Le Café de Capucine

Tegnap este, sok sok idő után először leültem megnézni egy filmet a tévében. A film egy sokszor látott, amolyan minden háztartásban fellelhető film, olyan mint a Reszkessetek betörők, vagy a Terminátor. Pop-kulturából való kizárás, vagy csak egy uborkás üveg alatt neveltség folyománya lehet, ha valaki még nem hallott róluk. De ilyennel még nem találkoztam rövid kis életem folyamán.
Szóval ez a videókazetta, annyira kilencvenes évek, loboncos Nicole Kidmannal és fokhagyma fenekű, tiszta szemű Tom Cruise-al: Túl az óperencián.
1892-ben kezdődik a cselekmény, abban az időszakban, amikor Írország-ban az ún. Nagy Éhezés, “Un Gorta Mór” zajlott, kapcsiból harminc évvel korábbra tette az agyam. Utánaolvastam, a 19.sz negyvenes éveiben volt.

A Walking Dead sajnálatos, élő verziója: a nagy éhinség emlékére készített emlékmű.

A filmes vonalra visszalépve, a 90-es évek a nagy romantikus filmek évtizede volt, amikor éteri jóság csapott össze a kegyetlen világgal, a gonoszsággal és a vége mindig fény, hajnal, összeborulás. Mint ahogy a romantikus festészetben is, jellemzőek az egymás mellett élesen különváló karakterek, kontraszt a képen. A nagy jellemfejlődésekre rá lehetne húzni William Hogarth egyetlen arcot körüljáró hangulatskicceit.
Fontos, hogy olyat mutassanak be, ami morális szenzorainkat felbirizgálja, ami sajnálatot és mély együttérzést kelt. A főhős(ök) irányába terelgeti a cselekményt, úgy, hogy mi is átérezzük az ő álmait, fájjon nekünk az, ami miatt ő is szenved.  Mélyedj el egy kicsit a 19 sz elejének portréjai között és ugyanezt fogod látni.

A túl az óperencián az egyetlen olyan film, amiben elviselem Tom Cruise jelenlétét. Nem vagyok utálkozós fajta, de sajnos az agyamban összekötődött ennek a fura, vallását reklámozó embernek a képe, a filmjeivel. De itt még érzi rajta az ember, hogy kezdő, hogy álmodik.
Végig azon gondolkodtam, hogy milyen szépen kezdték, elhitted róluk, hogy ténylegesen ilyenek, mert annyira romlatlanok. Eltelt 20 év és a férfi egy olyan filmes jelenség lett, aki inkább félelmetes, a hölgy pedig kifésülte loboncait és arcizma sem rándul a sok botoxtól.
Mi történt? Nem jár nekem a story magazin. Elmemegóvás végett, nem olvasom a szórakoztató, rövid “irodalom” színeseit.

Nagyjából egy évtizede láthattam utoljára, de most nézve elképesztett milyen nagy vállalkozás, mennyi utánajárás lehetett ezt az egész hangulatot, az amerikai kezdet teljes miliőjét átadni. Gondoljunk csak a végére, a földfoglaló versenyre, mennyi ló, mennyi féle szekér, micsoda emberáradat. Javítsatok ki ha tévednék, akkor még nem volt olyan számítógépes parasztvakítás, hogy 2 lóból csinálnak 222-őt?
Az is nagyon érdekes volt, hogy Bostonban milyenek voltak a különböző rétegek lakhelyei, milyen lehúzó intézkedésekkel (térkép, zászló, magát árus) találkozott először az utazó, mikor lesétált az óceánjáróról, egyáltalán, milyen munkakörülményekbe fulladt bele az egyszeri bevándorló, amikor az álmait csirkekopasztó üzemben hagyta leforrázni. Nagyon jó a korrajza.
A története kicsit bugyuta, kicsit klisé, de olyan jólelkű, aranyos. Kell ilyen is néha, főleg, ha olyan történik veled, ami visszavetett a bizakodásodban, hogy az emberek alapvetően jók és érző lények. Nem mondom el. Van benne arrogáns nemes, álmodozó parasztfiú, kiscsikó módjára lázadó gazdag hölgyike, ruhába vasalt anyuka, jófej, alkoholista apósjelölt, aki érthetetlenül szimpatizál a főhőssel. Nagy utazás, nagy lelki pálfordulás, verseny, szemétkedés, igazságtalanság és a végén boldogság az új világban.

Vedd elő, ha megvan, mosolyogj rajta egyet egy pohár kakaóból. Ha még nem láttad, akkor ajánlom figyelmedbe. Akár így: ——>      
A háztartásunkban a következő címke a besorolása: női film. De ilyet csak olyan mond, aki még nem látta. Nem mondom, hogy egy Batman, de nem is egy Édes november.

Rákeresve a neten, feltüntették egy okostojás egyéni listájában, mint a 20 legunalmasabb film egyikeként. Bizonyára az író nem egy kulturális fenevad, támadó érdeklődéssel. 
    
         

Akárhogy is viszonyulunk az ünnepek ünnepéhez, a karácsonyhoz, be kell látnunk, befordult a utcasarkon. Persze a kistestvérem már egy hónappal ezelőtt gunyorosan megkérdezte:
– Mit szeretnél karácsonyra??

amíg tart a kóla, addig még a neved is bekerülhet a nagykönyvbe

– Honnan tudjam, nem gondolkodtam még ezen.
– Ja, bocs most jut eszembe, hogy, már megvettem.

Éveken keresztül nem tudtam jó szívvel készülni, mert a családunkban több ember akkor ment el az élők sorából, a születés, az új élet ünnepén. Egyszer pont szentesete előtt. Temetésre készülődve nem nagyon tudtuk átérezni a nagy mennyei boldogságot, ami a család összejövetele, az együttlét miatt lett volna. Egy idő után, a pavlovi összekötés miatt félsz belemelegedni a készülődésbe, mert tanultál abból, hogy magasabbról, nagyobb a pofára esés is.
Így lettem 10 évre egy kicsit Grincs. Az aki jóízűt moslyog azon, hogy a Mikulás piros ruhás karakterét a kólagyártó cégóriás rakta össze, belerázták az öreget a mostani formájába. Nézz meg csak századfordulós képeslapokat, hol sárga, hol kék a ruha, eltérő karakter.
Mindenesetre, az utóbbi pár évben kezdem felfedezni a karácsonyt, a decembert, úgy, hogy át tudom érezni az örömet. Eddig a többiekre való tekintetből jó képet vágtam az egészhez, szívesen okoztam örömet az ajándékokkal, vártam a vendégeket, segítettem anyukámnak. De nem vártam, csak láttam, hogy eltelik.
Ez évben, belavíroztunk a decemberbe. Tudom, hogy tegnap inkább gyertyát kellett volna gyújtani, az első gyertyát az adventi koszorún, de helyette inkább egy két olyan helyre tettem valami pirosat, ami nincs szem előtt, viszont minden nap elmegyünk mellettük, kikerült egy diszkrét kis koszorú az ajtónkra.
Előkerültek a tavaly varrt mikuláscsomagok, mármint amit P.-nek csináltam. Megkaptuk az első csomagunkat a hétvégén. Ebből nem lehet kinőni, arról nem is beszélve, hogy már sajnos az enyészeté lett.
De amíg volt benne, minden kivett csoki után visszaraktam az ablakba. Kiderült, hogy ez csak nálunk szokás, amolyan paraszti magamutogatás, a facebook falusi testvére. Azt mondta nagymamám, hogy régebben, az is kirakták az ablakba, ha valaki levelet kapott, vagy a névnapra, születésnapra, beteg látogatóba hozott virágot. Mivel így tanultam, a csomag csak az ablakból esik jól.
Fényesre tisztítottam a kis csizmákat, még nincsenek kirakva, de a gesztus mutatja, várják a Mikulást, akármilyen színű gúnyája van.