Megnéztük és minden adott volt egy tökéletes moziélményhez. Pihentek voltunk, a táskámban véletlenül találtam az egyik rekeszben egy meglepetés sört, kevesen voltak, úgy képzeld el, hogy ha 12-őt mondok, már túlzásba estem.
Hatalmas moziterem, miközben Magyarország ebédel, ez a tucatnyi ember elszántan várta, hogy a britek meséljék el anyanyelven ezt a mesét. Nyáúúú! Mondhatnám a kettőnk szlengjével, de legnagyobb bánatunkra, ez a katarzis elmaradt.
Annyira elfogult vagyok az úriemberrel, hogy a “lapos” jelző pironkodva hagyta el mindkettőnk száját. Furcsa, mert azóta sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért. Bosszantó, mert a színészek kedvesek voltak a szerepükben, jól eljátszott, szerethető karakterek, gyönyörű helyeken játszódott. Nagyon tetszett, hogy eredeti képsorokat is bevágtak az archív felvételekből.
![]()
Mr. Sherlock Holmes-tól már megszoktuk az asperger szindrómát jelző, végletekig logikus gondolkodást, ami a külvilág szemében a goromba, arrogáns fráterség csalhatatlan bizonyítéka. Senki nem lepődött meg, hogy jól hozta a karaktert.
A történet azt a folyamatot járja végig, ahogy ez az öntudatos hazafi besétál az enigmát feltörni próbáló, rádiógyárnak álcázott komplexumba és felajánlja szolgálatait a királyért és a hazáért, vagy ahogy kedvenc londoni deketívünktől megszokhattuk: mert szórakoztatja a feladvány.
Mikor ez kibukott, csak ingattuk a fejünket és mosolyogtunk: JAJ Sherlock mindig csak a munka, drága szentem!
Háborús időszakban, ilyen bátorság előtt vagy meghajolnak és utat engednek a bürokratikus szervek a rendkívüli helyzetet szem előtt tartva, vagy kiviszik és az “angol kert”, vagy Angliában csak kert hátsó fertályában agyonlövik arra hivatkozva, hogy kémkedik és hívatlanul besétált egy titkos katonai létesítménybe.
Alan Turing esetében nemcsak hogy bevették a kódfejtő csapatba, de logikus lépésként kirúgatta a brigád felét, inkább 2/5-ét, hogy pontos legyek és önmagát tette meg vezetőnek, magával Winston Churcillel.
Kevesen voltak, így egy rejtvény megfejtésével megméretve az óvóhelyeken lévő lakosságot, versenyt írtak ki, amin 2 fiatal felelt meg.
Keira Knithley nagyon szimpatikus volt ebben a szerepben, tetszett, hogy milyen intelligensen kezelte a megszokott női szerepekből való kilépést, mégis tudta ezt diszkréten tenni. Talán ebben kapcsolódott és egyszerre különbözött Turing karakterétől: Allanből hiányzott az a rugalmasság, amitől elfogadná a társadalom.
De nagyon okosan megfoglamazta: nőként nem tehetem meg, hogy nem legyek kedves, eleve hátránnyal indulok. Ha eredményt akarsz, akkor legalább úgy kell viselkedned, mint egy ember.
A többi 3 mellékszereplő is szerethető volt, érdekes, volt, hogy egyéni indíttatásaik is kiderülnek, de utólag ez a szegény őszinte Turing is rájön, hogy a túl sok személyes információ, bizony megnehezíti a munkavégzést.
Mivel az enigmát minden éjfélkor átállították, vesszőfutás volt minden nap reggel 6-tól éjfélig, nem tudták mit keresnek, a semmit pedig minden nap újrakódolják. Jó kilátások bizony! Megépíti a fő művét, Christophert, amely arra vállalkozik, hogy az adott nap enigma kódját megfejtse.
A nyúlfarknyi információk, elkapott szavakra mondhatnánk hogy véletlen egybeesés, de nem egy olyan ember agyában, akinek minden polc fel van cimkézve ott is! Neki nem locsogás, hanem egy kirakósjáték hiányzó darabjai.
Melengette a szívemet, mert ahogy telnek az évek, ez számomra (is) a végső igazság: “Isten NEM dob kockát.” Ezt Einstein mondta.
![]()
A film fő poénja, Heil Hitlerre köszöntésre vonatkozik, ugyanis Allen rájött, hogy ennyit kell németül tudni ahhoz, elkapja a bika tökét.
De itt még nem gördül fel a vége főcím, mert az egyén sikere nem írhatja felül egy nemzet vagy egy háború sikerét. Nincsenek családtagok, édesapák, testvérek, csak olyan egységek, amik meghalnak, elsülyednek és akik hazajönnek. Itt domborodik ki mennyire logikus ez az ember, ahelyett hogy az ego-t dicsőítené mert megoldotta a 3. Birodalom legkeményebb feladványát, azon ténykedik, hogy titokban tartsa. Ezen lezsibbadtam, de nehéz időkben, nehéz döntések kellenek.
Bejátszások vannak a fiúinternátusbeli életéről és egyetlen barátjáról, akiről megépített kódoló gépét elnevezte: Christophernek. Ez a fiú adta a kezébe az első kódfejtésről szóló könyvet és az első plátói szerelme is volt. A téma ezt a dilemmát is körbe járja és Allan életének a megnemértettségen kívül az a tragédiája, hogy az irányultsága kiderült.
A film kerettörténete egy zizegős rendőr kíváncsisága, aki addig dugja az orrát a másik ember hálószobájába orosz kémet sejtve, hogy egészen más derül ki.
Ellehetett volna a légyottjaival 70-80-90 éves koráig, nem bántott senkit. De mivel kiderült, közszemérem megsértése miatt, hormonkezelésre ítélték, amitől öngyilkosságot követett el.
Többször hangoztatott tanulság a filmben, hogy igazán kiemelkedő eredményeket csak azok léphetnek meg, akik sohasem álltak be a sorba, akikből “nem néztek kis semmit”. A szánkba rágták: ez Allan Turing mottója.
