Le Café de Capucine

Nyersfordítás következik:
– Mondom neked, az ember és a kutya valószínű összedolgoznak… 
-Az Isten szerelmére Trevor, mindig jössz ezel az összeesküvés elmélet marhasággal!

Az elmúlt napjaink érdekes, kétbalkezes jelleget öltöttek. Lehet, hogy nem szoktad úgy érezni, hogy fekete esőfelhő van feletted, mert olyan normális vagy, de tudod, vannak kevésbé szokványos egyedek a társadalmunkban.
Például én.
Életem egyik legnagyobb fejlődésének érzem, hogy képes voltam a csökkenteni az általam széttört, eltépett, kiöntött, összenyomott használati tárgyak számát az életemben, viszont még mindig vannak olyan hetek, hónapok, hogy az addig kikerült balszerencsés esetek feltorlódnak és egyesült erővel ütnek vissza.
Régen szentségeltem, kellemetlenül éreztem magam miatta, mert az iskola, a gyerekkor minden hibádat felerősíti és addig hízlalja, amíg elkezd NEM érdekelni. Sőt jobbat mondok: egy idő után nem csak hogy megszokod, be is építed a személyiségedbe, mert hiba, hiba, de a mi macskánk, elfogadjuk.   
Egy éve, kettő éve szintet léptem: elkezdtem megszeretni és kiállni mellette és szórakozni saját magamon.
Kiálltam tegnap is magam mellett, hogy bárkivel előfordulhat olyasmi, hogy egy délelőttön belül 2 használati tárgyat tesz használhatatlanná. A baj akkor kezdődik, mikor az egyik a munkavégzéshez elengedhetetlen. Például, teszem azt egy számítógép és egy pohár víz esete.
Az elmúlt napot egy radiátor táblái közé ékelve, fejjel lefele töltötte a kis aranyos és láss csodát, ma már csak néhány gomb nem működik rajta. Ha jobban belegondolok, kinek van szüksége irányító billentyűkre?  Az a lényeg, hogy írhatok, ÍRHATOK rajta!
Nem hittem volna, hogy megsiratom, de olyan sok mindent látott: szakdolgozatot, lezáró üzenetet, 1. szerelmes levelet és természetesen a teremtett világ teljes művészettörténeti emlékanyagát.

Megemlékeznék erről a napról: ma 2 éve, hogy az ember besétált az ajtómon és megváltoztatta az életem. Mit tesz a technika ördöge?, maradt egy bejegyzés róla. 

Megöntöztem a laptopot. Egy ideig kevesebbet írok.

Tudtok mire asszociálni?
Én is csak bután néztem, mikor ezt hallottam nagymamámtól, amikor eldicsekedtem fiatal lánykoromban, hogy bizony kenyeret sütöttem, 2006-ban. Tömör is volt, kemény is volt, de én csináltam.
Nem vagyok a kenyérsütő gép híve, amolyan szobabiciklinek tartom, amit a modern kor aggatott a nyakunkba, olyan címkével, hogy megkímél attól, hogy felemeljük a fenekünk. Látom, még nem világos…a szobabicikli használatával azt az érzetet veszejted el, ami miatt felülsz. Suhanó fák, dombocskák, arany búzamezők, a tudat, hogy szabad vagy.
A kenyérsütő gép esti rutinná alacsonyítja azt a nemes folyamatot, ami régen egy nap munkája volt. Vigyázni a kovászra, melengetni a lisztet, átszitálni, dagasztani, átlényegülni a mozdulatok erejében és ritmikájában, izgulni érte, hogy megkel e. Addig gyúrni Krisztus testét, amíg a homlokunkról, a padlásról nem csöpög a víz. Utána eszedbe nem jut kidobni, ha  véletlen megszáradna.
Dec 23. sok idő óta egyedül maradtam otthon a ház ura autót szerelt, készültem a karácsonyra. Már aznap reggel rá akartam venni magam, hogy a közelünkben lévő pékséget felkeressem, ahol a mogorva eladó megint kikérheti magának, hogy a világért se sózna rám tegnapi kiflit.
Gondolkodom, gondolkodom a kávé felett, megbeszéltem magammal: nem sétálok, inkább sütök magunknak néhány igazi zsömlét. Kerül bele egy kis füstölt paprika, kevés lenmag…
Nem tökéletes még most sem, az asszony karjának fel kell nőni az izmokat próbáló feladathoz, DE csak idő kérdése. Ahogy a testvérem fogalmaz, elő kell venni a terminátort.
Sokkal, sokkal autentikusabban is lehetett volna, viszont az élesztőre az áll mint a  bolti zsömlére: ki vágyik arra, hogy sorban álljon a szupermarketban karácsony előtt egy nappal?

10-12 kisebb zsömléhez való alapanyagok:
560 g finomliszt
310 ml víz
4 dkg vaj
1 evk cukor
1 evk só
1 tasak instant élesztő
egy marék lenmag
1 tk füstölt paprika

kevés tej lekenni a zsömléket

Elkészítés: Először is, minden hozzávaló legyen minimum szobahőmérsékleten, akkor sem rontjuk el, ha kicsit melengettük őket egy radiátor tetején, vagy a napon.   
Szitáljuk le a lisztet egy nagy tálba, majd a kis kezünkkel csináljunk egy krátert. Ide szórjuk a por élesztőt és a cukrot. A langyos, inkább kézmeleg vízzel, fokozatosan gyúrjuk, közben belekerül a só, a vaj, végül a magok.
Most pedig, üljünk le megnézni egy River Cottage-ot, közben a tésztánk pördül, fordul és folyamatosan alakul. Mindenki tapasztalja ki hogyan csinálja, szerintem ez is benne van a kollektív emlékezetben. Nem tudod, csak csinálod. Eltelik fél óra, 40 perc, vége van a műsorodnak, a tészta ekkor már kellemes tapintású, ruganyos. Kevés liszttel simogassuk körbe a tésztát, majd takarjuk le egy konyharuhával, tekerjük lazán plédbe, nagykabátba a tálat és tegyük félre kelni.

sütés előtt

Ha duplájára kelt, szakítsuk belőle csinos kis zsömléket, majd sütőpapíros tepsibe tegyük őket, egyenlő távolságra. Az internet népe óva int a sütőpapírtól, ők inkább kikenik, de nekem nem volt problémám vele, döntés kérdése.
Hideg sütőbe tegyük a zsömléket, hadd dagadjanak kicsit a melegedő hőmérséklettől. Vegyük ki őket, vágjunk rájuk keresztet, hogy nyíljanak csak ki, kenjük le egy kevés tejjel. Addig míg kenünk és vágunk, durrantsuk be a sütőt 200 fokra, abba rakjuk 25 percre a zsömléket.    

     
 

Keksz lenne a becsületes neve, amolyan gyomorfájós keksz, ami jó tejben, kakaóba mártogatva a mesecsatorna előtt a gyereknek, anyukának a kávéba tunkolva, apunak a dobozos ebéd utáni (amivel természetesen kezdi az étkezést) meglepinek.
Ha nagyon puritánnal érezzük ezeket a lapokat, nyomhatunk rá dombornyomott “homemade” feliratot, ahogy a “shabby chic” blogger hölgyemények csinálják 2012 óta.
Bevonhatjuk csokoládéval, kipöttyözhetjük céklával pirosított cukormázzal, eljárhatunk vele úgy mint a régi ún. bábos debreceni mézeskaláccsal, faragott huszár, cirádás szív ütőformába nyomkodták a tésztát, leválasztás és sütés után kipingálták.

a vásárban árult formák erősen “rusztikusabbak”(ez amolyan diplomatikus szó az igénytelenre), ezek csodálatosak

Néhány szemfüles árus megint ráállt, hogy tisztán szentimentális megfontolásból, 50-80 év után elkezdjenek ilyen formákat készíteni. Olyan áron, hogy annyiért én faragom ki inkább, járulékos veszteségként néhány ujjpercemet levagdosva. Egy kulturális kitekintés: országos galériák árulják a régi formákat.
     
Visszatérve a sütihez, annyira finom illatot árasztott maga a tészta, hogy a konyha környékét, a hűtőt ezzel a parfőmmel vonta be néhány órára. Legközelebb nem fogom bent hagyni szilárdulni éjszakára, csak néhány órára, mert nagyon lehűtötte, merev lett.
De még így is aromás, egy olyan dolog, amelyről mindig Miss Marple (Agatha Christie számomra nagyon kedves regényhőse) fog eszembe jutni, ahogy levendula szín kardigánban teázik a belógó rózsafejek között, délután ötkor.
Nem fogok mellébeszélni, a recept nem saját, ugyebár kitalálható, hogy nem spanyol viasz szerű felfedezésről beszélek, mikor levendulavirágot akarok sütibe dolgozni. A változás annyi, hogy nem McDo-s belül ragacsos tenyérnyi ún. “cookie”-t készített és nem forgatom cukorba. Margarinnal pedig akkor sem rontanám el, ha lenne otthon, vajjal finom.      

Hozzávalók:
20 dkg liszt
1 púpos tk. (szárított) levendula virág
1 tk. reszelt citromhéj
1 tk. szódabikarbóna
Só
1 tojás
12 dkg cukor
5 dkg vaj szobahőmérsékleten
2 evk. méz
1 evk. víz

Elkészítés:
A levendulavirágokat nézzük meg, hogy nem kerültek közéjük ágdarabkák, más növényi részek. A citromot néhány órára áztassuk egy pohár vízbe, hogy a permetszereknek legyen ideje részben kioldódni (ne legyünk naivak, a mosás olyan, mint halottnak a csók) és azt már ne reszeljük bele.
A sárga héját körbe reszeljük le.
Egy nagy keverőtálba öntsük az “fűszereinket” adjuk hozzá a cukrot, majd a puha vajat. Keverjük össze, lazítsuk fel a tojással és a mézzel. Darabokban adjuk hozzá a sóval, szódabikarbónával kevert lisztet, folyamatosan dolgozva rajta. Idővel dobjuk el a keverőt, essünk neki kézzel és gyúrjuk át, amíg gombóccá, vagy hengerré nem áll össze. Ekkor labdánkat egy tiszta nylon zacskóba tekerjük és tegyük a hűvösre.
Mikor vártunk egy órát, egy éjszakát, vegyük elő. Az eredeti recept kicsi gombócokat gyúr és cukorba forgat, majd szétlapít sütőpapíron. Ebből lett 10 db.
De én hengereltem, majd vékony, félcentis szeleteket vágtam belőle, azokat raktam a sütőpapírra. Szemfülesek megszámolhatják pontosan mennyi, nagyjából 25 lap lett belőle.
12 percig sütöttem közepes fokozatú lángon, majd kivettem és pihentettem (volna) 10 percet. De sajnos egy kisegér nekikezdett, forrón.
  

Ilyen témában még nem született bejegyzés, viszont annyira feltöltődtem azzal a ténnyel, hogy kitűztem a céljaimat erre az évre, hogy muszáj beszélnem róla.

Évek óta írom ezeket a listákat, hol a füzet hátuljába, hol a konyhai “üzenőfalamra”, arra a parafa lapra, amire minden olyan képet felteszek, amik erőt adnak, visszamosolygom rájuk és a legfontosabb minden nap végigfutok rajtuk a szememmel. Nem kell nagy dolgokat elképzelni, nem toszkán villa (bár miért is ne?), jacht az öböl vizén, nem is egy Hugo Boss modell.
A leltáram a családom képéből áll, ahogy a karácsonyi vásárban fújják a forró kakaót, kiegészült egy év múlva a MI első közös képünkkel, ami aznap készült, amikor először szabadultunk ki a tavaszba a hosszú tél után. Minden nap melenget.
Ja és persze az év céljai listám. 2 éve végszónak felírtam, hogy megtalálom az emberem, egy éve munkahelyet akartam találni, az volt a kezdés. Átnéztem, számba vettem, 2013-at és utána rituálisan széttéptem, mert az a villamos már megy még egy kört.
Volt ami túlteljesült (munka), volt olyan, amiről nem is gondoltam volna, hogy akármikor megérem (tevegelés a sivatagban), volt olyan ami új erőre kapott Csipkerózsika álma után (festés), persze volt olyan is ami vágy maradt (francia nyelvvizsga).
Az utóbbival kapcsolatban megjegyezném, hogy kb. tizenöt éve visszatérő sötét lova a listámnak…mégis be kellett látnom, attól, hogy régóta ki akarom pipálni, attól, nem biztos, hogy a lelkemnek is szüksége van rá, hogy megtegyem.
Nem került fel a listára, pipa helyett a szívemből enyhítettem a nyomás küszöbölése érdekében: elég lesz az bőven, arra a kevés időre amit ott töltök egyszer, hogy megértetem magam.     
Nem pipálgatok, csak görcsölés nélkül meghatározom, hogy merre szeretném terelni a kis életünket innentől kezdve a következő 364 napban. Többet nem érdemes sem elvárni, sem akarni.    
Úgyhogy ollóra fel, díszítsd ki madárkával, cirádás betűkkel, mert minél nagyobb szeretettel csinálod, annál jobb lesz olvasgatni, mert az csak a tied.Minél többször futod át, annál kevésbé fogsz letérni. Jómagam NAGYON hajlamos vagyok csapongani, ez nálam a lista nem udvariassági kérdés, formalitás, hanem preventív védekezés a spontán ötlet rohamok ellen.
pl: lehet, hogy egy hónap múlva gyöngyhalászatot akarok tanulni, vagy aranyat akarok mosni, vagy meg akarom mászni a Mount Blanc-t. 
Melyik mérnökember bírná ezt épp ésszel?