Le Café de Capucine

Leckéztet ez a hét, leckéztet az elmúlt időszak. Nem akar megtaposni, csak érezteti erejét és csodálatos ajándékként élem meg. Úgy a munkában mint a kapcsolatunkban. A munkában azt veszem eszre, hogy ha a sok bosszantó dolog és ember mellett kapunk kis ajándékokat, ami arra enged következtetni, hogy alapvetően jók vagyunk, nemcsak mi ketten, hanem Mi, mindannyian, csak a rosszak több figyelmet csikarnak ki maguknak. 

A hétköznapokban elfelejtünk dicsérni, pedig nagyon fontos.
Nem akarjuk, hogy így legyen de az aktuális napi probléma megoldása eltolja a hangsúlyt az igazán fontos dolgokról és emberekről. Azt hittem mentes vagyok ez alól, hogy én majd odafigyelek erre, de sajnos nem. Mindenesetre törekszem arra, hogy 10-ből egyszer eszembe jusson és akkor azt ki is mondjam. 
Nem vagyok fából, imádom, hogy megdicsérik a főztömet, az ember szűkmarkú a dicséretemmel, ha precizitással, számolási dolgokkal kapcsolatos,  viszont nagyvonalú a konyhai teljesítményemet illetően.
Ennél a fasírtnál elégedetten bólogatott és ezt mondta: neked ez A tehetség az életedben, amiért érdemes dolgoznod.
Ilyenkor csak ez a mém jut eszembe:

Még három év után is megmelengeti a szívemet egy ilyen. de nem tudom megijedjek e, hogy nem említett mást. Csak viccelek, a pillanatban él, ő ott és akkor a legboldogabb hasú férfi volt a világon.
 
Hozzávalók:
35 dkg darált hús
3 evk zabpehely aprított
5 dkg kolbász
1 kis fej hagyma
1 kupak balzsamecet
1 maréknyi levélzöldség (spenót, rukkola stb)
1 kk só
kevés paprika
1 evk mustár

Elkészítés:
Vágjuk apróra a hagymát és a kicsire vágott kolbásszal lassú tűzön pirítsuk meg. Kanalazzuk egy keverőtálba, adagoljuk rá a zabpelyhet és a felaprított leveleket. Sózzuk meg és adjuk hozzá az ecetet és mustárt. Kézzel keverjük bele a húst, mintha csak rámorzsolnánk és dolgozzuk jól át.
Kis ellapított tallérokat gyúrjunk belőle és forró serpenyőben, letakarva, alacsony lángon süssük meg. Nem kell alá zsiradék, a kolbász miatt nem ragad le.

Az art deco, ha torta volna

Be kell vallanom valamit: sokáig volt egy titkos hobbim. Egészen a legutolsó időkig, amíg nem kopogtatott be (szó szerint értendő, házhoz jött) az ajtómon a szerelem, éjszakákat töltöttem azzal, hogy szörföztem az interneten és ismeretlen emberek esküvői tortáit nézegettem. Ruháról nem is álmodoztam, nem fájdítottam a  szívem azzal, ami úgy sincs kilátásban.
De a torta… az olyan kompromisszumos megoldás, ráfoghattam az egész addikciómat arra, hogy érdekelnem a szakmai truvájok a sütésben és díszítésben. Huncut, mi? Jó, egy ember volt aki tudott erről, előtte takaróztam ebbe a mondókába.

Bezzeg most még nem intéztem el. Még két hónap az esküvőig, de elég sok kardinális kérdésre még nem született válasz. Ilyen a torta is. Most meg itt vagyok, a menyasszonyi ruhám a hibás.  Karácsony óta annyiszor lejtettem a házban, hogy az alja bepiszkolódott, ki kell addig mosni, valahogy elviszi minden a figyelmem. 

A bennem lévő sznob azt mondja, hogy törekedj az egyszerűségre, a letisztult vonalakra, de a szemem nem akar engedelmeskedni. Gyönyörű színek és minták vannak ám a 2015-ös eresztésben, a fémes csillogásról és a csodálatos virágokról, fondant-fodrokról nem is szólva.
Azt terveztem, hogy mivel sok gyerek lesz, szeretnék valami gyerekbarát süteményt is, arra gondoltam ez esetben, hogy beleadja anyu a kezébe és már mehet futkározni, játszani tovább. Jó választásnak gondolom a muffint, szeretnék alternatívát nyújtani ezzel, meglátjuk lesz e rá jelentkező.
 
Ezzel szemben ott van az, hogy hiába látok a pinteresten jó ötleteket, ha itthon még nem lehet ilyet csináltatni, akkor marad az “Egyszerűség, csendes nagyság” elv, ami ugyan hangzatos, de kompromisszum.
Forrás: itt

Pisze mackóorr is kandikálhat ki a tortaremekből

Eljutottam ennél a filmnél arra a pontra, amit sohasem akartam meglépni: kívülről néztem, nem tudott a cselekmény bevonni. Mivel nem tudtam belefeledkezni, végig drukkoltam magamban, hogy Szirmai Gergely ügyeletes megmondó úrnak ne legyen igaza és érdemes legyen közel 140 percet eltölteni ebben a világban. Az ami felháborított amikor megnéztem a film kritikáját, az a butaság volt és a lesajnálás, amit olyan dologról nyilatkozott elég kisarkítottan, amit még el sem olvasott. Ez volt az utolsó filmes véleménye amire adtam.
Meg kell védenem ezt a filmet és a rendezőjét:  egy torzót, egy megcsonkított, zanzásított dolgot kellett kiadnia a kezéből, huszárvágásokkal kellett fontos részeket és kulcsmomentumokat kihagynia, fölösleges dolgokat kellett beleírnia azért, mert a legnagyobb főnöke ráparancsolt. Ez a főnök hamar ítélkezik sok előző filmélmény, elvárás, talán még emlék is van az agyában: épp olvas engem.

Tedd a szívedre a kezed, beülnél e egy 4 vagy 6 órás filmre? Vagy kibírnád e azt, hogy olyan távolról kezdje a mesélést, hogy a látóhatár végén sem látod az első gyilkosságot, de már rásütöd, hogy “UNALMAS”?
Néznéd e valamibe a főszereplőt, aki sokkal bonyolultabb és megkockáztatom érzékenyebb mint az orosz usankás seggfej sztereotípia? Mert Tom Hardy egy kőagyú bunkó volt benne, pedig szerepe szerint nem kellett volna. Jó lett volna, ha nem mondd ellent saját magának a történet, de néha fel kellett áldozni ezt is az követhetőség kedvéért, ki kellett mondani olyan dolgokat, amit érezni kellett volna.
Odafigyeltek a kis részletekre, hogy a betömjék a száját annak, aki keresi a pontatlanságot. De a nagyokról, a történet szempontjából fontosakról igencsak elfeledkeztek. Kihúzták annak a családnak a tragédiáját, akikre épül a regény ÉS a fő motiváció a gyilkosságokhoz. Gyenge fundamentum, de kivülről így sem látszik a hiány. P. élvezte és a nagyközönség szintén nem tudja minek kellene benne lennie, mi által kellene mozognia az egész szerkezetnek.
Mindenbe próbáltak belekapni, de fogyasztáshoz szokott agyunk nem látja a felvillanó utalásokat, nem tud annyit a szálon időzni, így értelmét veszti, hogy belerakták.   
 

Csak úgy odacsöszve egy pár Meyer citrom egy tanár laksásában. Egy ember havi bére megehető.

       
Közben végig az kattogott az agyamban, hogy nem hiába írnak könyvet és írnak forgatókönyvet. Egy könyv ráérősen mesél szórakoztatni akar, kitér olyan dolgokra, ami nem feltétlenül kell tudnod, mégis jól jön az atmoszférához. Truvájkodik azzal, hogy úgy olvass érdektelen dolgokról, hogy ne akard letenni, sőt dagonyázz abban a világban amit ő fest le. 
Egy mozifilm annyit vállal, hogy arra a 2 órára lekössön és gyorsítva megélj mindent amit egy könyv oldalról oldalra bont ki. Egy filmben, nos ott pörögni kell, minden kiszólásnak és tettnek oka kell hogy legyen, mert nincs idő többre.  
Vannak igazán jó regényadaptációk, de az esetek nagy részében nem lehet úgy összehangolni két külön lelkülettel készített dolgot. Az excelt idézve: “részleges, vagy komoly funkcióvesztés következhet be”.

Ha nem olvasom, nem tudnám miért kap egy rab kanapét a börtönben.

Például ott van a kedvenc példám erre, a Napsütötte Toscana film. Itt a komoly funkcióvesztést karikáznám be válaszként.
Amióta elolvastam a könyvet, azóta haragszom az írójára, hogy engedte, hogy csak a könyve címe maradjon a történetben. Megint visszakanyarodunk a kérdéseimhez: mit vársz el egy filmtől és egy regénytől?
Frances Mayes gyönyörűen leírja az olasz délutánok fülledtségét, vagy hogy milyen gyümölcsöket kapott a piacon, de rajtam kívül érdekel e valakit milyen egy csöndes, nyugodt csoda a filmvásznon, talán még zene sem lenne alatta, csak a kabócák ciripelése… Órákig elnézném, de az embereknek kell a történet, egy szenvedés története, egy lelki út bemutatása, de mán!  
Van ám arany középút, a BBC profin műveli: több részes, hiteles, elidőző könyvadaptációk. Mondjuk arra biztos nem jutna mozifilmes budget.

Jó párszor emlékeztetnem kell magam a panaszkodós énemnek, hogy tegye vissza a kis pofiját alapállásba és a morális és fizikális vérnyomás kilengéseit ne vegye olyan komolyan. Csak legyen hálás, hogy van munkája, hogy nem egy macskához megy haza és hogy lyuk van a fenekén.

Egyre nehezebb szó nélkül hagyni, vagy csak magamban dühöngeni olyan dolgok miatt, amikre nem tudok megoldást, mert alapjaiban kellene az emberi kapcsolatokat és szokásrendszereket megreformálni. Egyedül nem megy, minden birkával nem tudsz leállni vitatkozni!
De gyarlók vagyunk, csak homokba dugjuk a fejünk.

Múlt héten olvastam egy viccesnek tűnő, de ideiglenes megoldást nyújtó kis gondolatot az ilyen helyzetekre. Szabad fordításban így hangzik: “Sz@r napom van, mindjárt veszek valamit a neten és jobb lesz.”
Gondolom, a bevezetővel megcsináltam a jó hangulatot, mutatnék néhány darabot, ami tetszett:
Egy ruhába fojtom minden csalódottságom, az emberiség iránt érzett szomorúságom és jó fogyasztóként felvidulok. Múltkorról maradt a paypal-omon pár ezer forint, így egyenesen következik, hogy az nem sokáig fog parlagon heverni  a kis aranyos.
Mindegyik darab 20 dollár alatt van, többet nem érdemes kiadni rá. Az elmúlt fél évben állt rá a szemem, hogy meglássam a belvárosi üzletekben ezeket a darabokat háromszor annyiért. Áhá megállj csak, szemfüleseknek áll a világ!

Forrás: lightinthebox.com

Voltatok már úgy, hogy nem akartátok felfogni a józan eszetekkel az előttetek álló napot? Ekkor előveszem Brian Tracy motivációs gyöngyszemét, ami az időgazdálkodás ék egyszerű megoldása: Csináld MOST!

Saját olvasatom: Told meg a tempót pörögj, majd a felszabadult idődet ilyen kulináris szépség elfogyasztására és kiélvezésére pazarold el.
Zabpehely, néhány szem eper, kevés meggy dzsem és görög joghurt. Táskában összerázva, irodában szervírozva.

2014.december 29. Este a Wall Street Farkasa ment a tévében, napok óta először kibotorkáltam a konyhába, annak is abba a sarkába, ahol nem a maradékokat tartalmazó hűtő volt, hanem a tűzhely.  Nem forrócsoki készült, hanem mosószer.
Akkorra végignyálaztam a témában mit írnak a nagy platformon hazai és külföldi oldalakon egyaránt. 

Több okból vágtam bele:

– Lelkesít, hogy a felhasznált anyagok nem károsítják annyira a vizet,
nem áltatom magam, egy időre visszábbveti a működését, de nem
visszafordíthatatlan módon.
– Kíváncsiság és exibicionizmus: milyen királyság már, ha eldicsekedsz nagyanyádnak, hogy magad főzted a mosószert? Az arca…vegyes a büszkeséggel és értetlenséggel, vajon mire volt jó az utóbbi 60 év fogyasztási fejlődése, ha a kölyök azokat az anyagokat használja amiket ő fiatalként….
Nem lehetsz próféta a saját hazádban, mai napig rázzák a fejüket erre a képtelen ötletre, de az hogy tisztán járatom az embert és magamat: példamutatás.
– Alacsony kivitelezési költség és nagy előrevetített megtérülés.
– Még egy dolog amivel függetlenedhetünk attól, hogy a diktált fogyasztói normák szerint éljünk és minden alkalommal 2500, 3000 ft-ot költsek egy olyan dologra aminek TÉNYLEGES összetevői 200 ft-ba kerülnek. 
– Beleilleszkedett abba a programomba, hogy egyre kevesebb durva vegyszerrel lakjunk egy fedél alatt.

Eltelt lassan négy hónap és már elmondhatom hogy minden anyagon és hőmérsékletű programmal kipróbáltam. Minden alakalommal tele töltöttem a másfél decis adagolót. Egy dologra vigyáztam, ha fehér adagot mostam, magasabb hőfokra állítottam, hogy biztosan eltüntessen mindent. Sokszor leeszem magam, csakis evéskor és szeretek fehér topokat hordani. Átlagos szennyezettségű ruhákhoz nagyon jól lehet használni, fehérekhez színesekhez egyaránt. Amihez eddig is kellett előáztatás ahhoz ezután is kell.
Ugyanazt tudja mint egy átlagos mosógél, csak huszadannyi áron. A ruháknak nincs külön illata.
Öblítőként jelenleg ecetet használok, 1:12 arányú vízzel hígitásban. Van aki tesz néhány csepp illóolajat az “öblítőhöz” minden használat előtt, még nem próbáltam.
   
Hetente összegyűlik kettőnknek egy színes adag, kéthetente egy fehér. Havi 6 mosással számolva egy 4, 5 literes flakon 5 hónapig bírja.  Egy 1,5 kg-os mosószóda 400 ft, egy 200 g-os mosószappan 150-200. Egyikből sem kellett az egész.  A szappan felét és kb. 300 g mosószódát használtam fel, ez durván: 180 Ft. Nos, az adott flakonhoz mérve literenként 40 ft. 

Ha tetszik a koncepció akkor egy próbát megér.
Ezekről az oldalakról néztem össze az alapreceptet: http://antalvali.com/boszorkanykonyha/mosopor-gel-allagu.html és http://www.tisztitoszerhazilag.blogspot.hu/ és http://www.instructables.com/id/Homemade-Gel-Laundry-Detergent/

A kép forrása: pixshark.com

Nem éreztem magam tegnap mintaháziasszonynak, amikor elvileg egy jóllakott, megvacsorázott család már csak egy almáért nyúl, hogy nassolási vágyát így elégítse ki.
Nos, én tegnap este kilenckor egy fagyott hústömb szélét véstem, hogy legalább egy adagot kisüthessek belőle. Nyúzott voltam, de még így is éreztem a helyzet iróniáját annyira hogy mosolyogjak rajta: hétvégén bekészítettem az ízesítését ennek a fasírtnak, hogy “időt spóroljak”. Tudom anya, már mondtad, előre tervezés…látod a jó szándék bennem volt.

Előtte egy órával értünk haza, egymás agyára másztunk a nap végére.
Ahogy P. jellemezte tegnap kistestvéremnek, mikor csilingelő, naiv hangon megkérdezte, hogy “mi újsi”:
-Marika, elcseszett napunk volt, elégedj meg ennyivel.
Az este ettől a keresetlen és objektív mondattól kezdve vidámabb lett.  A mérnökember nem sokat beszél de ha igen, akkor az mindent visz.

Ez a recept egy változat, ha mérsékelni akarod a lisztfogyasztást és ha már unod (pl. én) a só bors fokhagyma ízhatást a klasszikus fasírtnál. 
 
Hozzávalók:
35 dkg darált sertéshús
70 g-os sűrített paradicsom
1 sárgarépa
1 fej hagyma apróra vágva
1,5 tk só
Kevés bors
2+1 púpos evk zabpehely.
Olaj a sütéshez

Elkészítés:
A húst keverjük össze a zabpehellyel és fokozatosan keverjünk bele mindent. Hoppá…nem túl szövevényes, kezdő szakácsok is legalább olyan jól boldogulnak vele mint egy szokványos fasírttal. Nekem is csak az újdonság járt az eszemben.
Érdemes egy estét pihentetni, hogy érjenek az ízek. Sütés előtt sodorjunk kis rudakat és hengergessük tört zabpehelybe vagy kukoricadarába.
Finom lett másnap zabpehely forgatás nélkül is sütöttem ki, ki fogom próbálni milyen grillezve, hamburger húsként.  

A napokban, hetekben a bemutatott darabok testvérei felbukkanhatnak Párizstól Malmö-ig. Hétvégén egy nagyfiú látogatót egybe kötöttünk az első darabok átadásával.
Úgy döntöttem nem görcsölök rá a grafikai stúdió megtalálására és home made a kis irodámban kinyomtattam és felvágtam. Vettem hiper-szuper ragadós papírt és matricáztam a cím borítékra írása helyett.
Ilyen lett, remélem tetszik.  

Kavarognak a gondolataim, nem tud a kezem lépést tartani vele, mert annyi mindent szeretnék leírni erről.
Nem akarok sok részletet kikotyogni, mert a saját élmény az igazi.
Egy angol srác jegyzi a könyvet, aki annak ellenére, hogy valószínűleg életében nem tapasztalta meg a nélkülözést úgy ahogy az orosz emberek, mégis el tudja mesélni.
EL-KÉ-PESZ-TŐ történelmi tudása van az éráról, olyan szintű részletességgel írja le a hétköznapi élet legkisebb dolgait, hogy kaphatsz egy teljes képet. Milyen jegyre mit adtak, kik járhattak a párt külön boltjába, hogy kínozták meg azokat akik politikai foglyok voltak, mit raktak az orosz töltött káposztába, mit ettek a háború alatt a kis falvakban télen, hogy pisiltek a marhavagonban, miközben a gulágra vitték a rendszer ellenségeit, milyen volt a lakáskérdés, hogy nézett ki akkor egy árvaház stb. stb.
Nagyon sokat tanultam belőle. Emellett egy az egybe végig tudod követni az emberek gondolkodását és sajnos kombinálását is, mert akkor nagyon is szükség volt erre, ha haza akartál menni este a kis családodhoz, akik közül nem lehettél biztos abban, hogy nem jeletett e fel valamelyik, mert államelleneset gondoltál volna. Ott volt a belső tiltakozás az ellen, hogy rosszat teszel, de mérlegelni kell és a régi barátságok, családi kötelékek csak bezavarnak a rendszerbe.

Tiszta 1984, ha nem azt olvastam volna ez előtt, sokkal jobban megvisel.
Nem néztem még meg a filmet, mert nem akartam abba a hibába esni, hogy a
könyv csodálatos kis árnyalatait kihagyjam, mert szerencsére volt elég. Olvassátok el!
Jelentem, péntek este
elkezdtem, vasárnap délután befejeztem. Az a típusú könyv, amit főzés
közben is olvasol és  minden percben amikor mást kell csinálnod csakis
arra vágysz, hogy mellé telepedjél és az agyad filmje tovább pörögjön. 
Először egy blogon olvastam erről a moziban most sugárzott filmről. Előtte azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik. Nem tudom miért olvastam el őszintén szólva. A beharangozott témától egyszerűen remeg a szám széle, valószínű mindenkinek: egy ember a vonat mentén gyilkol, szigorúan gyerekeket, nyomaik a
friss hóban maradnak. Meztelenre vetkőzteti őket és mindig kivág belőlük
egy részt. Szájukba egy halomnyi fakérget helyez és továbbáll. Utána nyomoz az MGB-hez (orosz titkosrendőrség) tartozó fiatal, széles vállú háborús hős, akit német katonák tetemein taposva örökített meg a Pravda egy lángoló tank előterében. Igazi példakép alapanyag, a rendszer őszinte híve.  Szép katona férfi, szép és engedelmesnek látszó feleség, szép karrier.
Talán emiatt kezdtem bele. Egy kirakat ember, aki éjjel négykor belevilágít egy másik ember szemébe annak hálószobájában mert viszi a börtönbe, akinek parancsra kell ölnie, úgy hogy azt hiszi helyeset tesz, vissza tud e emberré vedleni?
Hogyan lehet egyáltalán úgy élni az akkori Oroszországban, hogy elfeledkezz a félelemről? Mit csinálsz azután, hogy mindenedet elvette a rendszer?
Szembehelyezkedett a nagy vörös medvével, illetve felgöngyölített egy olyan bűnesetet, amit annak sem szabad nevezni, mert a gyilkos szándék nem származhat közölünk, csakis a kapitalista mételyből. Baleset, elesett, véletlenül ráesett a saját pisztolyára és hátba lőtte magát…és senki sem kérdez semmit, mert ki tudja mi baja származik belőle.
Húúú még egy százalékát sem írtam le, olvassátok el.
Még a macskáról nem is írtam… nem magyarázok, járj utána.