Debrecenben még nem találtam olyan környéket, amely esetében találkozott volna az ízlés és a pénztárca közötti összekötő kapocs. Vagyis egy kivétel volt, ahol el tudtam volna képzelni, hogy gyümölcsöt szüretelek, – működő kert volt, nagy gondot viselt rá a gazdája – lekvárt főzök be egy csendes utcában, közben a háttérből laposakat pislog az előző írásomban… Tovább »
Foghíjtelken is szép az élet
Debrecenben még nem találtam olyan környéket, amely esetében találkozott volna az ízlés és a pénztárca közötti összekötő kapocs. Vagyis egy kivétel volt, ahol el tudtam volna képzelni, hogy gyümölcsöt szüretelek, – működő kert volt, nagy gondot viselt rá a gazdája – lekvárt főzök be egy csendes utcában, közben a háttérből laposakat pislog az előző írásomban… Tovább »

A napokban eszembe jutott Robin Williams monológja a Holt költők társaságából: Szívd ki az élet velejét, Carpe Diem! A napokban olyan energia lengett minket körül, hogy a rendelkezésünkre álló 24 órába beleerőszakoltunk 25-öt! Szombaton volt az évfordulónk. Megint. Mert januárban is ünneplünk egyet, de Február 28.-án is. Olyan ez mint a névnapom. Annyiszor fogadom a…
Azt gondolom érdemes lenne felkeresni a címet. Bár amit megmutathatnak, azt már megtették. Forrása Eddigi nyaralásaim külhonban, valahogy sohasem kötődtek a nyaralás témaköréhez. Amíg a család végtelenítve tudott fürdeni én meguntam fél óra alatt, azóta kitanultuk a rendet: család fürdik, én magányos fotótúrákon élvezkedek, középkori városrészeket figyelve. 17 évesen Horvátországban voltam először külföldön és egyből…
Ez az ember egy olyan ex rocksztár kinézetű építész aki vicceskedésből elvégezte a mérnöki fakultást, csak azért hogy tudja, hogy honnan kell a lehető legmesszebb elmennie. Már most szimpatikus. A hatvanas-hetvenes évek ébredező környezetvédő mozgalmainak hatása alatt megalkotta a saját megoldását az akkori ÉGETŐ ökológiai kizsákmányolásra és szemétkérdésre. Azt mondotta, hogy minek neki építőipar és…
Ahogy nemrég ígértem, egy írást terveztem a Múzeumfaluban megfogdosott és megcsodált, Árpád kori építészeti bemutatóról. Október 3.-án nyitott ez a nagyjából 8 házikóból álló kis “falu” tóval és fedett, kemencével összekötött kis sütögetővel. Mi még 90%-os készültségben láttuk, csak kifele menet vettük észre a belépni tilos táblát. Vágyom arra, hogy megnézzem milyen lett az összkép…
Szerencsés embernek mondom magam, ugyanis a P, a Pár előhozakodott a kapcsolatunk második legjobb (az első a gyűrű volt egy random szőlőhegyen a Baltonnál) felvetésével. Menjünk el a hétvégén a nyíregyháza mellett lévő múzeumfaluba. Az ötletet egy kiszólásom adta egy héttel korábbról, mert belebotlottam egy beszélgetős műsorba apukám autójában. Semmi sincs véletlenül, ahogy az a…
Talán a Myfair Ladyben találkoztam először ilyen kis megbújó föld alatti alkalmatosságokkal, sous terrain-ekkel. Londonban volt szerencsém annyit látni belőlük, hogy teljesen beléjük szeressek. Nem mondhattam rájuk sem azt, hogy sötétek, nyirkosak vagy egészségre károsak lennének, csupán egy 10 milliós metropolisz egyik tradicionális válasza egy több száz éve égető kérdésre. Nekem ezeknek a lakások egyet…
Mindig dohogok akkor amikor régi, hangulatos épületeket látok a butaság és a kapzsiság, vagy csak az épp aktuális rendezési terv martalékává válni. Szerintem mindenkinek van ilyen vesszőparipája, én amikor ilyen gyalázatot látok, fejben írom a blog következő bejegyzését a úgy róva az utat Libakert városrészig, nem kerülve a vitriolos és sokszor trágár szófordulatokat. A gondolat…
A vasárnap ágyon elnyúló, növényültetős nyugalomjátékká nőtte ki magát, olyanná, amikor mindennek utána tudsz nézni, ami húzódik a napjaidban, pedig vágysz rá. Ilyenek nekem az alternativ épitészetben való álmodozás. Nem tudom, hogyan fogom kibeszélni, hogy nekem ilyen, pontosan ilyen kell, szerintem a kompromisszum mértéke P. agyában nem ilyen szines és kerek, mint ez a ház….
Nem rejtettem sohasem véka alá azt, hogy a debreceni mikrofilmtár nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szeressek itt lakni, hogy találjak szépet és értéket ebben a városban. Nem ilyen lelkülettel költöztem ide vissza 2 éve. A múltkor megláttam az egyik félreeső polcon egy fényképalbumot, amire az volt felfirkantva: Műemlékek. Hogy nem láttam még eddig? Viszont amint a…