból, szomszédunk.
Úgy esett, hogy hozzá is hivatalosak voltunk, eladták a feje fölül a lakását. Egy idős néni lakott ott albérletben. Egyedül volt az egész világon, csak ő volt meg a kis kuckója.
Nem kevésbé nagyobb veszteség, ha az ember az élete párját veszti el és özvegyként éljen, viszont ennél már csak az lehet rosszabb, hogy sohasem oszthatta meg az életét senkivel. Idős fejére még az is ránehezedik, hogy nincs egy hajlék, amit otthonának nevezhetne. Felfogod? Nincs miért felkelnie és végigcsinálnia a napot, nincs kiért, se társ, se gyerek, unoka.
Milyen okok vezetnek idáig, hogy valaki ennyire elmagányosodjon?
A felmérés után minden nap néztem a kicsi, fűtött ablakának világát a nagy hideg lakásában esténként és gondolkodtunk rajta, hogy mivel lehetne jelet adni, hogy valakinek, akárkinek számít.
De vége. Addig, hogy kifolyt az idő a kezünkből. Egyik este már csak az ásító sötétséget, az utcai lámpák visszfényét láttuk a kis lámpája helyett.
Nem tudjuk hova ment, mi lett vele. Szeretném azzal áltatni magam, hogy most már olyan helyen van, ahol vigyázzák és szeretik, de ebben Andersen sem adna nekem igazat.   
    

Angliai utunk óta nem tea és scone és az angol reggeli van az agyamban, hanem valami nagyon távoli: indiai, belső melegséget árasztó fűszerek, gyömbér, kurkuma, édes paradicsom. Piszkos nagy szerencsénk volt, mert az unokatestvérem jóvoltából megkóstolhattuk, hogy az angoloknak mit jelent india, illetve pár nappal később autentikus pakisztáni vacsorát ettünk, ami megmutatta, hogy egy ilyen étkezési kultúrát követő embernek milyen az ízlése.
Mindkettő jó, sőt kiváló, ujjnyalogatós volt a maga nemében, talán itt kezdődött az érdeklődésem is.
Felcsaptam az örök (egyik) kulináris információs forrásomat, az ordibálástól eltekintve kiváló szakember, Gordon Ramsey mindig jó indulópont. Ez alapján készült el ez a recept és a mi háztartásunkban megkapta a zöld jelzést a további kísérletezéshez.
Auchanban találtunk üvegcsében curry fűszerkeveréket, ami ténylegesen fűszerek és ne E betűk keveréke, saját márkás termék, 200 ft-ba fáj egy kb 75 g-os üveg.
Lapos kenyeret kellett volna hozzá sütnöm, az ún. chapatit, de idő hiányában tunkolásra nagyszerűen megfelelt neki a friss kifli.  

Recept: 4 személyre
Hozzávalók:
1 dupla csirkemell (kb. 60 dkg)
1,5 fej vöröshagyma
15 dkg főtt csicseriborsó
diónyi darab gyömbér
2 gerezd fokhagyma
1 tk kurkuma
csapott evk. barnacukor
só, bors
1 doboz darabolt konzerv paradicsom
1 pici dobozos sűrített paradicsom
1 szál sárgarépa
2-3 db krumpli
1 púpos evk curry fűszerkeverék
1 tk tört chillipaprika (vagy több)

Elkészítés:
Mint minden magyar perkelt alapja, természetesen hagymából, durvára szeletelve. Löttyintésnyi olajon pirítgassuk, közben sózzuk, borsozzuk. Vágjuk a hámozott gyömbért kis hasábokra, azt is tegyük bele, nyomjunk bele 2-3 gerezd fokhagymát. Zöld chillit mond Gordon, de jobb híján megteszi az ebből készült nagyon nem bizalomgerjesztő zöld chilli szósz kb. 1 teáskanálnyi.  Amúgy imádom, mert nem csak rámondod, hogy erős, hanem úgy hátbavágóan erős…bár a rendszeres fogyasztása immunissá tesz.
A fűszereknél mehet bele kurkuma, erős paprika és kevés cukor és a curry fűszerkeverék. A végén tesszük bele a kis konzerves paradicsom sűrítményt. Amikor átforrósodott, keverjük bele a darabolt paradicsomot és 2 dl vizet.  Lassú tűzön rotyogtassuk.
Felszeleteltem nagyobb darabokra a csirkét, először félbe, majd 5-6 vaskos szeletbe. Tegyük bele a szószba és főzzük fél órát.
A tikka masalába szeleteljünk répát, burgonyát, esetleg sütőtököt és tegyük a csirke mellé, főzzük letakart fedő alatt, kis lángon. Végül a főtt borsóval gazdagítsuk.     
A csicseriborsót, ha nem konzervet vettünk, előző este áztassuk be.
Ehhez az ételhez 1 dl-es kávés csészében mérjük ki a száraz borsót.
Öntsük fel 4x annyi vízzel.
Másnap sós vízben főzzük 45-50 percig.
A kész fogáshoz kínáljunk tejfölt, vagy joghurtot és együk friss kenyérfélével.