Mallorcai csirke

Szombat reggel, találtunk egy műsort, amitől mindkettőnknek kocsányon lógott a szeme a gyönyörködéstől: mallorcai konyhaművészet, mezőgazdaság és túrautak. Ott láttuk ezt a receptet, amitől feltételes reflexként az agyam kijelezte a hiányzó belevalókat és a meglévő előkészítésére koncentrált.

Mindenek előtt áztass be 150 g szárazbabot. Tudom, hogy még semmit sem tudsz, de tedd meg.

Néhány hozzávaló kell csak hozzá, némiképp téliesíteni kellett, ugyanis nincs cukkiniszezon, az a változat majd júniustól készül, friss fejtett babbal, mert megszavazta a nagyérdemű, hogy: még, még, még! Van amit önkényesen kihagytam, bagatellizáltam és beletettem.

Este betoppant a család, a gyógyfürdőtől kiszívva és ezt kapták a szaftos csokoládétortával lefojtva. Mit ne mondjak, nem panaszkodtak.

Hozzávalók:

1,5 kg csirke (combok, melle húsa negyedelve stb)

1 db konzerv darabolt paradicsom

1 fej vöröshagyma

150 g szárazbab

2 dl víz

2 szál sárgarépa (cukkini helyett)

1 dl almalé

1 tk só

2 gerezd fokhagyma

5 dkg chorizo kolbász (nem kell megijedni, bármilyen paprikás kolbász megteszi, épp volt otthon, az eredeti változaban is szerepel)

3 dkg füstölt szalonna

Elkészítés:

Mire elérünk ide a bab úgy ahogy megszívja magát és egy kis lábosban előfőzhetjük kevés sóval.

A csirke darabokat átmossuk, nagyjából egységes méretűre daraboljuk. Előveszünk egy nagy főzőedényt és felpirítjuk a darabolt szalonnát, a zsírban a darabolt hagymát megfuttatjuk. Jöhet a kolbász, kis darabokban.

Bőrével lefele belefektetjük a csirkéket, hagyjuk pirulni nagy lángon. Megforgatjuk, sózzuk. Darabiljuk bele a fokhagymát.

Közben fő a bab, vizével együtt öntsük nyakon a csirkét és fedjük le 20 percre.

Miért kell ez? A csirke leve, a fűszerek ízesíti a babot, nem csak a vizet issza.

20-30 perc elteltével vegyük ki a csirke darabokat, nem akarjuk hogy a bab főzési ideje miatt túlfőjön és cafatokra essen.

A babot főzzük alacsony lángon, közben beleborítjuk a paradicsomot és az almalét. Kavargassuk meg néha, nehogy leragadjon. Fokozatosan be fog sűrűsödni, kóstoljuk meg: ha a babon érezzük, hogy mar kásás az állaga, tegyük vissza a húst, ne rá, hanem minél tömörebben az aljára hogy befedje a zöldség. Amúgy itt át is pakolhatjuk egy sütőedénybe, ugyanis pőrén, fedő nélkül a sütőbe vándorol ízesedni és tömörödni, további fél órára.

Ezek után zárjuk rá a a gázt és a vendégek érkezéséig, tálalásig rá se nézzünk.

Krumplipürével nagyon finom.

Címkék: ,
Tovább a blogra »