Le Café de Capucine

Az, hogy a céklát bekapcsoltam az étkezési kultúránkba, majdhogynem a legjobb döntésem volt eddig a konyhában. Úgy nőttem fel, hogy az ecetes cékla kétévente ha egyszer előfordult az asztalnál otthon, annál inkább a menzás étkeztetésben. Csakis ilyen formában ismertem és rá kell jönnie a tisztelt publikumnak, hogy van élet a savanyúságon túl.
Multifunkcionális ételről van szó.
Készítettem már csokoládétortát, hús mellé köretet ropogósra sütve, gyönyörű rózsaszín színezőanyagot tejszínhabba keverve céklából, joghurttal elkeverve salátát és nincs vége!
Tegnap fasírtot csináltam belőle és még úgy is finom lett.
A cékla, mivel elég jól eltartható hűtőben, érdemes akkor megsütni,
amikor mást amúgy is megsütnénk. Olyan lesz, mintha előző télről maradt
volna, összeesik és ráncos rinocérosz lesz. Annyira tömörré válik a belső húsa, mintha egy színes üveg
tömböt látnál. Nekem nagyon megtetszett.   

Hozzávalók:
1 nagy fej cékla héjában megsütve
20 dkg darált sertés hús
1 fej hagyma
1 kk vaj
1 evk balzsamecet
2 tk curry fűszerkeverék
1 tk só
1 evk panírmorzsa
1 tojás
panírozáshoz 2-3 evk morzsa

Elkészítés:
Vágjuk ketté a céklát és húzzunk
le a bőrét. Reszeljük sajtreszelővel egy tálba. Sózzuk és fűszerezzük.
Kockázzuk fel a hagymát és kevés vajon fonnyasszuk meg. Adjuk a céklához, a hússal együtt. Kézzel keverjük át. Szórjuk bele a morzsát és az ecetet és végül üssük bele a tojást.
Kicsit hagyjuk pihenni, majd formáljunk lapos kis pogácsákat a keverékből és panírozzuk be. Egy serpenyőben hevítsünk egy kevés zsírt vagy olajat és 3-4 darabonként süssük ki.

A hétvégén olyan dologgal kellett szembesülnünk, ami tettekre sarkall és előremozdít. Lévén, hogy semmi sem történik ok nélkül, egy keserű tapasztalat egy olyan ötlettel ajándékozott meg, ami épülésünkre, egészségünkre szolgálhat, ha hajtjuk.
Ott kezdődött a story, hogy van nekem egy kedves barátném, aki a városi tervtárban dolgozik. Ő mesélte, hogy a párjával rendszeresen eljárnak egy boltba, mivel nem szándékoznak a férfi cukorbetegségét gyógyszerekkel “kezelni”, hanem az  adott, kevésbé súlyos állapotot odafigyeléssel és természetes anyagokkal kordában tartani.
Az adott cég egy nagyker, itt megveszik normál áron a készítményeket és mindenki boldog.  Na, gondoltam magamban, én is csorgatnám a nyálamat ezen a helyen, ahol a teáknak, fűszereknek, olajoknak és a magoknak külön sort szentelnek. Több hónapja próbálunk időt szakítani a dologra, mert hétköznap 4-kor zárnak, hétvégén pedig csak vasárnap délelőtt vannak nyitva.
Vasárnap felkerekedtünk és egy nagy kert közepében megtaláltuk ezt a nagykert. Borzasztó mód tetszett a sok gyógynövény és termő gyümölcsfa.

Gondoltuk, mivel páromnak vállalkozása van, nem lehet akadály az, hogy kártyát akarunk igényelni.
Belevetettem magam ebbe a csodálatos világba, ahol végre minden volt amit szerettem volna már hónapok óta megvenni és sorok és újabb sorok. Egész jó kis csomagot összeválogattam, közben szegény P. minden ismerősét felhívta, de közben arra is jutott kapacitása, hogy megnézze a pénztár összes kiírását, ami arra utalna, hogy mi nem vásárolhatunk ott. Nem volt, emberek álltak sorba 1-2 db árúval. Boldogságom határtalan, hogy nem húznak le futárdíjjal, vagy irreális árakkal a bioboltokban.
Odamentem egy úriemberhez az iroda részben, hogy ugyan hogy tudok kártyát igényelni? Megkérdezte, hogy a vállalkozás tevékenységi körében szerepel e ilyen?
Gondoltam magamban: egy telefon a könyvelőnek és igen.
Azt mondta, hogy mivel nem vagyok milliós ügyfél, nem fognak kiszolgálni és kártyát sem kaphatok. Az indok: nem akar több JÓ kuncsaftot (én úgy gondolom minden kuncsaft jó, még a problémásak is, mert hozzám hozzák a pénzüket) veszíteni azzal, hogy zavarom a nagykutyákat azzal, hogy a kis cukromat és a magjaimat kifizetem.
De ami feltette az égetésre a koronát: – A “magukfajtának” van egy másik boltunk, menjen oda.

Mi a legrosszabb? Hm?Az, hogy tudja, hogy nincs más választásom és előbb utóbb az ő által eladott terméket kényszerülök megvenni. Nem tudom őt kikerülni. Ez a baj.
Ezek után égett szagúan elkezdtem visszapakolni a kis cuccaimat. Mondta P. h hagyjuk a francba, csinálják meg maguknak, de gondoltam, megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Meg így legalább még vagy kétszer elmehettem az iroda előtt, hogy hivatalosan is csúnyán nézzek rájuk.
Úgy döntöttük, hogy nem hagyjuk annyiban a dolgot. Készülődik a legszebb elégtétel ideje és mondhatjuk: Ну, погоди! [Nu, págágyi]) vagyis No, megállj csak!
   

Nem tudom, kedves olvasók, hogy vagytok vele, de nekem időről időre szükségem van arra, hogy megmérettessem magam.
2014 az ún. challange-ek éve volt. Az emberi társadalom új mélypontjára érkezett amikor xy feltűnősködő vizes vödör “megmérettetése” hírként volt tárgyalva a híradóban. Gratulálok kedves információ túltengésben szenvedő, első világbeli seggfejek, ez van olyan fontos mint egy lezuhant repülő, vagy egy polgárháború, vagy hogy új koalák születtek az állatkertben.

Átgondolva viszont rájöttem, hogy teljesítmény kényszeres világunk csak akkor indítja be a kreatív kapcsolót a fejben, ha határidőt szabunk magunknak, vagy kényszer hatására cselekedünk. Így vagyunk huzalozva, tunyulásra és enyészetre hajlandóak, ha nem tréningezzük magunkat. Mindent megmérünk, számszerűsítünk, strigulázunk, átlagot vonunk belőle, mérnökök világa ez, az iskolai rendszer célorientált és türelmetlen, nincs idő merengeni, nemhogy keresni azt, hogy miért vagyunk itt és most a világon.

Miért ne lehetne ezt az alkotó szellem segítségére hívni ezt a gyakorlatot? -vetette fel magában a Nanowrimo (NationalNovelWritingMonth) közösség és megmérettetés kitalálója, Chris Baty.
1999-ben kezdte el 20 emberrel, 2014-ben 715.000 regisztrált felhasználója van. Reklám helye akit érdekel: nanowrimo.org

Röviden összefoglalva, olyan ez mint a vicc az egyetemistával:
Megkérdeznek egy nyelvészt, hogy mennyi idő kell egy nyelv elsajátításához?
– Egy élet is kevés, mert folyamatosan Ujjul.
Megkérdezik a nyelvtanárt:
– Fél év alatt x óra tanulással eddig és eddig eljuthatunk.
Az egyetemista válasza:
– Mikor lesz a vizsga? Addigra.

Chris barátunk szeretne fityiszt mutatni a magas irodalomnak azzal, hogy nem vár a múzsa csókjára, hanem igenis megdolgoztatja a lusta perditát, még ha eddig nem is mutatta magát.
Az ellenőrzött körülményekben tobzódó stressz és a kitűzött határidő és a sok kicsi sokra megy elve alapján nem kisebb a cél, mint egy regény megírása, egész pontosan 50 ezer szavas terjedelemben.
Nagy cucc, mindenki írhat ennyit!-mondod magadban. Hányan tesszük meg?
Na, ebben a novemberben megnézem megteszem e, vagy csak álmodozom.
Napi limit: 1556 szó. Hmmm. Ne gondolkodj elárulom, ez nagyjából 3 és fél oldal.
Kivánjatok novemberre gyors gépelési tehetséget. Középsuliban mindig épp kettes voltam belőle, most először sajnálnom.

Az ilyen napokon hallom a fejemben Ronan Keating (tudod, Take That, kilencvenes évek, középen elválasztott, gomba frizura) dalát: Life is a rollercoaster.
Tudom, nem volt olyan nagy zene, de legalább megtanított reménykedni, ha kakában vagyok és amikor jóság van az életemben, akkor odafigyelni rá és megbecsülni, mert tudom, hogy megint jönni fog egy másik kaka, azután egy másik jó. Végtelen a kör.
Most nyakig merültem – nem a gumicukorban – de szeretném megköszönni a Jóistenek, hogy legalább nem hullámzik.

Addig az ilyen kedves semmiségnek örülök.

Miután a debreceni helyszínek végképp elkedvetlenítettek a házasodást követő ereszd el a hajamtól, valami nyugalmasabb után nézek.
Mennyire lelkiismeretes vendéglátó és esküvő szervező az, aki 3. hete nem válaszol az árajánlat kérő telefonokra és e-mailekre?
Meg engedheti magának valaki ezt a viselkedést?
(Mindenki, akinek nem kell utcán járkálva sepregetni láthatósági mellényben, hálás azért, hogy benne maradhat a nagy piramisjátékban, amit a nyugdíjáért játszik. Apropó, P. felhomályosított tegnap, hogy jobb ha nem is álmodozok ilyesmiről, mert töredékét sem kapjuk kézhez.)   

Nekem az is furcsa, hogy a vendéglátó helyek nem tartanak egy embert azért, hogy ott üljön egy telefon mellett. Így lehet azt a viccet megjátszani 2014-ben, hogy többször nem veszik fel az érdeklődőnek a telefont. Én rá tudtam magam szokatni, hogy a telefon nem csöröghet 3-nál többet, mert a piac és az ügyfél NEM VÁR. De egy nagy hotelnek túl nagy beruházás venni egy mobilt, hogy azon is elérhessék a birkák, akikből élnek.
Ez volt a Thermal Hotel Balmazújvárosban. Csak hogy tudjatok róla, kedves programszervezők, így bánnak az érdeklődőkkel. A Hotel Lyceum addig beszélgetett velünk, amíg fel nem vezettük, hogy nem akarunk óránként 180.000 Ft-ot fizetni,csak azért, mert valaki kikér egy ásványvizet éjjel 2 után.

Pihentetjük a dolgot egy ideig, remélhetőleg megtalál minket egy elszólásból vagy ajánlásból.
Nos, a ruházkodással kapcsolatban, P.-nek megvettük még a kapcsolatunk első pár hónapjában egy szép makkos cipőt. Nagyon jól áll neki. Kimondatlanul is erre az alkalomra gondoltunk: Jó lesz ide is!
Úgy döntöttem, hogy internetről rendelem meg a ruhámat. Rám szabják, megérkezik egy szép dobozban, elszöszmötölnek vele egy hónapig amíg ideér a világ túl sarkáról. Nem utolsó sorban, teljesen elfogadható áron.
A munkahelyen van egy szúrós természetű, de nagyon jó szándékú néni, akinek a netes rendeléshez csak ennyi volt a hozzáfűznivalója:  – Remélem olyan fazont választ, ami slankítja!
Igen, gondolkodtam habos csodákban, de a kis vészcsengő megszólalt az agyamban és úgy kerestem, mint, amit egyszer olvastam a nyár folyamán: Úgy öltözz, amilyen tested van, nem pedig úgy, amilyen testet szeretnél.
Ezzel amim van, elégedett vagyok, elégedett vele a párom is. Többször mondogattam családi körben, hogy nem a ruha fazonja a kérdés, hanem az, hogy végig tudom e enni benne az esküvői menüt?
  
Megnézegethetem, más milyet kapott, mert mindig vannak szerencsére tőlem precízebb menyasszonyok, akiknek csak ez a dolga és minden cérnaszálat és elütött öltést dokumentálnia kell. Engem nem érdekel az ilyesmi a többi 98% megfelel és azt is látom. A rosszat és a jót is elolvashatom.
Világszinten jó látni ki hogyan ünnepel és ilyenkor mindig azt érzem, hogy mindannyian egyek vagyunk, egy dologra készülünk.   
Néhány ruhát kiválogattam, képen és a valóságban. Ezeket mind a szalonokban kínált bérlésének töredékéért lehet megvenni. A sajátomat babonából nem mutatom meg itt.A kis szalagokról lehet látni, hogy az oldal a lightinthebox.com.

Szerencsés embernek mondom magam, ugyanis a P, a Pár előhozakodott a kapcsolatunk második legjobb (az első a gyűrű volt egy random szőlőhegyen a Baltonnál) felvetésével. Menjünk el a hétvégén a nyíregyháza mellett lévő múzeumfaluba.
Az ötletet egy kiszólásom adta egy héttel korábbról, mert belebotlottam egy beszélgetős műsorba apukám autójában. Semmi sincs véletlenül, ahogy az a kuplung szakadás sem, ami
megakasztott minket szombat reggel egy piros lámpánál, 2 órával később
ezért halhattam meg ezt.
Erről a helyről szólt a tudósítás, hogy Árpád kori falut építenek, végigjárva egy ismeretlen kor leleteinek mára teljesen elfelejtett építkezési technikáit. – Állati! Kiáltottam fel magamnak és levegővétel nélkül meséltem el ezt P.-nek, amint lehetett. 
Péntekig kiidegeltük magunkat, nagyon megörültem neki, hogy 1. tanulhatok, és hogy csorgathatom a nyálamat a földházakra, a máshol a vajköpülőre, a fém teáskannára, a bádog bögrére, a hófehér vászon kendőre, a gyönyörű kemencékre.
Tudom egy szentimentális puding vagyok, de építőbbnek érzem ezt, mint mondjuk a műkörmöket.
A csavargó családom is elkísért minket, nem kellett kétszer kérdezni, hogy Nagy barátja vagyok ezeknek a helyeknek, a szentendrei anyaskanzenből is csak azért jöttem ki, mert apukám és tesóm kiültek inkább az autóba, mert nem bírták tovább a hőséget és telefonáltak, hogy ott is melegük van. Van akinek sok egyszerre, de ezt jobban bírták.
Ez a kis skanzen a nyírségi népi építészettel foglalkozik, 2-3 óra alatt kényelmesen körbejárható, úgy, hogy minden fazékba benézel, kellemes kis program.
Épp volt egy céges program, így láttunk népi táncosokat! A szomszéd ház udvarán kemencében sült frissen a kakaós csiga.
A kishúgom onnantól kezdve nem tudott az skanzen etnográfiai részére koncentrálni, azon gondolkodott végig, hogy hogyan tudna belőle szerezni. A legegyszerűbb módozatot választotta: odament és addig nem jött el, amíg ki nem kapott néhányat. Mert az könnyebb lett volna, ha csak árulják, de ez magánrendezvény volt, végig kellett kérdezni mindenkit hogy eleget sütöttek e, hogy nélkülözhessenek belőle.     
Sajnos látszik a házakon, hogy már eltelt néhány év az utolsó karbantartás óta, időszerű lenne, de még így is annyira hangulatos.
A munkából adódóan, sokszor járunk régi falusi házakban ezeket több kevesebb hozzáértéssel újítgatják. Nagyon jó volt ezeket abban az állapotban megnézni, amilyeneknek eredetileg épültek.
A földházak külön írást kapnak. 

A nyitott kémény ekkora világosságot csinál

Ez az ismeretlen 2 méteres férfi, csak megmutatta mekkora volt az átlagmagasság 200 éve.

Viharkár a vályogtéglán

Tarpai magas ház tornáca, a végében egy pince lejáró

Takarék tűzhely a századfordulóról

Dália szagoló

Szárított dohány és muskátli

A temetőcsősz háza

A fűszerkert felől

Nagyon kedvesek és egyszerűek voltak ezek a keresztek, ha szabad ilyet mondanom

Egy eredeti “cigányputri”

Tulipános kapu!!

Fa zsindelyes ház

Nem fordítom, mert nincs magyar megfelelője ennek a hasonlatnak. De minden esetre nagyon szép dal.

Hétfőn, mikor bánatomat oda dobtam egy írásba, elkövetkezett a csodálatos kielégülés, fellélegeztem. Annyira, hogy elővettem egy építészeti elemzés írásomat, ami itt a blogban is megjelent és beadtam egy építészeti értékekről szóló pályázatra.
Csak 2 dologban nem fért bele a kiírásba: kétszeresen ütötte meg a 3500-as felső karakter határt és előnyben részesítik a határon túli épületeket. Sok szép omladozó épület van itthon, de sokszorosa van a határainkon kívül, sokkal kisebb figyelmet kapva.
Elküldtem a szerkesztőségbe ezt a kicsit hosszú írást, hogy ajánlom, mint figyelemre méltó építészeti emléket.
Megjelentették! 
Itt lehet (újra) elolvasni.

Az elmúlt heteket átszőtte az az optimizmus, amit a saját tehetségembe vetett hitem táplált. Mit mondhatnék, sokkal több energiám volt mindenre, sokkal nagyobb örömmel végeztem el a munkámat, mert boldog voltam, hogy megint alkotok. Ne aggódjatok, már vége.
Mindenkinek mondtam, aki ránk kérdezett,  hogy megpróbálkoztam egy írópályázattal, mert magamat akartam megmérni, hogy képes vagyok e egy történetet kiizzadni elejétől a végéig, úgy, hogy történelmileg hiteles legyek, minden szempontból. Jelentem, végigcsináltam és nagyon élveztem.
De mint minden zabolátlan, ösztönös dolgot, ez is annyira elkezdett érdekelni, hogy tanulni akartam róla. Hogyan lehetek jobb.

Gandhinak igaza van. *

A festésnél sikeresen kigyomlált az oktatás minden spontán megnyilvánulást, amiért késztetést éreztem az alkotásra. Annyira, hogy most már csak görcsöket tudok létrehozni, mert meg kell felelni. Ha valamit boldogan akarsz csinálni,akkor felejtsd el az iskolát, erre kellett rájönnöm, zsebemben 2 diplomával. Nos, ha van eszem, akkor nem kíváncsiskodom tovább itt sem, de feledékeny vagyok.
Utánaolvasás során jöttek a következő förmedvények, az irodalmi onanizáció: cselekmény ritmus, karakter vezetés, a tájleírás stílusa. Potom egy havi fizetésedért boldogan odaültetnek egy szerkesztőt a szoknyád mellé, hogy minden ilyen vadhajtásodat visszanyesse és rendre beszabályozzon a kis aranyos.

Ha akarsz te is Jessica Fletcher lenni, akinek falja a könyveit a kedves fogyasztók siserehada, akkor be kell tartanod a rasztert. Jessica az egyik példaképem, sok követhető érték birtokosa, de azt nem vitathatom el tőle, hogy a futószalag-irodalmat testesíti meg a karaktere ebben a filmben.

Csak azért sem fogok magamnak, a lelki békémnek öngól lőni azzal, hogy megint elhitetheti a rendszer velem és mindenkivel, hogy egy nagy rakás trágya vagy és máshogy nem lehetsz jó, csak ha beleférsz az ő általuk kínált 6 kötőjel 8 hetes alapozó kurzus írásbeli vizsgájának százalékai közé.
A kedvenc könyveim írói pont lesz#&nák, hogy hányast kapnának a könyvükre, ez is olyan mint egy jó kép: Csak megtörténik.
Ez a túlelemzés, csak azt eredményezi, hogy az író emberből azt teszik csúffá, amiért megérdemli azt, hogy a gondolatait és az élményeit papírra vethesse.  
A blog jogán, ami végzetesen egoista műfaj, csak egy kis önkritika nekem, amikor rosszul esik, hogy nem fértem fel a kockás lapra:
Ilyen egyszerűen gondolkodom, hogy egy pályázat kell ahhoz, hogy észrevegyem, hogy fel kéne emelni a seggem és elkezdjek valamit csinálni a komfortzónámon kívül.

*Senkinek sem hagyom, hogy a mocskos lábával átgyalogoljon az elmémen.