Le Café de Capucine

Talán a Myfair Ladyben találkoztam először ilyen kis megbújó föld alatti alkalmatosságokkal, sous terrain-ekkel. Londonban volt szerencsém annyit látni belőlük, hogy teljesen beléjük szeressek. Nem mondhattam rájuk sem azt, hogy sötétek, nyirkosak vagy egészségre károsak lennének, csupán egy 10 milliós metropolisz egyik tradicionális válasza egy több száz éve égető kérdésre.
Nekem ezeknek a lakások egyet jelentenek azzal az optimista gondolkodással, hogy ha az Élet megtagadta tőle a lépcsőkön feletti lakhatást, akkor úgy alakítgatja a kis lakát, hogy stílusos legyen, amije van. Igazuk van! Tüneményes.
Mini kerteket, öntöttvas lépcsőket,  színes ajtókat, napfényben fürdő gyermek rajzasztalt láttam az ilyen házak környékén. Mindenhol azok a gyönyörű téglák és smaragdzöld, zsebkendőnyi kertecskék.

Nem egy Twist Oliver szindróma rácsokkal és elsuhanó emberlábakkal.
Ha megfelelő a vízelvezetés, egy nagyobb eső nem változtatja a lejáratot zuhataggá, a lakást pedig, tengerré. Hőszigetelésnél az a néhány fal és nyílászáró marad, ha fel kell újítani.
Itthon lehet alagsori kialakítással találkozni, de nincs kihasználva. Mindig csak az ásító hideget érzem ezekből a kis ablakokból süvíteni. Eleve nem olyan építés, ami emberekre várna. De mi nem is vagyunk annyian, hogy ezt is használni kellene. Ez debreceni megfigyelés,  máshol biztosan eltér. Néhány kialakítást összeválogattam. Sajnos a saját képeim nincsenek itt, tableten, kivéve egyet.

ingatlan hirdetés

A tér megtoldása, fényben fürödhet jó tájolás esetén.

Magyar példa

Egész életemben csak tévedésből, vagy balesetből kifolyólag látogattam a kórházakat, 10 évesen meg is szöktem egyből, bár, én úgy értelmeztem, hogy sétáltam egyet. Summa summarum: sohasem voltam nagybeteg.
Viszont úgy érzem, az elmúlt időszak figyelmeztet arra, hogy kezdjek odafigyelni, mert ami most még csak sugallat, 10 év múlva már egy kórkép.
Évek óta próbálom az agyam és az egóm terelgetni abba az irányba, hogy lemondjak a húsról. Eddig nem akartam, túlságosan szeretem a jól elkészített marhapörköltet, a ropogósra sült kacsát, a sült oldalast fokhagymával etc. etc. Helyettesítsétek be a saját kedvencetekkel.
Nos kérem szépen. Be kellett látnom, hogy bár próbálkoztam kitörni a
szülői házból hozott tudásanyagból, előbb utóbb ehhez kanyarodtam
vissza, amit ott láttam és tanultam.
Bár erényükre legyen mondva,
sokkal egészségesebben étkeznek mint mikor gyerek voltam, de én ezt már
csak hetente, kéthetente látom, mert saját háztartást kell vinnem,
saját szabályokkal.

Olyannyira szeretem a jól elkészített házi hús és füstölt árúkat, hogy hosszú távú céljaink között szerepelt egy mangalicákat nevelő és feldolgozó kicsiny gazdaság. Konzultáltam az ökológiai gazdálkodás legnagyobb mestereivel – minden 80-at betöltött idős emberrel, szerte a megyében – hogyan kell szakszerűen megfüstölni mindent. Még most is, hogy ezeket leírom, olyan sajnálat van bennem, hogy ezeket nem kóstolhatom és készíthetem el.
Annyi a vigaszom, hogy a teljes megvonás nem megoldás, amíg az agyam át nem áll, így alkalmi jelleggel megengedtem. Türelmi idő, ha úgy tetszik.
Egyszer olvastam valahol, hogy terelgetni kell az igényeinket, elvégre nem állatok vagy vezethető, ártatlan gyermekek vagyunk. A felnőttséggel együtt jár az önuralom is. 
Jelenleg egy tisztuló időszakban vagyok és érzem, hogy nagyon kellett.

Weöres Sándor verse mai napig az egyik kedvencem, jó persze nem egy Anyegin komolyságú, de olyan jó kántálni, hogy kutyafülű, kutyafülű Aladár.
Ha már Sztyepánovicsnak elneveztem egy kövér tacskót, akkor Aladárnak is elnevezhetnék egy kihipózott szőrű pumit. Hogy hol láttam ilyen csudabogarat? Kutyakiállításon.

Úgy vagyok a kutyákkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Lehet egy kutya szálkás szőrű, vagy lebegő hajú, tömzsi lábú, hosszú, szemérmetes, bugyuta, atletikus, mackós, izgága vagy sztoikusan nyugodt, nekem egyre meg, ha kapható rá, meg kell gyurmázni.
Külön szeretem az olyan címeket a munkámban, ahol állatok is laknak, a macskákat és a kis kutyákat lehet bolondítani a lézerrel a óriásokat simogathatom.
 
Ott kezdődött, hogy minden nap amikor megyünk haza kiszúrtam egy mozaikszót: CACIB. Onnantól kezdve le volt foglalva az Augusztus 23., mint munka elől fenntartott, szabad időpont.

Konkrét céllal indultunk, meg akartuk nézni, hogy milyen kutya is a Corgi, teljes nevén Pembroke Welsh Corgi. Ha kibírjuk a megmérettetést, hogy eláruljanak egy árat, akkor azt is megköszönjük.
Éjszakai kutyakiállításként volt hirdetve, de már délelőtt 10- től kezdődtek a programok.
Szerencsénkre  előző napokban belebotlottam egy jegyes kuponba, így fél áron bementünk. Háromszor mentünk vissza mire elég kutya gyűlt össze, de megérte. Azon pörgött végig az agyam, ha gyerekünk lesz, biztosan elhozom, meg mindenkit: a szüleimet, a kistestvérem, a barátnőim. Hol máshol láthatnánk megelevenedni a kutya lexikont?
Tudom, hogy sok már értelmesebb dologgal is tölthettem volna az időmet gyerekként, de a nagy kutyalexikon regényként volt/van elolvasva. Itt most nagy szolgálatot tett, P.-nek tanítgattam. Sokat felejtettem az elmúlt években, 10-ből 2 már nem jut eszembe.    
Láttam szívmelengető, meghitt kutya-gazda együttműködést, a bejáratott rutin és profizmus nyugodtságát. Sajnos olyat is tapasztaltam néhányszor, hogy konklúzióként azt vonnám le, hogy a gazdának nem való a versenyzés, mert a kutya issza meg a levét.
Kicsit mindenkiben megállt az ütő, lefagyott a mosoly, amikor a tüneményes kiskutya kis gazdája, egy 10 éves kislány nem tudta kezelni az állat zavarát. Jött anyu, megfenyítette a kiskutyát, úgy hogy az vonyított és a kislányt beállította irányba. Nem akartam belegondolni mit kaphat a gyerek ha rosszat csinál. Szerencsére ez volt a kevés a sok jó mellett.
Gyakran látni lehetett profi felvezető embereket, akiknek nem érdekük a tökéletesség, csak jól csinálják, mert a kezébe nyomták a pórázt.
Az állat ezt a viselkedést veszi át és a legjobb formáját nyújtja. Sajnáltam ezeket a drága, pedigrés ebeket. Nem lehet könnyű ezeknek az állatoknak viselni a hosszú utazást, a hosszú várakozást arra a néhány percre amíg futhat egy kört a következő plecsniért. Némelyik élvezte, de a legtöbb csak nagyon el volt csigázva.   
Nagy a nyomás ezeken a tenyésztőkön, a következő alom árát szabhatja meg a kutya rossz, vagy épp kipihent napja.
Sokat mosolyogtam magamban és jutottak eszembe a kutyavilág sztereotípiái: a terrierek részén mindig az ugatás és az összezördülés hangjait lehetett hallani. Nem bírnak magukkal. Amíg nem figyeltek rájuk gödröt ástak.
A pudlik úgy állták végig a tupírozást, mintha tényleg fodrásznál lennének. A meztelen kutyát önbarnítós testápolóval kenegették.
Az izgága puminak, ugyanolyan hajú gazdi dukál. Az agarak lustálkodtak, kinyújtották hosszú lábaikat. Az egyetlen felnőtt corgi gazdája egy olyan filigrán nő volt, bubi frizurával, angol szvetterben, aki egész este a kutyája vérvonalát elemezte és mindig megjegyezte, hogy az övé, bizony az egyik első Magyarországon és milyen borzasztó, hogy ilyen felkapott lett.
Egyedülálló élmény volt ahogy több száz kutya kezdett el egyszerre ugatni és megbolondulni, ugyanis egy tapintatos szomszéd akkor döntött úgy, hogy fellő néhány tűzijátékot.

Ömlesztve:

Sohasem gondoltam, hogy egy afgán agárnak ilyen karizmája van. Ő imádta a kiállítást.

Afgán agár

Nagy gondolkodó Shetlandi juhász kutya

Tűzijáték, megkergült kutyákkal

Nagyon aranyosak voltak: kis gazda, kis kutya.

Mint egy őzike. Szemérmes whippet.

Instrukcióra váró növendék puli

Jack Russel terrierek általános, izgatott legyezőzés közben.

Az esténk fénypontja: Baba Corgi

Első kiállítás

Készül a bob-tail

Itt jutott eszembe, hogy kutya (orosz agár) és gazda hasonló karakter.

Igazi “olyan csúnya, hogy már szép” vakarék. Imádnivaló mudi.

Nagy komondorhoz, népviselet dukál.

Orosz agarak

Eszem a kis szívét, Nem tudja miért van ott, de jó neki! (Francia bulldog)

Felvonulás utáni pihenő

Kérlek, ments ki!!

Szerintem az a holtfáradt jelző megtestesítője

Mudi

Bernáthegyi szeretgetés

Vérprofi, a hölgynek itt a fél szeme a lesifotóson

Mondom a gyerekek imádták.

Hétvégén megkívántam egy nagy nyári klasszikust, a töltött paprikát. Annyira szeretem, hogy egyáltalán nem bántam, hogy P. nem. Kiselőadást tartott nekem a paradicsom és paprika káros hatásáról, ugyanis kicsúfolja azt a jóóóó húst. Sebaj, több jut nekem. A csokoládé imádatom sós, zöldséges megfelelője.

Utánanéztem a netes platformon, hogy milyen változatai vannak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen vitákat képes kiváltani hogy kell e bele hagyma és hogy mikor öntsük fel a paradicsomszósszal, vagy, hogy a dunántúli vagy az alföldi változat e jobb. Ízlés kérdése, nem vitatkozom, inkább kikapcsoltam az okoskodást, mielőtt kezdett a sok válogatott sértéstől gyomoridegem lenni.

Megkérdeztem az én orákulumomat: Elmeséltettem az anyukámmal.
Láss csodát, olyan lett mint otthon és két pofára ettem. A mi házunk táján így csináljuk, érdekességképpen és notesz helyett leírom ide. A kacsazsír az én addikcióm, teljesen mindegy milyen zsiradékot használunk. 

Töltött paprika

Hozzávalók: (2-3 adag)
6 TV paprika
75 g rizs
1 dl forró víz
25-30 dkg sertés lapocka ledarálva
2 tk só
1 tk pirospaprika
1 evk kacsazsír
1 kis fej hagyma
2 gerezd aprított fokhagyma

Paradicsomszósz:
500 ml sűrített paradicsom
1 l víz
1 tk só
1 púpos evk liszt
1 evk méz
1 evk kacsazsír  

Elkészítés:
A zsiradékon pirítsuk üvegesre a felkockázott hagymát. Tegyük bele a rizst, pár percig még hagyjuk a tűzön. Húzzuk félre, paprikázzuk, sózzuk meg, tegyük bele a fokhagymát. Visszatéve a tűzre, engedjük fel egy kevés vízzel és kapcsoljuk le.
A húst öntsük rá, ha kicsit pihent és lehűlt mócsingoljuk össze a kis kezünkkel, mindenhova jusson mindenből.
A paprikák tetejét vágjuk le, vegyük ki a magházat. A hegyes végére vágjunk egy kis keresztet, hogy megkíméljük magunkat a főtlen belsejétől és ne pattintsa szét a töltelék.
A tölteléket töltsük a paprikába, nagyjából a 90%-áig érjen, hogy legyen helye a rizsnek növekedni.
Készítsük el a paradicsomos levet. Kedvencem!
A zsírt hevítsük fel és habarjuk fel a liszttel. Folyamatos kevergetéssel pirítsuk le a lisztet. Legyen kis darabokban és fokozatosan engedjük fel a paradicsommal, azután a vízzel. Sózzuk meg, keverjük bele a mézet. Érdemes forralt vízzel felengedni, kevesebb idő.
Forraljuk fel a szószt és utána rakosgassuk bele a paprikákat. Takaréklángon főzzük, cirka másfél órát. Néha nézzünk rá, mozgassuk meg a töltelékeket, le ne égjenek.

Langyosra hűlve szeretem a legjobban, egy jó nagy szelet kenyérrel, ha sok töltelék után vagyok, bűntudatból kenyér nélkül is jó.      

ui: Ez évben fagyasztani akarok néhány adagnyi kicsumázott paprikát egymásba rakásolva, így télen is lesz!

A metroban van egy baguette, amire mostanában rákaptunk. Hétvégén kívánkoztam valami olyan olvasmány után, ami könnyed, ami valamiképp kapcsolódik az ételkészítéshez, vendéglátáshoz. Büszkén mondhatom, amit meg lehet keresni a témában, annak nagy hányadát olvastam. A you tube-on megtaláltam egy igazi őskövültetet, a legelső tévés szakácstól, a műfaj megteremtőjétől, Julia Child-tól. Ez a nő egy olyan kedves jelenség, nem tudom, lehet, hogy a kétbalkeze miatt, de nagyon közel állónak érzem a habitusát az enyémhez. Ebben lehet a sikere titka: ha neki sikerülhet úgy, hogy a kezéből kiugrálnak a hozzávalók, a konyhai eszközök, akkor nekem is. Elolvastam a hozzászólásokat a videó alatt, volt néhány okoskodó, aki úgy jellemezte, hogy nevetséges, hibás, semmint hasznos. Szerintem inkább nézzenek olyan profikat, akik profikat oktatnak. Julia nekünk, az  átlag embereknek akart tanítani, mindent a francia konyháról.  A pongyola gesztusok védelmében, meg kell mondanom, minél jobban próbálkozunk normálisak lenni, annál nevetségesebbek leszünk.
Ez a nő elképesztő tudás birtokosa és sohasem szégyellt még többet és többet tanulni és gyakorolni.

Nos, egy baguette készítéséről szóló kisfilmbe botlottam, ahol elment ez a magas nő a kicsi francia pékek közé, hogy megtanulja hogyan tudja hajtogatni tökéletesre, olyan szájbarágósan, szépen végigvezette, hogy megpróbálkoztam vele tegnap. Szimpatikus volt, hogy a tésztát ütni kell, nem csak gyúrni. Még stresszlevezetőnek is tökéletes.
Mindent a kisfilm szerint csináltam, csak egy dolgot felejtettem el: megnézni a szárított élesztő lejárati idejét. 
Nagyon jó állagú tészta lett, öröm volt vele dolgozni. Csak hát, addig várhattam volna hogy 3x-osára keljen, amíg bele nem őszülök.
Amikor kivettem, kopogtattam az alját. megcsavartam, hogy hallom e az ún. “roppanás szimfóniát” hallottam ám, boldog voltam. Ízre finom, csak a lyukak hiányoznak belőle.  
Legközelebb okosabb leszek, friss élesztővel csinálom, vagy megpróbálok kovászt csinálni, amit táplálni kell.

Julia Child féle baguette 
Hozzávalók:
3,5 csésze liszt (1 csésze=2,5 dl csésze)
2,5 tk só
1 csomag szárított élesztő (7 g), 0,3 csésze meleg vízben feloldva
1,25 csésze langyos víz
+ kevés szóróliszt 

Elkészítése röviden:
Az élesztőt futtassuk fel a vízben. – Gyanakodom arra, hogy amit a filmben láthattunk, kevés cukorral bekevert száraz élesztő volt. – A szoba hőmérsékletű hozzávalókat lazán összeforgatom és lisztezett deszkára borítom. Elkezdhetjük gyúrni, ütni-vágni, öklözni, amíg tapintásra puha, nyomásra nyúlós nem lesz. Durván negyed órát vesz igénybe. Lezárt tálban pihenessük 3 órát. Vegyük ki, gyúrjuk át és tegyük vissza még egy órára.
Borítsuk ki lisztes alapra, vágjuk 3 részre. (4 sikerült)
Az egyharmados tésztákat hajtogassuk néhányszor egymásra, majd a végén, mint a gyurmát görgessük hengerré. A klasszikus szabvány méret 17 inch, durván 42 cm. Lisztezzünk meg egy konyharuhát és óvatosan rakjuk rá, húzzuk fel a ruhát kettejük közé, nehogy összekeljenek.
Vigyázat, nyúlik-málik! Egy deszkán rakjuk egyik helyről a másikra. Amit elrontottam, abból lett zsömle, csavart csiga etc.
Valamennyit kelesszük még és egy éles pengével vágjuk meg a tetejét.
A sütőnket a legmagasabb fokozatra melegítsük fel. Vegyük elő a legnagyobb tepsit és a hátlapját fedjük le sütőpapírral. Óvatosan emeljük át a tésztákat és csapkodjuk meg egy kis vízzel. Az lenne az ideális, ha lenne vízpermetező pumpánk, de nincs. Jobb híján ecsettel kentem át és egy kis tálka vizet tettem mellé a sütőbe. Sütés közben megismételtem ezt.  

Vannak olyan napok, amikor csak szeretném, hogy behúzódhassak egy olyan helyre ahol nem ér el semmi a világból. Csak teljen az idő és ébredhessek a következő napra.
Nem történik konfliktus, nincs összecsapás, csak a bújtatott indulatot érzékeled, ami nem enged másra következtetni, csak arra, hogy: kérlek ne legyél itt. Csak lépj le, mert zavarsz.
Egy fafejű vagyok, mert ilyenkor szeretnék megoldani mindent, nem veszem észre hogy csak be kellett volna fogni és pörgessük, felejtsük el. Meg kell tanulnom még  a strucc politikát, a nagy egész ezt várja el. 
Hadakoztam ellene, de csak azt értem el a megbeszéléssel, hogy persona non grata vagyok, elvesztettem olyan embereket, akiket nem erre szántam. Ne tegyétek, inkább csak mosolyogjatok, azt illik.

Frissítés délután: egy adag barackos gombóccal és egy kis szeretgetéssel később már máris jobb.

Voltaképpen ezek az emberek azt valósítják meg minden nap, amit a mi kocka, európai, korlátok közé szorított agyunk elképzelni sem tud. Mostanában mikor bekapcsolom a tv-t mindig valami olyan műsorba botlok bele, ami arról szól, hogy hogyan lehet úgy kitolni a lehetőségeink határát, amit egy jólétben élő ember nem tud. Csak azok gondolkodhatnak így, akiknek már nincs másuk, csak a rugalmasságuk és a jó öreg kényszerűség, hogy élni kell. Még itt is, ahol a háttérben felhőkarcolók vannak, hidak épülnek. Ezek a triciklik 100 éve is így nézhettek ki.    
Alain Delorme,  francia fotós karolta fel ezt a témát és elnevezte Totem-nek.
Most hogy megint végignéztem a képeket, elsőre az jutott eszembe, hogy: mit neked tetris! Alapozó ehhez képest.

A hétvégénk hosszú idő óta először pihenéssel telt. Olyannyira,hogy a múltkor szedett mirabella szilvát is feldolgozhattam. Egy lusta dög voltam, egyik este meló után nekiállhattam volna. De 2 hétnek kellett eltelnie a hűtőben várakozva ezeknek a kis igénytelen gyümölcsöknek, hogy felhasználásra kerüljenek.
Nem volt túl sok elvárásom, de meglepően jól bírták, 90%-ának semmi baja nem volt, csak tökéletesen megértek.
Konkluzió: használjátok minél többször!
Egy kisebb adagot feláldoztam, hogy készül belőle szilvás müzli. Próbáltam rákeresni, hogy mi történik akkor, ha friss gyümölcsöt használok, de nem próbálkozott eddig vele senki, vagyis nincs nyoma, csak az aszalványosnak. Azt a gondolatot követtem, hogy ha összekeverem, a zab felszívja a gyümölcs levét, így a szárazanyag is ízesedik, utána megsütöm.

Most már zörgősre száradt, légmentesen lezártam és viszem az irodába. Gyümölcs, rost, magok. Csak egy doboz kefir kell hozzá és megvan az egészséges reggelim, ha nincs idő többre.
Sőt, olyan soknak éreztem, hogy még egy torta is kerekedett az egyik sarkából. Finom lett, ma azt reggeliztem/tük egy fürt szőlővel. Olyasmi íze lett, mint a krémtúrónak, csak tömörebb matéria, 0 db E betűvel.

Hozzávalók a müzlihez:
250 g zabpehely
250 g mirabella
3 evk szezámmag
3 evk kókuszreszelék
4 evk lenmag
1 tk őrölt fahéj

Elkészítés, ha merhetek ilyet írni ilyen egyszerű cselekvés elé: A szárazanyagot összekeverem és belerakom a gyümölcsöt felezve, kimagozva. Közben átkeverem, hogy masszává álljon össze, a keményítőt kioldja a szilva leve. Utána tegyük egy széles tálba és süssük alacsony lángon, nagyjából 2 órát. Érdemes akkorra időzíteni, amikor valami más dolgot is sütsz, húst mondjuk. Elvan ott az egyik felső rácson. Néha ki kell venni, hogy átforgasd, érdemes egy fa lapáttal kezelgetni.  

Ha kedved lenne megcsinálni a tortát, itt a recept, legalább olyan nehéz, mint az alap:
Alap:
80 g zabpehely, 100 g szilva, kevés fahéj, szezám, lenmag és kókusz 1-1-1 csapott evk, 1 evk cukor.

Krém: 2 evk zabkeverék, 3 dl tejföl, 1 doboz (200 g) ún. Cottage cheese, szemcsés sajt, 2 evk cukor, 1 tk sütőpor, 2 tojás.

Elkészítés: keverjük össze az alap hozzávalóit. Tegyünk félre 2 evk keveréket. Egy csatos tortaformát béleljünk ki sütőpapírral és a többit egyengessük el rajta.
A krém hozzávalóit dolgozzuk össze és öntsük rá a zabos tésztalapra. Süssük addig, amíg úgy nem látjuk, hogy elkezd szilárdulni a teteje. Hagyjuk bent a sütőben lekapcsolás után, várunk a szeleteléssel addig míg langyosra nem hűlt.

Ma délután, vagy inkább este a maradék szilvából pite tölteléket akarok készíteni, sok fahéjjal, szegfűszeggel, gyömbérrel. Igazi szívmelengetőt.

2013 szeptemberében ültettem el jó néhány citrom magot, sajnos a lakásunk fényviszonyai, vagy inkább azok hiánya miatt ki kellett menekítenem őket az “inkubátorba”, ahogy anyukám a déli fekvésű konyhaablakát nevezi. Akárhány növény került hozzájuk mindig sikerült megmenteniük.
A sok magból 2 db lett túlélő, a többi kiesett a magyarországi túlélési játékban, a legszebbekről meg kiderült, hogy a tavaly elszórt körömvirág maradványai.
Nos, a nyári napokat már ők is kint tölthetik és annyira szépek! Minden alkalommal megsimogatom a kis leveleiket, ha kell akkor nagyobb cserépbe ültetem a terebélyesedő gyökereik miatt.
Kezdenek vastagodni a száraik, tudom, csak én látom még bele de engem már emlékeztetnek egy fa törzsére.
Jó hétvégét kívánok Nektek ezzel a kíváncsi (kis) kutyával!

Meg kellett mondani, hogy várja ki a sorát, rendes állat, úgy tesz, mintha őt is érdekelné.

A nagyobbik, cserép nélkül már cirka 30 cm!