Múlt szombaton fura és lelkes felkiáltást hallatott az ember, mikor 2 nap után találkoztunk: Megtaláltam a tökéletes zenekart az esküvőre!
Értetlenül néztem, tudniillik, nekem meg sem fordult az igény a fejemben. Nekem csak a leevett inges, kigombolt, szintetizátoros alapra ráéneklő zenét ismertem lakodalmas zeneként.
El sem tudtam gondolni, hogy van más is és tisztában voltam azzal, hogy nem olyan gyakori a jazz formáció esküvőn. De hát épp ez a szépsége annak, hogy az ember nem csak a saját igényei és gondolatai szerint él.
Nos, mikor én is elkezdtem magamban kimunkálni az igényt, hogy ne egy Dj hajlamokat érző egyszemélyes lap-top bandára bízzam a bulájt, belenéztünk a magyar szórakoztató ipar ezen bugyrába. Találtam egy oldalt, ahol az ajánlkozó zenészek és az épp helyzetben lévő kereslet találkozhatnak.
A kigondolt zenekar még nem válaszolt az árajánlat kérő e-mailre. Ezért regisztráltunk, kiküldtük a segélykérésünket az éterbe és vasárnap óta jönnek a telefonok és ajánlatok.
Viccesnek szántam ezt a merítést, de ahogy a régi tanszékvezető fogalmazott a rossz képek osztályzásakor: a helyzet tragikomikus. Ahogy ő is tudta, hogy a gyatra képek nem csak a tanuló fakezét, hanem a tanár hozzáértését is mutatják, úgy ennél a vállalkozásnál (és minden másnál) az átlag magyar embert is minősíti, hogy ilyen egyedek is fennmaradhatnak és kapnak munkát a piacon.
Kezdjük az elrettentő példával: Isten áldotta szerencséje, hogy nem engem hívott fel, mert nagyon hamar sárkányt kiáltva, lerakja a kagylót. P. türelmes ember, fogékony a jellemkomikumra, röhögni akart egy jót, ő végig tudta hallgatni a mondókáját.
Kedves vállakozók: nem jó hozzáállás éreztetni a vevővel, hogy sajnálunk rá 200 forintot és megkérni rá, miután mi kerestük, hogy a hívás költségeit vállalja át!! Főleg, ha egy olyan szolgáltatással kilincselünk, amivel több százezer forintot akarunk elkérni!
Nos, áldott jó szíve van, szerintem megsajnálta és visszahívta. Onnan kezdve nem gördült akadály a prezentáció elé, kezdhette rövid életrajzzal. Amikor rátértek az ár kérdésére, eleve egy olyan árat mondott, ami után én, akit kirúgtak a kezdő zenecsoportból, én ajánlkoztam, hogy zenélek saját magunknak. Egy év hosszú idő.
Nos visszatérve, a legfelháborítóbb, hogy amikor P. rákérdezett a számlaadásra, – ami ugye kötelező – mi volt rá a válasz?
– Ezt meg sem hallottam.
P.: – Vagyis úgy érti, hogy természetes, hogy adnak… (a drágát sem kell félteni)
– Neeeeem, hát az plusz 40 % (!!!!!).
P: -Igen? Magyarországon, nem 27% az ÁFA?
– De fizetni kell az ideutazást.
P.: Azt már felszámolta egyszer…
– Figyeljen már nekem is vannak költségeim.
Mondanom sem kell, hogy itt el lett vágva a beszélgetés, de azért még küldött egy terjedelmes levelet, amit csak a tenyérbemászó modor és a magas árairól tudtunk hozzá csatolni. Ugyanis a nevére inkább nem akarunk emlékezni.
Felhívott a másik véglet még aznap este, vele már én beszéltem. P. szegény ellőtte azzal a ripaccsal az aznapi beszélgetés és türelem partonját.
Ez a másik türelmes, tisztelettudó volt és rájött az üzlet első szabályára: az a vevő ajánl, aki elégedett és örömmel alkalmazta, vagyis ki lett nyalva a feneke.
Gondoltam magamban, az a bácsi, – ugyanis 30 éve csinálta – már biztos megkapta a maga leckéjét, hogy alázatos legyen a munka iránt.
Mindenesetre még nem vetettem el a lap-top DJ ötletét, csak üssétek be a keresőbe, hogy mit dob ki a “lakodalmas zene” kombinációra. Ilyen felhozatal mellett gyöngyszem a hallgatható zene. De keressük.
Illusztrációként néhány cd borító, amik forgalomban vannak. TRAGIKOMIKUS.
