Le Café de Capucine

Most van szezonja a cukkininek. Nagyon szeretem. A fősulin sütőben sütöttem meg magában, fokhagymával kenyérmorzsában. Bújtatva szoktam felhasználni, szeretjük a zöldségeket. Nem is tudom, szeretek játszani azzal, hogy úgy etetek meg zöldséget a többiekkel, hogy nem is tudnak róla. A leendő gyermekeim reszkessenek, milyen egészséges dolgokat fognak enni, megsejtés nélkül!
Háháhá, de gonosz vagyok!
Nos, hétvégén ezen sütöttem meg a húst, nagyon jót kajáltunk belőle. Szaftosra vagy ropogósra sült a cukkini, a hús zsírjában, sok fokhagymával.
Nemrég egy cukkinis süteményt próbáltam ki, tegnap pedig belereszeltem a bolognaiba készülő paradicsom szószba és bingó! Ezentúl amikor ilyen étel készül nálunk, csakis így.
Eddig sárgarépát reszeltem bele, mert Gordon (Ramsey) így mutatta, de cukkini lehet a nyári verziója.   
Lerágott csont, alaprecept a bolognai, épp ezért nem tudom feldolgozni, hogy miért kell porból vagy előre elkészített, üveges tésztaszószból elkészíteni. Így is 20 perc, úgy is. Ha truvájkodsz a zöldséggel, akkor is.

Cukkinis tésztaszósz:
5 dkg csípős kolbász
15 dkg marhahús darálva
fél l paradicsom szósz
1 fej hagyma
1 dl száraz vörösbor
1 tk só
1 tk oregano  (szárított)
2 gerezd fokhagyma
1 cukkini

Elkészítés: A kolbászt karikázzuk fel, azokat vágjuk félbe és kezdjük el pirítani. Folytassuk az aprított hagymával, keverjük bele. Fedjük le, alacsony lángon hagyjuk néhány percre. Szórjuk bele a marhát, pirítsuk le a húst. Fűszerezzük, tegyük bele a fokhagymát, az oreganot, a sót.
Reszeljük bele a cukkinit, kis lyukú reszelőn. Nem kell meghámozni, csak a 2 végét vágjuk le. Hagyjuk főni 5 percet. Öntsük bele a vörösbort és a paradicsom szószt és kis lángon főzzük 10 percig, kavarjuk meg néhányszor.
Főzzünk ki bármilyen tésztát, készítsünk elő sajtot, vagy len, szezámmagot szóróanyagnak.  

Ui: fényképet fölösleges egy pórias bolognaihoz csatolni. Inkább egy pillanatkép a tészta történetéből. A kép címe: Dolgozó fiúk a tésztagyárban. Forrás: art.com 

Nincs madarunk, de ha lenne, félthetné a ropogtatni valóját.
Jártatok már úgy, hogy valami bizarr dolog keletkezett abból, hogy túl sokat hajtottatok a szakácskönyvben és magad sem érted, de a recept átváltozik egy másik sütivé. Vagy hogy a rántott húsról lassan leázó panír juttatja eszedbe, hogy a tea lábosa is a tűzhelyen maradt az olajé mellett?
A 2. bakit a rádióban hallottam. Az első megtörtént velem ma és megsütöttem.

Az esős időre való tekintettel csokit akartunk, sötéten, bűnösen sötéten. P-nek mérsékelten.
A hét kipróbálásra szánt új gabonaféléje a köles. Utánaolvasok ilyenkor, elájulok, hogy milyen egészséges és csinálok belőle valamit. Van amikor nem olyan átütő, fura ízű vagy csak főtlen, például a hajdina.
De a köles esete egészen más. Most sült meg a fura sütim, de olyan jó lett, hogy gondolkodom egy nagyobb készlet beszerzésében és máris olvastam egy nagyon csábító sós főételt is, Amit hamarosan megsütök
Az madaras  francia hiperben találom ezeket az agymenéseket a kimérős osztályon és imádom.
Nos a bakimra visszatérve, az agyam összemosott 2 különböző receptet és erre csak akkor jöttem rá, amikor már belereszeltem a cukkinit… Igen zöldséges édes süti. Nem hallottál még répatortáról? Írtam egy kis eszmefuttatást, épp a céklatorta esetében miért van létjogosultsága a zöldséges sütiknek.
Szeretünk köleses cukkinis sötét csábítás, fura vagy, de nagyon finom. A köles finoman ropog*, közben találsz olvadt csokoládé telléreket….jaaj de jó.
A cukkini annyira nem látszik a kész termékben hogy a recept első leírásából kifelejtettem.


Köleses, cukkinis szelet…torta…sütemény

Hozzávalók:
15 dkg hántolt köles
150 ml tej
100 g liszt
1 tojás
3 evk cukor
50 g kakaó
Csipet só
fél csomag sütőpor
Egy db kisebb cukkini (kb 20 dkg)
2 cl olaj
60 g étcsokoládé darabolva

Csokoládé máz a tetejére
40 g tejcsokoládé
Kevés olaj
1 tk kakaópor
Csipet só

Elkészítés:
A kölest mossuk át több vízben és végül öntsük hozzá a tejet. Reszeljük bele héjastól a megmosott cukkinit. Folyamatos keverés mellett minden tészta hozzávalót keverjük bele.
Vajazzunk ki egy kisebb tortaformát, lisztezzük ki, utána öntsük bele a tésztánk.
Közepes hőfokon süssük 45 percig, tűpróbáig.

Pihentessük a lekapcsolt sütőben 10 percet, majd borítsuk ki. Gőzfürdőben olvasszunk csokoládét olajjal és dúsítsuk kakaóval. Kenjük rá a sütire, szórjunk rá valami világosat vagy színeset hogy kontrasztos legyen.

*Most olvasom, azért mert nem tettem alá elég tejet. 3 szoros vízmennyiséget ajánlanak főzéshez, ez a süti moslék lett volna majdnem fél liter tejjel felöntöm. Vagy még mindig várnám hogy megsüljön.

Nem rég fedeztem fel ezt a kedves embert, a nyugodtságát, a bölcsességét. Jaj de sok ilyen emberre lenne szükség. Hallottam róla már régen (köszönöm, Ági), viszont most valahogy szembe jött az eső videója, aztán a többi egymás után. Olyan nemes lelkű ember, hogy mindenki aki hallgatja, maga is kicsit jobbá, méltóvá akar válni.  

Egy beszúrás a címhez: mi az, hogy forradalom?  Nem is szól ilyesmiről a film, nincs lázadás. Fura fordítás és címadás, szokás szerint, köszönjük.
 “Na ki a fasza gyerek?-The man” kategória.

A majmok bolygójával kapcsolatban ugyanúgy ültem be, mint a Godzillára: csak halvány emlékeim voltak gyerekkoromból egy olyan filmről, ami felületesen, oda oda nézve nem tetszett.
Most nem számítottam túl sokra, mert a hetvenes években forgatott filmben, ha jól emlékszem, a majmok felöltözöttek voltak, a nőstények a divatnak megfelelő tupírozott hajjal. Ez már sok volt.
Szabadság szobornak csak a fáklyát tartó keze kandikált ki, mint csattanó, hogy a fejünkre csapjunk, hogy ez nem egy fura párhuzamos univerzum, hanem kérem szépen a Föld, csak a távoli, fura jövőben.
Jájáj sántít!!! Fogcsikorgatva inkább a pihenés kedvéért ültem be a moziba. Tudtam, hogy Andy Sarkis, alias Gollam fogja a fővezért, Cézárt “alakítani”, vagyis, inkább a váza lesz. De ha tíz éve olyan jó volt, akkor már kíváncsiságból megnézem, hogy mennyit fejlődött a technikai háttér.

Ezeken, a 2014-es majmokon legalább nem volt ruha, Charlienak a kertész nadrágos majomnak sem volt túl sok értelme.
Természetesen mozogtak és volt mimikájuk. Helyzettől függően beszéltek, vagy csak jelbeszéddel jeleltek. Tényleg, mi szükségük lenne egymás között ilyesmire. Imádtam azt a sok állatot, a sok majmot, főleg az első pár percben, amikor szarvasokra vadásznak, akárcsak régen az őseink.  

Ilyen arcokra fújnak a macskák és borzolják a hátukat.

 Nekem nagyon tetszett, egész idő alatt el voltam bűvölve a majom szereplők érzelmi és annyira emberien sötét megmutatásától. Itt ténylegesen le lehetett követni a jellemfejlődést és a az engedelmességet, majd az őrület elhatalmasodását a kisebb végül az egészen megmagyarázott, diktatórikus bűnöket. Gyönyörűen fel volt építve, így nekem a negatív főszereplő, Koba karaktere vitte a prímet, épp az út miatt.
Jó gondolatnak tartottam, hogy azt sugalmazta, hogy nincsenek színtisztán jó és rossz karakterek. A helyzetnek megfelelően idomulnak, a lelki csomag mindenki hátán ott fityeg és abból él. 
Az emberek maradtak emberek, kicsit egyszerűeknek hatottak ezek után. Mert ott voltak egysíkú jellemek. Nem vicces? Mint egy logikai bukfenc: a majmok emberiek, az emberek, pedig terelhető, kiszolgáltatható horda, egy massza.  Pedig elvileg ők maradtak San Francisco utcáin egy borzalmas időszak után, amikor csakis a legrátermettebb és legrugalmasabb egyedek maradhattak fenn. Ezek csak szerencsések voltak a film szerint.

Tetszett és még romjaiban is hangulatos volt a város, kedvet kaptam, hogy egyszer villamosozzunk egy ilyen lejtőn. Hálistennek kimondták a filmben az utcát, így utána tudtam nézni a Google térképen.
Persze voltak klisék, amitől falra másztam, de ezek eltörpülnek a jó dolgok mellett. Például a pofátlan gyógyszerlobby, hogy “van nálam antibiotikum” ja bocs, még rá sem nézett mi baja, attól mert majom, az biztos jó lesz. Vagy hogy 2 makogás, egy fújás jelent egy elég összetett mondatot. Mindegy, betudtam az állatok közötti fejlett kommunikációnak. Vagy hogyan ülték meg a lovakat, olyan rövid lábakkal?
Sok idő óta először, tényleg izgultam azért, hogy mi lesz a főszereplővel, mit fog mondani, szimpatikus embereket válogattak be, akik segítenek és jó barátok, vagy igazi sunyi arcú banditákat, akik csakis gyűlölködni és kakát kavarni tudtak, vagy csak naivan buták.
A vége meg, na azt inkább hagyjuk, mert elindult a stáblista és csak ráncolni tudtam a szemöldököm, hogy: Akkor most vége van? Így? Ez mi volt? 
Mindenesetre, hiába sütötte rá P. hogy ez egy gyerekfilm, az infantilis párja szökdécselve jött ki a moziból, bár nem tudta hova rakni a végkifejletet.

Múlt szombaton fura és lelkes felkiáltást hallatott az ember, mikor 2 nap után találkoztunk: Megtaláltam a tökéletes zenekart az esküvőre!
Értetlenül néztem, tudniillik, nekem meg sem fordult az igény a fejemben. Nekem csak a leevett inges, kigombolt, szintetizátoros alapra ráéneklő zenét ismertem lakodalmas zeneként.
El sem tudtam gondolni, hogy van más is és tisztában voltam azzal, hogy nem olyan gyakori a jazz formáció esküvőn. De hát épp ez a szépsége annak, hogy az ember nem csak a saját igényei és gondolatai szerint él.  

Nos, mikor én is elkezdtem magamban kimunkálni az igényt, hogy ne egy Dj hajlamokat érző egyszemélyes lap-top bandára bízzam a bulájt, belenéztünk a magyar szórakoztató ipar ezen bugyrába. Találtam egy oldalt, ahol az ajánlkozó zenészek és az épp helyzetben lévő kereslet találkozhatnak.
A kigondolt zenekar még nem válaszolt az árajánlat kérő e-mailre. Ezért regisztráltunk, kiküldtük a segélykérésünket az éterbe és vasárnap óta jönnek a telefonok és ajánlatok.
Viccesnek szántam ezt a merítést, de ahogy a régi tanszékvezető fogalmazott a rossz képek osztályzásakor: a helyzet tragikomikus.  Ahogy ő is tudta, hogy a gyatra képek nem csak a tanuló fakezét, hanem a tanár hozzáértését is mutatják, úgy ennél a vállalkozásnál (és minden másnál) az átlag magyar embert is minősíti, hogy ilyen egyedek is  fennmaradhatnak és kapnak munkát a piacon. 
Kezdjük az elrettentő példával: Isten áldotta szerencséje, hogy nem engem hívott fel, mert nagyon hamar sárkányt kiáltva, lerakja a kagylót. P. türelmes ember, fogékony a jellemkomikumra, röhögni akart egy jót, ő végig tudta hallgatni a mondókáját.
Kedves vállakozók: nem jó hozzáállás éreztetni a vevővel, hogy sajnálunk rá 200 forintot és megkérni rá, miután mi kerestük, hogy a hívás költségeit vállalja át!! Főleg, ha egy olyan szolgáltatással kilincselünk, amivel több százezer forintot akarunk elkérni!
Nos, áldott jó szíve van, szerintem megsajnálta és visszahívta. Onnan kezdve nem gördült akadály a prezentáció elé, kezdhette rövid életrajzzal. Amikor rátértek az ár kérdésére, eleve egy olyan árat mondott, ami után én, akit kirúgtak a kezdő zenecsoportból, én ajánlkoztam, hogy zenélek saját magunknak. Egy év hosszú idő.
Nos visszatérve, a legfelháborítóbb, hogy amikor P. rákérdezett a számlaadásra, – ami ugye kötelező – mi volt rá a válasz?
– Ezt meg sem hallottam. 
P.: – Vagyis úgy érti, hogy természetes, hogy adnak… (a drágát sem kell félteni)
– Neeeeem, hát az plusz 40 % (!!!!!).
P: -Igen? Magyarországon, nem 27% az ÁFA?
–  De fizetni kell az ideutazást.
P.: Azt már felszámolta egyszer…
– Figyeljen már nekem is vannak költségeim.
Mondanom sem kell, hogy itt el lett vágva a beszélgetés, de azért még küldött egy terjedelmes levelet, amit csak a tenyérbemászó modor és a magas árairól tudtunk hozzá csatolni. Ugyanis a nevére inkább nem akarunk emlékezni.
Felhívott a másik véglet még aznap este, vele már én beszéltem. P. szegény ellőtte azzal a ripaccsal az aznapi beszélgetés és türelem partonját.
Ez a másik türelmes, tisztelettudó volt és rájött az üzlet első szabályára: az a vevő ajánl, aki elégedett és örömmel alkalmazta, vagyis ki lett nyalva a feneke.
Gondoltam magamban, az a bácsi, – ugyanis 30 éve csinálta – már biztos megkapta a maga leckéjét, hogy alázatos legyen a munka iránt.
Mindenesetre még nem vetettem el a lap-top DJ ötletét, csak üssétek be a keresőbe, hogy mit dob ki a “lakodalmas zene” kombinációra. Ilyen felhozatal mellett gyöngyszem a hallgatható zene. De keressük.
Illusztrációként néhány cd borító, amik forgalomban vannak. TRAGIKOMIKUS.

Hogy ismerem e? Sajnos egy héttel ezelőttig nem voltam tisztában azzal, hogy ki ez az úriember és hogy milyen hasznos, színes, egyedi és gyönyörű életművet hagyott az utókor gyermekeire.
Mert úti-képes könyveket írt, gyerekeknek. Zseniális.
Miroslav Sasek életrajza
Az ember alaptermészete kiviláglik abból, amiről beszél. Nekem bevallottam utazáskórom van.
Megtanultam együtt élni a zsizsikes fenékkel és a visszatarthatatlan vággyal, hogy folyton alattam berregjen egy busz, vonat, repülő, autó. A munkám nagy mértékben lefoglalja ezt az igényemet, de ez sem tart attól vissza, hogy tervezzem a következő utazást.
Az érdeklődésem már régen, iszonyú régen távolra kalandozik. Nem vagyok egy extrém alkat, nem vágyom Kamcsatkára (bár nagyon szép), nekem Európából kerültek ki a nagy ország-szerelmeim és korszakolható érdeklődésem. Adott időszakban elolvastam minden fellelhető útikönyvet az adott régióról és tiszta emlékem a nyári szünetemből, ahogy az izzadt, összefogdosott szemüveglencsémet próbálom egy szembejövő lámpaoszloppal feltolni az orromra.
Nem, nem a gipszes, sínbe rakott kéz, hanem a 12 db útikönyv egymáson, az volt az oka.   
A “This is…” könyvsorozat körbejárja a világot és ha gyerekként lett volna ilyenem, ma már feketére lenne koszolva és mai napig várna a könyves polcomon, vinném magammal a “cigány pakkomban” – az az egy bőrönd tartalma ami mindenhova jön velem – , akárhány lakásba sodor a szerencsém.. Kötelező vizuális nevelőeszköz.
Emlékeztetnek ezek az illusztrációk stílusban Kass János grafikáira. Ugyanaz az érzésem támad, ahogy nézegetem: énekelni, táncolni, rajzolni!
Vékony szelet ezekből, ahol még a londoni felhő is szofisztikáltan teázik.

This is London.

This is New York.

London baby, újra.

This is Ireland.

This is London: tube, ahol egész idő alatt Sherlock Holmes-t kerestük.

London! Elfogult vagyok?

Ireland

A sorozat részei felgombostűzve.

This is Paris. Szolid helyzetkomikum.

This is Munich.

This is Paris.

A mester.

Nos kérem szépen, ahelyett, hogy levezetném a künefe jelenség és fellángolás főbb pontjait, inkább egy mesével szeretném látványossá tenni ez a “kicsi, savanyú, de a miénk” narancsot. Vagyis süteményt. 
Ezt a mesét szegedi főiskolás éveim első szemeszterén hallottam.
Művészettörténet órán, a felhíguló információ veszélyeire hívta fel így a figyelmet a tanárom, Lénárt Sándor Római konyhájának egy szösszenetével, amit azóta is fel fel csapok, ha épp olyanom van és megkívánom az olaszos, mulattató gesztusokat és vehemenciát és hangosan végigperrrgetem az olasz kifejezéseket. Ajánlom mindenkinek tiszta szívből.
Visszatérve, piszkosul vagánynak gondoltam, főzéssel példálózni egy művészeti fakultázson.
Nos beidézném:

A parasztasszony a kastélyban

Forrás, ahonnan ingyenesen letölthető mindenestől: Lénárt Sándor: A római konyha

A receptem minden vádpontjában egyezik a fenti kis mesével, kivéve abban, hogy nagyon finomra sikerült. 
Egy olyan alapanyagból áll ez a sütike, reggeli nyalánkság, amit csak képen láttam, az ún. angyalhaj tészta. Friss vékony tésztaszálak, pisztáciával, mézzel, cukorsziruppal. Hogy a vércukrod új magasságokat ismerjen meg, mint a török sütemények legtöbbjénél.
Olyan találékony a magyar, meg akarja csinálni a künefét, utánaolvas, végül “vidéki” magyarként nem megy fel egy adag tésztáért Budapestre, ott is csak abba az egy üzletbe. Gondolkodik, találkozik gondolkodó megoldásokkal És végül megalkotja a saját verzióját. 
Ezt nektek speciális kadaif tészta, amivel az az első dolgod, hogy összetörögesd!
Kísértetiesen hasonlít a cérnametéltre, innentől kezdve nem volt kérdés, hogy melyiket rakjam bele. A pisztácia ott szórócukor szintjén van, mindenre szórnak valamennyit, viszont nekünk csemege. Jó lesz a dió.
A cukor mennyiséget megharmadoltam, de az első szelet után így is kifeküdtünk és tudtam, hogy vétettem a testem ellen. De nagyon édes vétek volt.
Hűlés után, keserű caffé mellé nagyon jó kis reggeli, pörögtem tőle a munkában.
Utóélete: Másnap P.-nek és magamnak is ezt csomagoltam. Utólag beszéltük meg, hogy mindketten arra vártunk, hogy a másik hátha hagy belőle. De nem, ebből soha.
Az az egy nap pihentetés javára vált, nem égette a kis szánkat, összeértek az ízei. Javasolt langyosra hűteni tálalás előtt. Most már ezt is tudjuk. 

Hozzávalók:
250 g cérnametélt
100 g vaj
20 dkg dió
kevés só
2 evk méz
3 evk cukor
1 csomag mozzarella

Elkészítés:
A cérnácska metéltet két részre szedjük a felét egy nagy szűrőbe szórjuk, és egy hatalmas tésztafőző lábasban forralunk 1 l vízet.   Lekapcsoljuk a tüzet és a tésztát szűrőstől a gőzbe tesszük. Fedjük le egy harang alakú fedővel.
Törjünk diót és egy evk cukorral daráljuk meg. Készítsünk elő egy tűzálló tálat, vajazzuk ki és egy evk dióval szórjuk meg.
Forró serpenyőben olvasszuk meg a negyed kocka vajat 1 evk mézzel és kevés dióval.  
A gőz alól vegyük ki a puha tésztát forgassuk meg a vajas keverékben és oszlassuk el a tálban. Közben a cérnácska második felét lehet a gőzbe tenni.
Visszatérve a tálhoz, mozzarellát bontsunk ki. Szálaira tépkedve oszlassuk el a tésztán és vastagon szórjuk meg a dióval. Maradjon a tetejére is!
2. kör: gőzölés, újabb adag mézes vajat keverjünk be, forgassuk át, égessük bele.Tegyük tálba és öntsünk rá a dió maradékát.
Keverjük habosra a maradék cukrot a vaj másik felével és tegyünk pöttyöket a fura sütink tetejére.
Süssük barnulásig.

Nem tagadom, az eljegyzés óta nem sok idő jutott álmodozni, arról milyen lesz a Mi esküvőnk.
Furcsán ellentétesen hatott rám a bizonyosság hogy egy év múlva férjhez megyek. Nem akarok még alámerülni a ruhapróbák, a tüll és az esküvői-ipar rózsaszín és feneketlen bugyraiba. Egyre csábítóbb a kevesebb több felfogás.

Jonas Peterson fotója. Hangulat, ruha, kompozíció: 5*

Pedig évekkel előtte éjszakákat töltöttem azzal, hogy tortacsodákat kerestem a neten, részben az esküvő vágya vitt a szakácsiskolába is. Imádtam figyelni a menükitalálás, az ipari mennyiségek profi megfőzését és gyönyörű tálalását a rendezvényen.
Es most itt vagyunk, fűzésben vagyok, hány diszkógömböt aggasson fel az esküvőn és lobbyzom azért, hogy az otthonunkba ne akarja mindegyiket hazahozni.
Mennyi hülyeséggel próbálnak még több zsetont legombolni a hamvas fiatal aráról aki minden újjat, jobbat és szebbet akar mindenkinél és a feszengő, tárcájára sűrűn pislogó vőlegényt, aki csak izzad amikor a szervező csak köpi ki a száján azokat a szemérmetlen összegeket.
De tudom magunkról, nem fogunk megőrülni. Nem akarok világra szóló ramazurit és P. Jó üzletember, tudja hogy csak a határokat feszegetik a magas összegek és van annyi bőr a képén, hogy meghúzgálja a fülét, ha sokat mond.
Eddig annyit tettünk a készülődés hosszú listáján, hogy írtunk egy hozzávetőleges listát. 120 fő. Nos, ez alapján nézünk éttermet és sajnos a legnagyobb reménységem egyből kiesett, a Régi Posta fogadó a Csonka-templom faránál. A vendéglátó helyek 80 fős rendezvényekre vannak berendezve.

Ma voltunk a szusz parkban, csak hogy tudjátok, jövő évre minden hétvége foglalt. Egy ÉVVEL előtte. Gyorsnak és mocskosul gazdagnak kell lenni, mert csak dobálták a hatjegyű összegeket. Vihetitek felőlünk annyi pénzért, toronyórát láncostól.
Fura volt, hogy csak felém fordították a színes albumot, mint döntöbíró felé, csak nekem mondta a mondókáját a szervező. Ketten döntünk, mégis úgy tűnt ez női privilégium, a pasik csak viseljék a nyakkendőt es perkáljanak. Nem jó hozzáállás.
Egyre jobban vonzanak az alternatív ötletek, főleg miután 40 ezret kérnek azért hogy egy stégen állva mondd ki az igent.
Felkérésnek szánom, ha valakinek bevált, korrekt virágkötő, cukrász stb. Ismerőse, barátja van, nagyon szívesen juttatnám megrendeléshez, feltéve ha mindkettőnknek megfelel az együttműködés.
Addig marad a nézegetés és a kutatás a tökéletes ruha után, nem, nem az a kritérium, hogy gyönyörű legyek benne, hanem, hogy ehessek amennyit akarok, amíg viselem.
Nem tudom átviláglik e, de jobban érdekel a kulináris szervezés. Persze, nem vagyok troll, kiszedetem a szemöldököm addigra egy profival és szép piros cipőt is tervezek. Persze csak olyat, amit utána még felvehetek.

Az élet és az ember leleményessége úgy hozta, hogy a héten meglátogattuk Kecskemétet.
Összesen 1 órát töltöttünk ott, de még így is jutott idő megcsodálni a főterét. Villámlátogatás volt, kora délután már fitten, frissen a munkahelyünkön ültünk. Szóval készíteni kellett egy batyut, minden földi jóval, amit belepakolhattam este 11 órakor, egy másik munkanap végén.
Szendvicske már előkerült Debrecen határában, kávé termoszban, sütike dobozban.
Míg néztem egy mesét, addig összekevertem a tésztáját, tettem vettem, mosogattam, beledobáltam egy kis gyümölcsöt – épp rebarbarát és egy marék málnát találtam – és készre sütöttem 30 perc alatt.
Szoktam hangoztatni, hogy ha egy ételre 10 percnél többet kell fordítani, az már nálam kiesett a receptes kosárból. Ez egy gyors dolog.   
Finom lett, egyszerű, kávé mellé, akár uzsonnára jó választás.
Figyelmeztetés: vagy nagyon jó baráttal/közeli hozzátartozóval edd, aki mákos foggal is szeret, vagy legyen nálad kis tükör és fogkefe. 

Hozzávalók: 
150 g liszt
100g cukor
+1evk cukor
100g búzadara
100 g mák egészben
fél csomag sütőpor
2,5 dl tej
40 g vaj
1 egész tojás
200 g nagyobb darabokra vágott gyümölcs

Elkészítés:
A darával kezdjük, hogy szívja magát. Öntsük egy nagy tálba, keverjük fel a tejjel. Olvasszuk fel a vajat, adagoljunk bele egy nedves, és egy száraz hozzávalót egészen addig, amíg csak a gyümölcsök maradnak és az a kevés cukor.
A gyümölcstorta sütőformát vékonyan vajazzuk ki és a tésztát öntsük bele. Szórjuk rá a gyümölcsöket és szórjuk a tetejére a cukrot. Negyed órát pihentessük.
Nagyjából fél óráig sütöttem 180 fokon, tűpróbával ellenőriztem. 

Mindig dohogok akkor amikor régi, hangulatos épületeket látok a butaság és a kapzsiság, vagy csak az épp aktuális rendezési terv martalékává válni. Szerintem mindenkinek van ilyen vesszőparipája, én amikor ilyen  gyalázatot látok, fejben írom a blog következő bejegyzését a úgy róva az utat Libakert városrészig, nem kerülve a vitriolos és sokszor trágár szófordulatokat.
A gondolat másik fele, hogy látok néha tendenciát az ésszerű, tiszteletre méltó felhasználásra. Elégtételnek érzem, amikor találomra rámutatok egy düledező, egyben nagyon bájos putrira, megjegyzem a címet – nagyon jó kis memóriagyakorlat a hétköznapokra – és legközelebbi mikrofilmes látogatásom alkalmával kikeresem az archívumból.
Legalább ennyire tudok örülni akkor, amikor olyan project-el hoz össze a sorsom, hogy fiatalok, régi alapanyagból újat hoznak létre. Persze sokkal több odafigyelés a felújítás, nem egyszer kellemetlen meglepetések derülnek ki egy olyan ház esetében, aminek a kivitelezését elég volt egy kockás lapra leírnia a kőmíves mesternek a századfordulón.
De milyen hálás végigcsinálni! Hálát adsz, hogy a végére értél és olyan életteret mondhatsz a magadénak, amivel megtanultál a hibái ellenére együtt élni+aktívan kiaknáztál minden használható részt.
Hmmm, sokszor találok kincseket, olyan körzetekben is, ahol kibeleztek mindent az egymás után következő generációk, de azok a csodálatos részletek, vagy a hátsó kertbe találomra kihajigált, hajnalkával (számomra a legbájosabb virág, maga az art nouveau kecsessége) díszített szecessziós csempék senkinek sem szúrnak szemet. Megérdemelnék, hogy bekeretezve, körülrajongva legyenek, de ott fognak tönkre menni, a közöny okán. Nem játszhatom a műemlék védőt minden pincében, romos óvóhelyen, hátsó udvarban etc… még mindig nehéz megállni.
Gyerek koromban minden héten volt az m1-en (nem volt más) egy műsor, ahol menhelyi állatokat mutattak, a Gazdit keresünk. Hetente készült lista állatok nevével, kódszámokkal, hogy elhozom, megmentem őket. Persze itt tanultam meg, hogy a saját eszközeim nem terjednek olyan messzire és ami a legfontosabb: nem tudok mindenkit megmenteni.
Igaznak érzem ezt a mostani életemre és a kultúra mentő hadjáratomra is. Néha belerepül egy kis bútor a csomagtartóba, varrógép öntött vas lába, Thonett asztalka, parasztházból a liszt szita, bögrécske, csuprocska. Egy kollektív kultúra emlékei, a szabad tárolóhely függvényében.

Alig kivehető, de tüneményes

Az általam könnyedre vett helyi építészeti ismeretterjesztés ilyen célt szolgál. Ha én nem mondom, akkor senki. Például ez a házikó, Debrecen, Árpád tér 24.
1902-ben a tekintetes közjegyző úr engedélyt adott, hogy építtessék meg ez a csodálatos. Most is érezni a báját, leginkább egy jó könyv díszletét képzelnéd ide, de mikor megláttam a terveit, beleszerettem a homlokzatba.

Ezen a házon azért akadt meg a szemem, mert mesél, mert formás, és ordít róla, hogy ez a mostani kopottas léte, kényszerű, vegetatív állapot.
Ma már nincs domború szívecske a homlokzaton, mézeskalács ablakkereteit egy szögletes kor tette szabványkeretbe. A funkcionalitás kiegyenesítette a tető vonalát, kell az a csatorna, elvégre a víz útjai medrekbe terelhetőek, akkor biza folyjanak egyenesen!
Mutatom:

2013

Rossz? talán meggondolatlan döntés fenékbe rúgni egy város arculatát, múltját, azzal, hogy mindent elhagyva fejlődni akarunk. Debrecen, a műemlék védelem legsötétebb lova számomra, mert eleve nem sok emléke van, amit a történelem és az amerikai légierő kegyesen meghagyott volna számára, ami viszont megmaradt, azt sem tiszteli meg annyira hogy megvédje.
A mikrofilmben egész szekrénnyi mikrofilm van csak azokról az épületekről, amiket lebombáztak ÉS útban voltak valamely lakótelep építésekor. 
Az ikonikus épületek – mondjuk így – amik szem előtt vannak, megkapják a szükséges appanázst és karbantartást. A többinek meg túró  a fülébe, úgy oldják meg ahogy tanulták.
Mi is van a képeslapra való épületek körül? Hangulat biztos nincs, amiből kinőtt, amiben megvalósították, életre hozták volna.
Mi adja a hangulatot? Az átlagemberek helye és élettere egy város életében, ami szisztematikusan pusztul és védelem nélkül marad.
Addig húzzák fel a szép kockákat, amíg a városnéző kis vasút csakis ilyenek mellett fog megállni.