1.0Le Café de Capucinehttps://capucine.cafeblog.huLe Café de Capucinehttps://capucine.cafeblog.hu/author/le_cafe_de_capucine/Olyan estének nézek elébe, mint az elmúlt napokban annyiszor: próbálok megoldást találni azokra a megrágandó és igazság szerint kiköpendő csomagokkal, amit nem tudok lerakni. Olyan elmérgesedett, megmerevedett és szőnyeg alá söpört helyzetekről beszélek, amikor akkor úgy gondolod, hogy jogosan teszel szemrehányást valakinek, aztán a következmények, mint egy tóba dobott kő koncentrikus körei elhatalmasodnak, az "én csak őszinte vagyok" felkiáltást hangoztatva töltöd ki rajta a saját csalódottságod és mellőzöttséged.<br /> Olyan szemetek, olyan emberek vagyunk. Minden gyarlóságom birtokában azt kell mondanom, hogy a saját hibáimon kívül másokéit is meglátom. Csúnya módon, emlékeztetem is őket a saját félelmeikre és lelki gátjaira. Duzzogva bár, felháborodva, néha hisztisen, végül belátva, de tudomásul veszem azt, ha mástól ilyet kapok.<br /> Érdekes módon azok a kapcsolatok maradnak meg hosszútávon, amelyekben ott volt az összetűzés és meg lettek rágva. Másokkal, akikkel mai napig szeretném ezeket megbeszélni, megszakadtak, hiába előzte meg azt jó néhány szép év. <br /> Többek között azért szeretem annyira a párom, mert ő ismeri a legnagyobb skálán a reakcióimat és be kell vallanom, remekül kezeli őket, bár ez a törődés mindkettőnknek új. Nekem a meghallgató fülei, neki pedig az, hogy moderálnia és objektíven értékelnie kell. Ennek ellenére, mindig eszembe ötlik kedves barátnőm szentenciája: "Ha minden embernek csak egy igazi barátja lenne az életben, nem lenne szüksége az embereknek pszichológusra." <br /> Konklúzió: Gazdag vagyok, nemhogy egy, hanem legalább 3 ilyen embert mondhatok segítő erőnek, akik nem futnak el a másik rossz napján, hanem megkérdezik: Kedveske, térjél magadhoz, segíthetek?     rich