Győzelem, fényes győzelem! Ahogy eljött a hétvége, pedig csúfos visszaesés. Beleestem a hétvégi asztal bermuda háromszögébe: rántott hús, töltött káposzta, sütemény.
Nem akartam sokkolni a családot azzal, hogy el kívánok fordulni attól, amit egész életemben tanultam, miszerint a húsban az erő. Csak fokozatosan szoktatom őket a tényhez, hogy ezentúl otthon csak a körettel lakom jól.
Nem várom el, hogy külön fogást készítsenek nekem és nem leszek rosszul attól hogy hozzáért a pecsenye az ízlelő szervemhez.
Erőltetettnek érzem, amikor valaki mindent, amin felnőtt, idegenként kezel, csak azért mert ő felhomályosított lett. Nem tagadom megeszek ezután is egy finom húslevest, megkóstolom a friss disznótoros kolbászt. De csak kuriózumként.
De visszatérve arra, amikor magam gondolhattam ki mit eszem, 3 nap után eljutottam arra a szintre, hogy sok idő után először felgyulladt a villany az agyamban. Hónapok óta váram, toszigáltam, hogy alkothassak, de nem ment.
Elszomorított, hogy itt vagyok egy álomállásban, sokat utazhatok a hétköznapokban, de közben elfelejtek hozzátenni valami értékeset az életemhez, én magam.
Kérdeztem magamtól: Mi van az ambícióddal, most hogy dolgozó nő vagy? Hova lett kiskedves?
Bujkáltam a felelősségre vonás alól, ááá sok dolgom van, ááá elfáradok estére. De tudom azt, hogy ha valami ténylegesen érdekel, akkor nem ismerek fáradtságot, vagy szabadidőt.
3 nap után átlendültem, könnyebb lett a gondolkodás, a gyomrom, a közérzetem, jobban aludtam, többet bírtam, felszabadultam. Rám vall, hogy ez most a friss zöldség szezon alkonyán ér el, de olyan gazdagok vagyunk őszi, sőt téli zöldségekben! Legalább végigeszem a sort.