<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Le Café de Capucine</provider_name><provider_url>https://capucine.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Le Café de Capucine</author_name><author_url>https://capucine.cafeblog.hu/author/le_cafe_de_capucine/</author_url><title>Semmi doboz</title><html>Nem tudom, hogy kinek mi a semmi doboza, de abban biztos vagyok, hogy van. Nem negatív dolog ez, nem szedàlt állapotról beszélek. A semmi doboz az a hely, ahova az agyunk pihenni vonul vissza.&lt;br /&gt;
Helytelenül a fogalom alkotója csak férfiak szàmára tartja fenn, pedig nekünk is kell ilyen üres járat. Nekem minden alkalom, amikor kávézom, ilyen. Nem vàlaszolok a kèrdésekre, nem reagàlok ès igen, nem biztos, hogy gyorsan lehet ilyenkor beszèlgetni. Csak mélàzni, hümmögni és nèha felmosolyogni.&lt;br /&gt;
Szegeden a kávéhàzak sarkában hódoltam a dobozomnak, régi régi cimbikkel, sutyorogva és nevetgélve, néha hangosan, mikor nem csak kávé volt a rendelés, művészetről és életről folyt a szó. Máskor szomorúan zuhantunk önsajnàlatba, kis életünk problémái miatt. Debrecenben reggeli rituálém magamban, vagy a délután az egyetemen új baràtokkal, papírpohárból főzésről&nbsp;beszélgetve.&lt;br /&gt;
&lt;br /&gt;</html><type>rich</type></oembed>