<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Le Café de Capucine</provider_name><provider_url>https://capucine.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Le Café de Capucine</author_name><author_url>https://capucine.cafeblog.hu/author/le_cafe_de_capucine/</author_url><title>Prága aurea</title><html>&lt;div&gt;
&lt;a href=&quot;http://2.bp.blogspot.com/-LaMdm40ruCc/UIAmPH-8BNI/AAAAAAAAAIc/0opz4u3sm18/s1600/DSCF5047.JPG&quot; style=&quot;margin-left: 1em;margin-right: 1em&quot;&gt;&lt;img border=&quot;0&quot; height=&quot;300&quot; src=&quot;https://capucine.cafeblog.hu/files/2012/10/DSCF5047.jpg&quot; width=&quot;400&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/div&gt;
Folytatva, megérkezve erre a csodálatos helyre, elsőként ami már feltűnt, az az élénk pirosban villódzó, plázához hasonló állomás kínálata. Ha hősiesen nem fordítom félre a fejemet, minden ruha, könyv, illetve ékszer khmm bizsu bolt láttán, akkor bizony a koronáim igencsak megfogyatkoztak volna, már az első fél órában.&lt;br /&gt;
De szerencsésen kikutattuk a vágyott napijegy titkos helyét (újságárus) és belevetettük magunkat a prágai metróhálózat sűrűjébe. Annyira gusztusos szoc-reál metróállomásokat mint ott, még sohasem láttam. Minden megálló más színű domborműveket rejtett, számomra talán az mestermunkák Toffifie-s üres dobozra emlékeztető kinézete ragadott meg. Mintha egy hatalmas bon-bonos dobozba kerültünk volna.&lt;br /&gt;
&lt;div&gt;
&lt;a href=&quot;http://3.bp.blogspot.com/-_tbgnwo_MzE/UIAmjH-bkII/AAAAAAAAAIk/cwnHt4Q2IEI/s1600/DSCF5048.JPG&quot; style=&quot;margin-left: 1em;margin-right: 1em&quot;&gt;&lt;img border=&quot;0&quot; height=&quot;300&quot; src=&quot;https://capucine.cafeblog.hu/files/2012/10/DSCF5048.jpg&quot; width=&quot;400&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/div&gt;
&lt;br /&gt;
Elmetrózunk a szállodához, amely egy külvárosi kerületben volt, féltem is kicsit hova kerülünk. Szemetes sikátorokra, beton között feltörő gazra és hajléktalanokra számítottam. A meglepetés akkor ért, amikor rendezett parkokat, árnyas fasorokat, macskaköves utcákat találtunk ahol nem tudom öröm-e, de szerintem öröm lehet élni. A hotelünk mint egy kolosszus, úgy magasodott a kis négyemeletesek fölé.&lt;br /&gt;
Mikor elfoglaltuk a szobácsKÁnk, összeszedelőzködtünk (értsd kedves olvasó: sört és croissant-t vettünk) hogy elérjük az aznap utolsó, 2 órás, deluxe városnéző túrát. Azt gondoltuk, hogy mivel utolsó, sokan lesznek és hogy sörözve és croissant uzsonnázva tudunk művelődni, miközben suhan velünk a busz.&nbsp; &nbsp; &nbsp; </html><type>rich</type><thumbnail_url>https://capucine.cafeblog.hu/files/2012/10/DSCF50471-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>