<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Le Café de Capucine</provider_name><provider_url>https://capucine.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Le Café de Capucine</author_name><author_url>https://capucine.cafeblog.hu/author/le_cafe_de_capucine/</author_url><title>Új hullám</title><html>Az élet sohasem mond le rólunk, hacsak mi nem döntünk úgy. A múlt hét egy olyan nyögvenyelős és gondolkodtató tartalom volt, ami rugdos tovább a boldogabb végkifejlet irányába. Annyit mindenesetre megint be kellett látnom, hogy mindig a béka feneke alól tudunk a legtisztábban látni. Onnan igazán átgondolhatjuk, hogy mi az az életünkben, amit folytatni akarunk és mi az amit elengedünk.&lt;br /&gt;
A festészettel kapcsolatban annyit mondogatok magamban, amit a legelső művészet történet órámon hallottam: &quot;aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni&quot;&lt;br /&gt;
A gyötrődés, a kétségbeesés természetes folyamat, az nem természetes, ha nem ülünk rá egy felfelé törő hullámra másnap, vagy egy újabb hétfőn.&nbsp; </html><type>rich</type></oembed>