<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Le Café de Capucine</provider_name><provider_url>https://capucine.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Le Café de Capucine</author_name><author_url>https://capucine.cafeblog.hu/author/le_cafe_de_capucine/</author_url><title>&quot;Challange accepted&quot;</title><html>&lt;div&gt;
Ez a téma a almás őszi kalácsom/akármim szeletelése közben jutott eszembe. Mit kaptunk a nagymamáinktól? Sok disznótor alatt megevett pogácsát, amit csak nekünk csinált (a többi 10 ember csak kapott belőle :D), aprót fagyira, sok megnyerni hagyott kártya és társasjátékot, felvigyázást, ha betegek voltunk, orosz háborús élményeket az ő gyerekkorából, élménybeszámolót a népdalkörből, vagy nyugdíjjas termálfürdőzésből. Sok mosoly, ölelés és feltétlen rajongás. A nagyszülők szentek és sérthetetlenek.&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
El kell mondanom azt a kedves versengést, amit nagymamám támasztott kettőnk között. Akkor kezdődött, amikor felvetettem azt a nevetséges kérdést a Masternek, hogy : Mama, ha házi rétest akarnék csinálni, hogyan tegyem?&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
&lt;a href=&quot;http://2.bp.blogspot.com/-1kICS99uNic/UJzrD2pZhLI/AAAAAAAAAOQ/dn38eXD3vcc/s1600/PICT8369+%28800x795%29.jpg&quot; style=&quot;clear: right;float: right;margin-bottom: 1em;margin-left: 1em&quot;&gt;&lt;img border=&quot;0&quot; height=&quot;316&quot; src=&quot;https://capucine.cafeblog.hu/files/2012/11/PICT8369-800x795.jpg&quot; width=&quot;320&quot; /&gt;&lt;/a&gt;Erre az több mint 50 éve sütkérező tündérke válasza csillogó szemmel (mint a jó öreg Barney Stinson: Hmmmm Challange accepted!)&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
-Nézzük meg, ki csinál jobbat!&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
Ha előre tekerek 2 napot az időben, amikor jómagam a konyha egy sarkában kuporogtam és sírtam a mócsingos rétestészta miatt, nagymamám felhívott telefonon:&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
- Na, kisunokám, mikor hozhatom a rétesem, hogy összemérjük?&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
Természetesen a rétese olyan volt, mint a nagymamás sütis szakácskönyvekben. Gyönyörű. Az enyémmel viszont csak kopogtatni lehetett volna, vagy 8 napon túli sérülést okozni.&lt;/div&gt;
&lt;div&gt;
A tanulság viszont most érhető tetten, kezdő háziasszony koromban: sohasem szabad feladni a kigondolt projectet, hiába néz rá a kutya is ijedt szemekkel, hogy ezt neki szánjuk. Addig kell erőlködni, szenvedni, amíg elégedetten leülhetünk egy kávé mellé&nbsp; az általunk csinált szemétdomb tetejére, lisztes arccal és ruhával, nyers tésztás hajjal, miután betoltuk a kis aranyost a sütőbe.&nbsp; &nbsp; &nbsp; &lt;/div&gt;
</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://capucine.cafeblog.hu/files/2012/11/PICT8369-800x7951-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>