Le Café de Capucine

Az elmúlt hetekben megszegtem a magamnak tett fogadalmam, a hét 5
munkanapjából kevesebbszer álltam neki főzőcskézni este, mint az
emlitett szám fele. Több okkal takarózhatok e témában, például a hétvégi
nagy tankolásokkal a szülői portákon, ugyebár, nem lehet az “adnak
fogadd el, ütnek szaladj el” elvet és a energia takarékos konyha
elvárását kijátszani.
Persze az is fontos tényező, hogy az Ember
nagyon meggyőzően tud érveli a Mérges pizza rendelése mellett, amire a
családi béke és a lusta fenekem érdekében nem mondhatok nemet.
A
héten előkerült egy nagy agglegény kori kedvence, a Kentucky csirke, ami
csak bizonyos márkájú piros és fölöttébb egészséges porral leöntve
készülhet. Nem vagyok hive, de ahogy ő sem húzza a száját az én
vinegrette öntetes addikciómra (olivaolaj, citrom leve, balzsamecet,
fokhagyma zúzva, tengeri só -mmmmhhh), én is megcsinálom neki havonta
(bár ő vallja, hogy ritkábban) azt az ételt amiből egyedül evett egy
kilót, Family Guy-on nevetve.
VISZONT tegnap olyan jót ettünk egy
olyan ételből, amiről még én sem tudtam, hogy milyen lesz..pedig csak
klasszikus fasirtot akartam főzelékkel.
Mártogatóst csináltam
hozzá, nem akármilyet, sajtosat a szülői pakkból kapott kockasajtból.
Remekül illett egymáshoz a ropogós gőzölgő fasirt és a savanykás,
citromos. Retket vágtam keskeny hasábokra, piritóssal nagyon jó
kis vacsora volt. El is égettem kicsit az első fordulót, pedig most nem
is vártunk vendégeket.
Hozzávalók:

20 dkg sertéshús darálva
1 kk só
1 száraz kifli
1 dl tej
1 fej hagyma
10 dkg sárgarépa reszelve
kevés bors
1 tk paprika
2 evk zsemlemorzsa
Sütéshez: olaj
Mártogatós:
3 db kockasajt
2 dl tejföl
1/2 citrom leve
kevés só
őrölt bors, szerecsendió izlés szerint

Elkészités: 
A kiflit tépjük darabokra, áztassuk a tejbe. Addig készitsük elő a
hozzávalókat. Kockázzuk fel a hagymát, a répát apróra reszeljük le.
Sózzunk, paprikázzunk, adjuk hozzá a húst és a zsemlemorzsát, gyúrjuk
jól meg, amig egynemű massza nem lesz.
Formáljunk dió nagyságú
golyókat belőle, forgassuk zsemlemorzsába, nyomjuk kicsit össze, majd a
forró olajban süssük barnára. Ez nagyjából 2-2 perc oldalanként.
Nedvszivó papiron hagyjuk kicsit hűlni, majd halmozzuk tálra és tálalható.
A
mártogatósnál a kockasajtot törjük fel villával és fokozatosan adjuk
hozzá a tejfölt, mert kell neki idő és munka, hogy belekeveredjen.
Facsarjuk bele a citromot (rakjuk félre a magját ültetéshez). Sózzuk és
borsozzuk. Tálalásig tegyük hűtőbe.
Tálalásnál tegyük egy tál közepébe a mártogatóst és zöldségekkel, piritóssal együtt rakjuk oda a fasirtokat is.

Az egész dolog egy rádióműsorral kezdődött, ahol megemiltették, hogy
sajnálatos módon ránk nem adnak védőruhát, amikor citromot szeletelünk,
ellenben azokkal a munkásokkal, akik permetezik a gyümölcsöket. Ami miatt maskarádéba bújnak, egy olyan anyag, ami súlyosan mérgező, ám viaszszerűen bevonja az összes déligyümölcsünk, hogy a hosszú út során, amig eljut ide, ne penészedjen meg. Mindent a profitért, vagyis értünk….inkább a pénzünkért.
Ha tudom, hogy citromhéjra van szükségem, előtte egy nappal vizbe áztatom. Használat előtt mosás és dörzsölés kiskefével. Ha nem is minden káros anyagot, egy részét legalább kioldjuk ilyenkor.
Még hónapokkal ezelőtt hirt adtam arról, hogy saját citromfával képzelem el a citromos süteményeket a konyhámban. Még hosszú rögös út vezet addig, hogy a Mohito-ba saját citomot zúzzak, de már van egy 7 centis kis reménységem a dologra. Sem nem erős, sem nem biztató, viszont huszárosan állja a sarat a néhány órás napsütés (HA van), a rapszodikus locsolások és a napközbeni alacsony hőmérséklet ellenére.
Azzal is védekezhetnék, hogy igy készitem fel az életre, de nem, sajnos csak ennyi egzotikus kertészeti szakértelmet, trópusi körülményt tudok felajánlani társbérleti szerződés fejében.

Nekem is szúrják a szemem a helyesirási bakik, de a hosszú i betű végleg elázott, ezentúl gondoljátok azt, hogy angol klaviatúrán gépelek.

Épp most hallottam hétvégén azt a nagyon életszerű megállapítást, hogy az ember minél inkább komolyan akar viselkedni, annál nevetségesebb szituációba keveredik. Ezt csak egyféleképp tudod feloldani. . . . Meg kell tanulnod Együtt nevetni azzal az emberrel, aki törögeti ennek a bőrkabátnak vagy testnek korlátait. Mozdulatai nem ismernek rutin és pálya szerűen leírható gesztusokat.
Könnyebb végig nevetni az életet, még ha egy burleszk színész veszett el is benned, akinél gyári program a szerencsétlenkedés.
Mondom magamnak,  ne légyen rossz napod amiatt, hogy egy hónapon belül másodjára kínálod meg szegény gépedet az itókádból, mind a fél literrel.
A másik dolog, ami nevetségre ad alkalmat, az, hogy pubertás korom óta nem szoktam meg a mellek jelenlétét a mozgáskultúrámban, ennek tanúja annyi leevett póló, annyi ebédlő asztal széléről levert pohár. Igen, most a kis gépem is áldozat.
Bosszúság? Igen.
Nélkülözhetetlen munkaeszköz? Igen.
Az univerzum jelez, hogy koncentráljak és talán, hogy meg ne próbáljak innivalóval elektromos gép közelébe menni, mert legközelebb megrázó élmény lesz. De ez csak spekuláció, egy kávé azért még elfér itt.

A 2014-es év, úgy látom megelégelte a komfortzónámat, a családi vállalkozás jobban muzsikál nélkülem. Nagyon örülök neki, mert, nem tudtam annyit hozzátenni, amennyiért, pénzben kifejezve alkalmaztak. Nagyon, nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ebben a kizsákmányoló világban, ahol volt képe az államnak 40.000 bagót adni egy óraadó diplomásnak, egy hónapnyi masszív fárasztásért, tudtak anyagilag segíteni, támogatni, amíg egyedül voltam mint a kisujjam és mit szépítsem: kajára és lakhatásra sem volt elég a keresetem.
Telnek az évek és a 8 órából lett 4, a négyből 0. Meg tudták tenni azt, amit csak nagyon kevesen: fokozatosan veszik le a fiókáról a kezüket. Miért nehéz?
Mert csak addig tartanak függésben, amíg rászorulok, ahhoz is erő kell, hogy idővel függetlenedj a saját gyermekedtől és ne akard mindenképp benyomni valahova, hogy biztosítsd a jövőjét. Bizalom kell ahhoz, hogy a képességeire szorítsd és úgy ítéld meg, hogy nincs rád szüksége.   
Meg vagyok rémülve, de adrenalinnal is felpumpál ez a helyzet, végre bizonyíthatok. Kiürül az agyam, hogy a feladatra koncentráljon: mitől leszel sikerember(asszony)?

Ezt elolvasva mindig úgy érzem: fejlődnöm kell, viszont az alapokkal rendelkezem.

Nincs apelláta, ilyet akarok fellógatni a majdani……akármelyik helységbe P.!
Nem tudom milyen anyaggal, milyen technikával tudták ezt a csodálatos dolgot létrehozni, de csak tátott szájjal tudom nézni, amikor feltérképezi az agyam a bonyolultságát, az egész komplex rendszert. Benne vannak a marokkói mozaikok formái, a Big Ben óralapja, a középkori illuminált könyvek díszítő szegélyei.
Ezért érdemes látni és tudni. 

Zseniális húzás. Nincs mártiromság, nincs sírás, csak egy jelenbe beleejtett üzenet, ami most is tart.
Itt szeretnék megemlékezni arról a prostituáltról, arról a csöndes harcosról, aki nem átallotta egy az egybe ráírni az adott bankóra, hogy sajnos nem tisztességes módon kereste meg.
Palackposta a 21. században, hány kézen járt végig, amíg valaki meglátta? Akárkihez került, nagyon jól tette, hogy megosztotta az üzenetét a világhálón.
Továbbmegyek: ennél jobb elrettentő reklámot nem tudnék kitalálni annak érdekében, hogy a most tizenéves, huszonéves, nemzetközi monopolyba belekezdő naívák ne erről a végéről ismerjék meg a dolgok menetét.
Tőlem is az a minimum, hogy továbbküldöm az üzenetét.