<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Le Café de Capucine</provider_name><provider_url>https://capucine.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Le Café de Capucine</author_name><author_url>https://capucine.cafeblog.hu/author/le_cafe_de_capucine/</author_url><title>Műterápia</title><html>A hétvége egy lélegzetvétel alatt már át is fordult hétfőbe. Ironizálva, édeskésen énekeljük azt a chansont, hogy: Igy múlik el az életünk, emlékezünk emléééékezünk...&lt;br /&gt;
Most még csak vicceskedünk ezen, nem vesszük komolyan, de tényleg ez van. Mindig eszembe jut ilyenkor, mintegy mementóként, hogy: mit raktál ma le az asztalra?&lt;br /&gt;
Nem, tévedés ne essék, nem arra gondoltam, hogy hány papirt tologattam egyik helyről a másikra, hány embert szolgáltam ki, milyen információkkal láttam el őket, mennyit költöttem...nem.&lt;br /&gt;
Mi volt az a napodban, ami előre visz a céljaid felé? Épitettél e ma (gondolat, gesztus, emberi interakció) valamit, ami jobbá tett téged? Volt ilyen?&lt;br /&gt;
A válaszom nem lesz meglepő, néha nem tudok ilyen momentumot kiemelni a napomban. Sőt olyan is elő szokott fordulni, hogy nemhogy épitő, romboló vagyok. Sajnos nem mindig a jó időben veszem ezt észre.&lt;br /&gt;
&lt;br /&gt;
&lt;table align=&quot;center&quot; cellpadding=&quot;0&quot; cellspacing=&quot;0&quot; class=&quot;tr-caption-container&quot; style=&quot;margin-left: auto;margin-right: auto;text-align: center&quot;&gt;&lt;tbody&gt;
&lt;tr&gt;&lt;td style=&quot;text-align: center&quot;&gt;&lt;a href=&quot;https://capucine.cafeblog.hu/files/2014/03/tumblr_n01dgh4b5j1qlq9poo4_500.gif&quot; style=&quot;margin-left: auto;margin-right: auto&quot;&gt;&lt;img border=&quot;0&quot; src=&quot;https://capucine.cafeblog.hu/files/2014/03/tumblr_n01dgh4b5j1qlq9poo4_500.gif&quot; /&gt;&lt;/a&gt;&lt;/td&gt;&lt;/tr&gt;
&lt;tr&gt;&lt;td class=&quot;tr-caption&quot; style=&quot;text-align: center&quot;&gt;A műterápia első ismert páciense: Vincent Van Gogh&lt;/td&gt;&lt;/tr&gt;
&lt;/tbody&gt;&lt;/table&gt;
Viszont a javamra irhatom azt, hogy strigulázom a jó dolgokat az életemben. Tanulom azt, hogy a dühöngésre elpazarolt elképesztő mennyiségű energiát, a kreativitásom irányába forditsam. &lt;br /&gt;
Mint ahogy Micimackó is mondja magának: gondolj, gondolj! Ugyanezt tanácsolom magamnak.&lt;br /&gt;
Mint egy házifeladat: ha elkezdesz olyan dolgok miatt dühöngeni, amin Te már nem tudsz változtatni, akkor mehet az agyad a tervezőszobába: fessen képet képzeletben, irja meg könyve egy fejezetét, tervezzen egy plakátot vagy találjon ki egy pozitiv tartalmú a k á r m i t, ami ráállit egy emelkedő szakaszra.&lt;br /&gt;
Rossz emberek, rossz helyzetek annyit el tudnak harácsolni a produktivitásunkból, ne adjunk többet nekik, mint amit megérdemelnek. &lt;br /&gt;
&lt;br /&gt;</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://capucine.cafeblog.hu/files/2014/03/tumblr_n01dgh4b5j1qlq9poo4_500-150x150.gif</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>