Le Café de Capucine

Cafuné: az a tevékenység, amikor valaki haján végigfuttatod az ujjaid. A szó olyan bájos mint a jelentése. A blogban már említettem, hogy az a fajta nyelvtanuló vagyok, aki nem tudja helyesen, csak műveli és reménykedik a jó eredményben. Nem akarok úgy csinálni, mintha értenék hozzá, csak szeretem olvasni, hallgatni, napi szinten piszkálgatni az angolt. De… Tovább »

 A blog eddigi írásaiban már megemlítettem ezt a kezdeményezést, de úgy döntöttem, egy teljes írást érdemel. Nincs eléggé hangsúlyozva, hogy mennyit számít egy <10 milliós városban a megfelelő helyezkedés, a kreativitás, ha az ember olyan helyen akar élni, ami tágas, központi helyen van és nem utolsó sorban az övé. Következő alkalommal, mikor ellátogatunk Londonba, biztos… Tovább »

Egy véletlennek aligha nevezhető esti böngészés alkalmával jutottam el egy zseniális blogra, (Ada Kaleh szigete volt a téma, hamarosan.) ami napi rendszerességgel közöl kevésbé ismert történelmi képeket és karol fel olyan dokumentumokat, amikert érdemes kifejteni bővebben.  Nem csak engem bűvölnek el az újraszínezett képek és visszatérő motivum Párizs. Gyerekkorom óta szeretnék eljutni, de mindig csak… Tovább »

HelyszÍn: Debrecen, szombat reggel. Sétánkat ez a kis kurtizán szakította félbe, utána felbukkant a macska is. Há, elsőre is a macskáról beszéltem, ugyanis odasétált hozzánk és én, mint önkéntes állatgyomrozó (kedves értelemben) azonnal állományba helyeztem saját magam. Ilyenkor csak remélem hogy a másik félnek is jó. P. kapott már el olyan képet, ahol a megölelt… Tovább »

Azt gondolom érdemes lenne felkeresni a címet. Bár amit megmutathatnak, azt már megtették. Forrása Eddigi nyaralásaim külhonban, valahogy sohasem kötődtek a nyaralás témaköréhez. Amíg a család végtelenítve tudott fürdeni én meguntam fél óra alatt, azóta kitanultuk a rendet: család fürdik, én magányos fotótúrákon élvezkedek, középkori városrészeket figyelve. 17 évesen Horvátországban voltam először külföldön és egyből… Tovább »

A rendhagyó lakhelyek sorozatom x-dik részében a lakhatásra alkalmas hajó keresésem osztom meg a nagyérdeművel. Mindenek előtt leszögezem: nem tudom hogyan lehet egy hajóban elképzelni a családi életet. Legalábbis nem úgy ahogyan először találkoztam a témával még réges-régen Lyonban. A Rhone parti sétányon magányos postaládák álltak közel a folyóparthoz. Nem tudtam mire vélni, de amikor… Tovább »

Talán a Myfair Ladyben találkoztam először ilyen kis megbújó föld alatti alkalmatosságokkal, sous terrain-ekkel. Londonban volt szerencsém annyit látni belőlük, hogy teljesen beléjük szeressek. Nem mondhattam rájuk sem azt, hogy sötétek, nyirkosak vagy egészségre károsak lennének, csupán egy 10 milliós metropolisz egyik tradicionális válasza egy több száz éve égető kérdésre. Nekem ezeknek a lakások egyet… Tovább »

Weöres Sándor verse mai napig az egyik kedvencem, jó persze nem egy Anyegin komolyságú, de olyan jó kántálni, hogy kutyafülű, kutyafülű Aladár. Ha már Sztyepánovicsnak elneveztem egy kövér tacskót, akkor Aladárnak is elnevezhetnék egy kihipózott szőrű pumit. Hogy hol láttam ilyen csudabogarat? Kutyakiállításon. Úgy vagyok a kutyákkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Lehet egy kutya… Tovább »

Voltaképpen ezek az emberek azt valósítják meg minden nap, amit a mi kocka, európai, korlátok közé szorított agyunk elképzelni sem tud. Mostanában mikor bekapcsolom a tv-t mindig valami olyan műsorba botlok bele, ami arról szól, hogy hogyan lehet úgy kitolni a lehetőségeink határát, amit egy jólétben élő ember nem tud. Csak azok gondolkodhatnak így, akiknek… Tovább »

A fiatalember szerencsét hozó napja. Apu nem osztozik az örömben. Nagy fehér Öntudat. Egyik kedvenc: lehetne a “Szeretem a testem!” műsor (ha még van) zászlóshajója Mindig a szívem csücske volt, amikor a sok kedvenc témáim néhánya összefogózkodik és valami csodálatosat hoz létre. Jelen esetben a címkék a következők: történelem, emberek, New York és az ucca…. Tovább »