Le Café de Capucine

Varázslatos és pőre gyermekkor Alain Laboile fotóin

Nem tudom ezt az embert, ezt a látásmódot jobban promotálni. Annyira kedves képeket készitett, hogy néhányukat közülük mindig a szemem közelében akarok tartani. Felkerültek az iroda falára és mindig jó kedvem lesz tőlük. A szabadidőmet, sőt az ún. “üresjáratokat” (ami nem üres, mert ilyenkor tájékozódom a világ folyásáról) is azzal szoktam tölteni hogy a világ… Tovább »

Hétvégi romimádás: Tiszagyulaháza és Berekböszörmény

A kiegészitő munkahelyem egyik legnagyobb előnyének azt tartom, hogy utazhatunk. Eddig is imádtam, hogy a kis poloban faljuk a kilométereket, viszont a közelmúltban vettünk egy kis tankot, egy berlingót, amibe belefér a toronyóra lánccal, egy kutyaház és 2 bicikli. Igen, végre kinyújthatja az ember a nyakát, a lábát, akár cilinderben is vezethetne.  Nagyon tanulságosnak érzem… Tovább »

Szerzetesek ágya, de legalább nem lesz lumbágód

Eljutottunk odáig P.-vel, amit Kőhalmi Zoltán humorista írt bele az IKEA ügyfélszolgálatára címzett levelében, így szól: “Mondják meg nekem annak a tervezőnek a nevét, aki tervezte azt a bútor, hogy személyesen őt szidhassam a terméke miatt!”  Nem akartuk belátni – mert mindketten csillogó szemekkel csüggünk az IKEÁ-n mint szent és sérthetetlen médiumon, aki eljuttatja az… Tovább »

Amire kamerát emeltem, Mihály napi vásár 2013 ősz

Tudom, sekélyes, egyoldalú, hogy ebből a nagy eseményből ennyit láttam meg. Mindenesetre az indián nyár megsegítette a Debrecenbe látogatókat, nem esernyőtenger fogadott. Ilyenkor egy rituálisan elfogyasztott lángos után kezdünk csak neki a lassú, zombiszerű araszolásnak, aminek oka rendszerint egy húzókocsis nyugdíjas, vagy egy épp egy kisgyermek. A tömeg így szűri ki a problémák előfordulásának esélyét,… Tovább »

Twentieth century dogs és miegymás

Ennyit mondhatok: fortepan.hu Szeressétek, tiszteljétek. Nézegessétek minél többet, mert ott van a 20. századi magyar ember minden szerepe: feleség, anya, földbirtokos, aranyifjú, jóevő, kártyapártner, katona, osztálytárs. Megható, mert magánemberek és családok egyéni látásmódjába túrhatunk bele, amit az idő és egynéhány nagyon szorgalmas ember közkincsé tett. Az állatok néma és rajongó megfigyelői az életünknek. Ez a… Tovább »

Március idusára

Nagyvárad mindig a nosztalgikus szívem csücskébe tartozott, ahol olyan tartással lépsz be az EMKÉ-be, hogy bizony Ady is ide tért be, hol az ital fennkölt, hol a színésznők szereplési vágyát kielégítendő, szereposztó díványhoz hasonlatos (itt újsághasáb), alantasabb céllal. Kihúzod magad a Fekete Sas palotában, mert tudsz róla hogy a dédszüleid is itt kávéztak meg egy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!